A szlovén rendőrség vissza akarja küldeni a vonatokon érkező menekülteket Horvátországba. Estére leállították a horvátok felől érkező vasúti forgalmat.
Csütörtökön Donald Tusk összehívta jövő hétre a rendkívüli uniós csúcstalálkozót a menekülthelyzet kezelése érdekében. Közben a menekültek balkáni útvonala megváltozott a szerdai röszkei események...
A Goodyear megbízásából a magyar sofőrök parkolási szokásairól 1200 fős mintavétellel nyáron készített felmérés rávilágított arra, hogy az elöregedett autóparkunkban csupán a gépjárművek 5 százaléka rendelkezik parkolás segítővel, de aki tehetné, azoknak is csak a fele használja a rendszert. Parkolni tehát „önerőből szeretünk”, sétára viszont nem vesszük a fáradságot, ugyanis legtöbben igyekszünk…
Mesterséges úton hoztak létre hímivarsejteket francia kutatók ősivarsejtekből (spermatogoniumok), amivel állításuk szerint a jövőben forradalmasítani lehet a férfi meddőség kezelését.
Nem kell félni tőlem az utakon, rendesen fogok vezetni! – mondta a Borsnak a színész, aki eddig sofőrrel járt, október elejétől viszont ismét a volán mögé ülhet.
A nevelt lányát és anyósát megkéselő Balázs István néhány éve saját fiával és feleségével tette ugyanezt, börtönben is volt. Lehet, hogy most is a Dráva árterében bujkál?
Sokan csodálják szépségét a Barátok köztben, de kevesen tudják, Gubík Ágiról érzéki, erotikus fotók is készültek. Vállalna-e ezeknél merészebb képeket is a szép színésznő?
Az Új köztemetőben helyezték végső nyugalomra Halász Beát. A fiatal lány augusztusban szenvedett halálos motorbalesetet a Kerepesi úton. Temetésén több tucatnyi motor kísérte el utolsó útjára.
A munkavállalók 18 százaléka tapasztal problémát a munka-magánélet egyensúlyának fenntartásában, ami főként a karrierjük közepén lévő, gyermekes férfiakat érinti hátrányosan. Az Eurofound korábbi adatai szerint a férfiak 21 százaléka, a nők 16 százaléka nehezen tudja elkülöníteni a munkaidőt és a társas kapcsolatokat.
Rég nem látott lehetőségeket rejt a magyar vállalti kötvénypiac. Az elmúlt hónapok során a speciális konstrukciójú, euróban denominált MOL Magnólia kötvények hozama jelentősen emelkedett, ezzel ismételten jó beszállási pontokat teremtve. Ezzel a termékkel kifejezett szép hozam érhető el euró alapon, azonban a konstrukcióból adódóan a szokásostól eltérő kockázatú profil jellemzi a kötvényeket -…
Műfajok, stílusok, kultúrák címmel tizenhárom tanulmányt tartalmazó kötet jelent meg a magyar populáris zenéről. A könyv a 2014 telén az MTA BTK Zenetudományi Intézetében megrendezett kétnapos konferencia előadásaiból ad válogatást.
A vártnak megfelelően nem emelt a kamaton az amerikai jegybank csütörtökön, így most megint azon kezdhetünk gondolkodni, meddig lehet még húzni a döntést. A Fed döntéshozóinak többsége az idén...