Több ponton is ellentétes az uniós joggal a magyarországi cafeteria-szabályozás - foglalt állást csütörtökön a luxembourgi Európai Bíróság főtanácsnoka.
A kerítéses-könnygázas-vízágyús Röszke láthatóvá tette, mire vezet, ha az európai liberális demokrácia kebelében levegőhöz jut a tekintélyelvű hatalom.
A menekültválság kapcsán többször felvetődik, hogy a szíriai polgárháború pacifikálása után a helyzetet viszonylag gyorsan normalizálni lehet, és célzott befektetések eredményeképpen az elüldözöttek visszatérhetnek hazájukba. A szomszédunkban húzódó nyugat-balkáni térség tapasztalata viszont arra figyelmeztet, hogy két évtizedes békeidőszak és az EU szomszédsága sem hozott érezhető külföldi…
A horvát rendőrség bejelentette csütörtök este, hogy határozatlan időre lezárt minden közutat, amely a Szerbiával közös hét határátkelőhelyhez vezet. Szlovénia pedig csütörtök estétől péntek reggelig nem enged be az országba egyetlen olyan személyszállító vonatot sem, amely Zágrábból érkezik a dobovai határállomásra.
A három magyar labdarúgót a keretében tudó Lech Poznan gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a Belenensesszel az Európa Liga csütörtöki nyitókörében.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azonnali hatállyal felfüggesztette tisztségéből Jerome Valcke főtitkárt, akit visszaélésekkel vádoltak meg a 2014-es világbajnokság jegyeladásaira kötött szerződések miatt.
A német menekültügyi rendszer gyakorlatilag összeomlott, amikor Magyarország és Ausztria átengedte a feléjük tartó menekülteket. Merkel nagyon nehéz helyzetbe fog kerülni, ha nem sikerül összehozni az európai kvótarendszert.
Elindultak az első spanyol gyártmányú, úgynevezett CAF-villamosok Budapesten a 3-as vonalán. Az új flotta 46 és fél milliárd forintba kerül, Idén és jövőre összesen 47 ilyen jármű áll forgalomba. A régi villamosok nyugdíjba mennek. További részletek a videóban.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azonnali hatállyal felfüggesztette tisztségéből Jerome Valcke főtitkárt, akit visszaélésekkel vádoltak meg a 2014-es világbajnokság jegyeladásaira kötött szerződések miatt.
Beléphetett Szlovéniába az a 150 migráns, aki vonaton érkezett csütörtök délután Dobova határállomásra a Zágráb és Zürich között közlekedő vonaton, és a hatóságok első terve szerint visszaküldték volna őket.
Hatalmas erejű földrengés rázta meg Chilét. A Richter skála szerinti 8,3 tizedes erősségű rengés epicentruma a fővárostól, Santiagótól 280 kilométerre északra volt. Legkevesebb nyolcan életüket vesztették. A földrengést négy és fél méteres cunami követte. A hatóságok egymillió embert evakuáltak. További részletek a videóban.
A kutatás-fejlesztési tevékenységhez kapcsolódóan önellenőrzéssel is csökkenthető az adóalap. De mi történik akkor, ha emiatt más adóalap-csökkentő tételt is módosítani kell? Levezetjük a jogszabályokból.
Több mint egy éve dolgozik a Vodafone Főállású Angyalaként Kovács Krisztina jogászdoktor, a BAGázs Közhasznú Egyesülettel egy közösségfejlesztésen alapuló roma integrációs modell – az ún. Jogklinika Program – kialakításán.
Kilépett a Magyar Szakszervezeti Szövetségből (MASZSZ) a közszféra szakszervezeteit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) - tájékoztatott a SZEF csütörtökön.
A puccsot már elítélte az Egyesült Államok, Franciaország figyelmeztette az országban állomásozó katonáit. Az új elnök a kettővel ezelőtti elnökhöz hű.
6800 sofőr hiányzik jelenleg az ágazatból, ezért fordul a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) az Európai Bizottsághoz. A létszámhiány orvoslására azt látják járható útnak, hogy már 18 éves kortól dolgozhassanak fiatalok a belföldi fuvarozásban.
A Népszabadság arról ír, hogy eddig mintegy 80 tulajdonos kínált fel tárgyat megvételre a Magyar Nemzeti Bank Értéktár Programja tanácsadó testületének. Tömegek estek el a támogatástól, nehéz helyzetben vannak a közgyógyellátásra pályázók - írja a Magyar Nemzet.
Végleg meggátolták az iráni nukleáris program korlátozásáról létrejött megállapodás elvetéséről szóló republikánus indítvány napirendre tűzését csütörtökön az amerikai szenátus demokrata tagjai, ami Barack Obama elnök legnagyobb külpolitikai győzelmét jelentheti, és megnyitja az utat a megállapodás végrehajtása előtt.
Az idei évben először négy kategóriában díjazták az év IKT-teljesítményeit: a szokásos három jelölés mellett (az Év menedzsere az infokommunikációban, az Év IKT innovációja, az Év IKT projektje) az IVSZ 2015-ben megkereste és elismerte a Digitális oktatás nagyköveteinek munkáját is.
Kényelmi szolgáltatások, pontosság és élmény a humánügyvitelben. Munkaidő- és költségmegtakarítás érhető el NEXON_PORT dolgozói és vezetői önkiszolgáló portállal akár mobileszközökről is hozzáférhetők a legfontosabb adatok, kimutatások.