2015. szeptember 18. péntek

szept. 18
6:42
Lezárták a horvát-szerb határt, Szlovénia nem enged be vonatot Zágráb felől (Infostart)
A horvát rendőrség bejelentette csütörtök este, hogy határozatlan időre lezárt minden közutat, amely a Szerbiával közös hét határátkelőhelyhez vezet. Szlovénia pedig csütörtök estétől péntek reggelig nem enged be az országba egyetlen olyan személyszállító vonatot sem, amely Zágrábból érkezik a dobovai határállomásra.
szept. 18
7:00
Beléphetett Szlovéniába 150 migráns, Postojnában helyezik el őket (Infostart)
Beléphetett Szlovéniába az a 150 migráns, aki vonaton érkezett csütörtök délután Dobova határállomásra a Zágráb és Zürich között közlekedő vonaton, és a hatóságok első terve szerint visszaküldték volna őket.
szept. 18
7:18
Elvethetetlen az iráni atommegállapodás (Infostart)
Végleg meggátolták az iráni nukleáris program korlátozásáról létrejött megállapodás elvetéséről szóló republikánus indítvány napirendre tűzését csütörtökön az amerikai szenátus demokrata tagjai, ami Barack Obama elnök legnagyobb külpolitikai győzelmét jelentheti, és megnyitja az utat a megállapodás végrehajtása előtt.
szept. 18
7:36
Az Egyesült Államok hajlandó taktikai megbeszélésekre Oroszországgal (Infostart)
A washingtoni Fehér Ház közölte csütörtökön, hogy továbbra is hajlandó taktikai megbeszélésekre Oroszországgal a szíriai háborúval kapcsolatban.
szept. 18
8:12
Hollande: Európának segítenie kellene Törökországot, hogy ott maradhassanak a szíriai menekültek (Infostart)
Az Európai Uniónak segítséget kellene nyújtania Ankarának, hogy a Törökországban tartózkodó menekültek ott maradhassanak a szíriai helyzet rendeződéséig - jelentette ki a francia elnök szerdán az olaszországi Modenában.
szept. 18
9:06
Őrizetbe vettek egy drogbárót a mexikói diákok eltűnése miatt (Infostart)
Mexikóban őrizetbe vették egy drogkartell egyik vezetőjét a 43 guerrerói főiskolás tavalyi eltűnésével és valószínű meggyilkolásával összefüggésben - közölték csütörtökön a hatóságok.
szept. 18
9:42
A palesztinok péntekre meghirdették a "harag napját" (Metropol)
A Hamász tüntetéseket szervez. Az izraeli rendőrség teljes készültségben várja a pénteki imát.
szept. 18
10:18
Brüsszel milliókkal támogatná Eritreát a kivándorlás elleni harcban (Infostart)
Az Európai Unió 200 millió euró (több mint 62 milliárd forint) támogatással akar segíteni az autokratikus vezetésű Eritreának az Európába irányuló menekülthullám kiváltó okainak leküzdésében - közölte a kenyai fővárosban Neven Mimica, az EU nemzetközi fejlesztésért felelős biztosa.
szept. 18
10:36
Beelőzték a Szirizát a konzervatívok Görögországban (Infostart)
Az Új Demokrácia jobboldali párt 1,4 százalékponttal vezet a baloldali Sziriza előtt a szeptember 20-án tartandó, előre hozott parlamenti választás előtt Görögországban - derül ki a Metriszi közvélemény-kutató intézet által az Elefterosz Tiposz című konzervatív görög napilap számára készített, pénteken közzétett felmérésből.
szept. 18
10:38
A Le Figaro olvasóitámogatják a magyar kerítés felépítését (Infostart)
Támogatja az illegális bevándorlás korlátozását szolgáló magyar kerítés építését a Le Figaro című francia konzervatív napilap olvasóinak jelentős többsége a honlapon végzett közvélemény-kutatás szerint.
szept. 18
10:54
Elmar Brok: Magyarországot sokáig magára hagyták (Infostart)
Magyarországot túl sokáig magára hagyták a menekültválságban az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke szerint.
szept. 18
10:57
Beindult a Habony-művek, aktív az új jobbos portál (Kripto Akadémia)
"Ki a fasza gyerek?" - Esküszöm, hogy ezzel a címmel jelent meg írás a címlapon.
szept. 18
11:12
Már több halálos áldozatuk van a kaliforniai erdőtüzeknek (Metropol)
A lángokkal több mint egy hete küzdő tűzoltók állítólag már teljesen kimerültek.
szept. 18
11:48
A palesztinok meghirdették mára a "harag napját" (Infostart)
A palesztinok "harag napját" hirdettek péntekre, válaszul az elmúlt napok összecsapásaira, amelyek az izraeli biztonsági erők és a palesztin fiatalok között a Mecsetek terén történtek.
szept. 18
11:51
Elsőször mondta ki bíróság: diszkriminálták a romákat Gyöngyöspatán (Kripto Akadémia)
Igaz, csak négy évvel az események után, de elégtétel lehet a helyieknek.
szept. 18
12:06
Ismert lengyel politikusok helyeselték Orbán Viktor politikáját (Infostart)
Egyetértését fejezte ki Orbán Viktor migrációs politikájával Ludwik Dorn egykori lengyel belügyminiszter, aki a TVN24 lengyel hírtelevízió péntek reggeli műsorában az Európai Unió "egyetlen európai" politikusának nevezte a magyar kormányfőt.
szept. 18
12:06
Meghalt egy migráns a Csatorna-alagútban (Metropol)
Áramütés érte a 20 év körüli, feltehetően szíriai férfit.
szept. 18
13:18
Hatékonyabb lehet az influenza elleni idei védőoltás (Metropol)
Az új vakcina tartalmazza valamennyi előforduló típust, közöttük a továbbra is domináns H3N2-t és a 2009-ben megjelent H1N1-et.
szept. 18
13:20
66 éves nagyi csinált ki egy katonai drónt (Metropol)
A drónért odaérkező katonákat a nagyi alaposan lehordta "játékszerük" felelőtlen használatáért.
szept. 18
13:36
Leleményesek az embercsempészek (Infostart)
Egy kolozsvári roma szervezet vezetője a Mediafax román hírügynökség útján hívta fel pénteken a román és magyar hatóságok figyelmét arra, hogy romániai roma származású embercsempészek cigány népviseletbe öltöztetve szállítanak Magyarországról Ausztriába és Németországba illegális közel-keleti bevándorlókat.
szept. 18
13:38
Zágráb nem akarja feltartóztatni a migránsokat (Infostart)
Horvátország nem tartóztatja fel a migránsokat, nem zárja le az országhatárokat, és nem vezényli ki hadseregét a határokra - közölte Zoran Milanovic miniszterelnök pénteken Zágrábban, rendkívüli sajtótájékoztatón.
szept. 18
13:54
Berlin többségi szavazással fenyegetőzik a kötelező kvótákról (Infostart)
Többségi szavazást helyezett kilátásba az Európai Unióban a német külügyminiszter pénteken, hogy így késztesse a menekültek elosztására a kötelező befogadási kvótának makacsul ellenszegülő országokat.
szept. 18
13:56
Brüsszel: a tagállamok úgy védik a külső határokat, ahogyan szükségesnek tartják (Infostart)
A magyar-horvát határ a schengeni övezet külső határa, amelyet a tagállamok olyan módon ellenőriznek, ahogyan szükségesnek látják - reagált pénteken az Európai Bizottság szóvivője arra, hogy Magyarország egy másik uniós tagállammal szomszédos határán is kerítésépítésbe kezdett.
szept. 18
14:12
Uniós alappal fékezné Ujhelyi a munkaerő-elvándorlást (Infostart)
Európai uniós alap létrehozását szorgalmazza Ujhelyi István annak érdekében, hogy a kivándorolt munkavállalókat vissza lehessen csábítani hazájukba - tudatta pénteken az MSZP-s európai parlamenti (EP) képviselő irodája.
szept. 18
14:12
Ukrajnába látogat a NATO főtitkára (Metropol)
Jens Stoltenberg találkozni fog Porosenkóval is.
szept. 18
14:15
Klímaváltozás - Megállapodtak az uniós miniszterek (Kripto Akadémia)
A károsanyag-kibocsátást 40 százalékkal csökkenteni fogják 2030-ig.
szept. 18
14:30
Médiakampány indult Lengyelországban a migráció ügyében (Infostart)
Országos kampány indult pénteken a lengyel médiában azzal a céllal, hogy a migrációról nyújtott tájékoztatással csökkentsék a lengyel társadalom félelmeit.
szept. 18
15:06
Brüsszel véleménye a külső határok védelméről (Metropol)
"A magyar-horvát határ a schengeni övezet külső határa, amelyet a tagállamok olyan módon ellenőriznek, ahogyan szükségesnek látják."
szept. 18
15:08
40 százalékkal kell csökkenteni a károsanyag-kibocsátást (Metropol)
Megállapodtak az EU-országok környezetvédelmi miniszterei. 2030-ig kell csökkenteni a kibocsátást.
szept. 18
15:24
Tovább nőtt a felrobbant tartálykocsi halottainak száma (Metropol)
Száznyolcvan fölé emelkedett a két nappal ezelőtt Dél-Szudánban felrobbant olajszállító teherautó halálos áldozatainak száma.
szept. 18
15:42
Migránsokat szállító buszok érkeztek Beremendhez (Infostart)
Migránsokat szállító buszok érkeztek a horvát határnál lévő magyar településhez, Beremendhez - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója péntek délután.
szept. 18
15:44
Szlovénia az uniós szabályok megsértésével vádolta meg Horvátországot (Infostart)
Szlovénia az Európai Unió és a schengeni rendszer szabályainak megsértésével vádolta meg pénteken Horvátországot, miután Zoran Milanovic horvát miniszterelnök kijelentette, hogy országában a továbbiakban nem tudják regisztrálni és elszállásolni az újonnan érkező menekülteket.
szept. 18
16:00
"Megkezdték a migránsok Magyarország felé irányítását" (Infostart)
A horvát hatóságok elkezdték Magyarország határára szállítani a Szerbia felől érkező migránsokat - közölte a zágrábi belügyminisztérium egy név nélkül nyilatkozó illetékese az AFP francia hírügynökséggel péntek délután. Az első csoport már megérkezett a beremendi átkelőhöz.
szept. 18
16:02
Magyarországon is parancsnoki központot akar létesíteni a NATO (Infostart)
A NATO további regionális parancsnoki mközpontokat akar létrehozni a keleti tagországokban, így Magyarországon és Szlovákiában - közölte pénteken a német médiának adott nyilatkozatában az atlanti szövetség egyik szóvivője.
szept. 18
16:18
Gyanús utas miatt ürítették ki a szuperexpresszt (Infostart)
Őrizetbe vett egy férfit a holland rendőrség pénteken, amiért bezárkózott az Amszterdam és Párizs között közlekedő szuperexpressz mosdójába, és órákon át nem volt hajlandó kijönni onnan.
szept. 18
16:18
A horvátok Magyarország felé irányítják a menekülteket (Metropol)
A beremendi átkelőhöz több száz menekült érkezett több mint tíz busszal. A magyar rendőrök és katonák felsorakoztak a határon. Cikkünk folyamatosan frissül.
szept. 18
16:20
AP: beengedik Magyarországra a menekültekkel teli buszokat Horvátországból (Infostart)
A magyar hatóságok beengedik Magyarországra azokat a menekülteket, akik mintegy húsz buszból álló konvojjal érkeztek pénteken a magyar határra Horvátországból - jelentette az AP amerikai hírügynökség Beremendről.
szept. 18
16:36
Beengedik Magyarországra a menekülteket Horvátországból (Metropol)
A magyar hatóságok beengedik Magyarországra azokat a menekülteket, akik mintegy húsz buszból álló konvojjal érkeztek pénteken a magyar határra Horvátországból - jelentette az AP amerikai hírügynökség Beremendről.
szept. 18
17:12
Éghajlatváltozás - Megállapodtak az uniós miniszterek (Infostart)
Az EU-országok környezetvédelmi miniszterei pénteken Brüsszelben megállapodtak abban, hogy a közelgő párizsi klímatárgyalásokon az unió a károsanyag-kibocsátás 2030-ig történő 40 százalékos csökkentését fogja javasolni az 1990-es kiindulási ponthoz képest.
szept. 18
18:06
Befogadott egy szír családot a Vatikán (Infostart)
A háború elől hazájából elmenekült négyfős szíriai családot fogadott be a Vatikán - jelentette be pénteken a pápai alamizsnahivatal.
szept. 18
18:06
Szijjártó: Magyarországnak van javaslata a migránsválság kezelésére (Metropol)
Magyarországnak három javaslata is van a migrációs válság kezelésére, a probléma ugyanis nemcsak Magyarországot és Szerbiát érinti, hanem az egész Európai Uniót - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban, miután tárgyalt Ivica Dacic szerb külügy- és Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszterrel.
szept. 18
18:42
Rendőrök és tüntetők is megsebesültek Jeruzsálemben (Metropol)
A pénteki ima után a muzulmán hívők békében távoztak a mecsetekből, az összecsapások később kezdődtek.
szept. 18
19:00
Szijjártó: Horvátország a magyar határra szállítja a migránsokat (Infostart)
Horvátország ahelyett, hogy ellátná a bevándorlókat - regisztráció nélkül, tehát nem megfelelve az uniós jogszabályoknak - autóbuszokkal a magyar határra szállítja őket - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
szept. 18
19:18
Meszavazta a horvát parlament az eurósítást (Infostart)
A horvát parlamenti pénteken egyhangúlag elfogadta a svájci frank alapú hitelek eurósításáról szóló törvénymódosítási javaslatot.
szept. 18
19:36
Válsághelyzetre készül a Thalys szuperexpressz (Infostart)
"Szélsőséges válsághelyzetek" kezelésére képzi ki dolgozóit az Amszterdam és Párizs között közlekedő szuperexpresszt működtető Thalys vállalat.
szept. 18
19:36
A menekült gyermekek miatt figyelmeztette Magyarországot az UNICEF (Metropol)
A menekült és migráns gyermekek védelmére és a méltó bánásmód biztosítására szólította fel Magyarországot az ENSZ Gyermekalapja pénteken.
szept. 18
19:39
Özönlenek vissza a menekültek Magyarországra (fotók) (Kripto Akadémia)
Buszokkal és vonatokkal szállítják őket a határra, még nem tudják, merre menjenek tovább.
szept. 18
19:54
Svájc is átvállal menekülteket (Infostart)
A svájci kormány bejelentette pénteken, hogy vállalja 1500 menekült befogadását abból a 40 ezerből, akiknek elosztásáról még júliusban döntött az Európai Unió.
szept. 18
19:56
Az Európai Bizottság bírálta Horvátországot (Infostart)
Az Európai Bizottság bírálta Horvátországot pénteken, amiért Zágráb Magyarország irányába tereli a Szerbia felől érkező menekülteket és migránsokat.
szept. 18
20:30
Szlovén rohamrendőrök feltartóztatták menekültek egy csoportját (Infostart)
Szlovén rohamrendőrök útját állták péntek este migránsok egy nagyjából 200 fős csoportjának, amely Horvátországból egy kisebb hídon keresztül akart bejutni az országba.

Keresés