2015. szeptember 9. szerda

szept. 9
19:06
Több menekültet fogad be Washington (ATV)
Még több szíriai migránst fogadnak be az Egyesült Államokba - jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter.
szept. 9
19:08
Baleset: lezárták a 37-es főút egy szakaszát, több sérült (ATV)
Két autó ütközött Mezőzombor és Bodrogkeresztúr között, mindkét jármű az árokba borult.
szept. 9
19:18
A honvédelmi bizottság támogatta a rendőrségre és honvédségre vonatkozó kétharmados törvényjavaslatot (Infostart)
A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának kormánypárti többsége és a Jobbik támogatta a rendőrségre és honvédségre tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben vonatkozó kétharmados törvényjavaslatot a testület szerdai ülésén. A szocialista és Demokratikus Kolícióhoz (DK) tartozó föggetlen képviselők nemmel szavaztak. A törvényjavaslat tartalmazza többek között, hogy a rendőrség…
szept. 9
19:18
Nem múlik el nap röszkei kitörés nélkül (Metropol)
Mégsem kutathatnának a lakásokban menekültek után.
szept. 9
19:20
Nyugodt a helyzet az osztrák-magyar határon (Infostart)
Nyugodt a helyzet a magyar-osztrák határon, az előző napokhoz képest kevesebb embercsempészt tartóztattak fel - közölte a burgenlandi rendőrségi szóvivő szerdán.
szept. 9
19:24
Orosz katonák lehetnek Szíriában (ATV)
Nem csak tanácsadók, katonai műveletekben is részt vesznek, bár csak "kis számban".
szept. 9
19:26
Holnaptól honvédelmi miniszter Simicskó István (ATV)
Áder János a miniszterelnök javaslatára szeptember 10-ei hatállyal nevezte ki az új tárcavezetőt.
szept. 9
19:36
Bevándorlás: érzésre kell dönteniük a taxisoknak (Infostart)
Érzés alapján kell eldöntsék a taxisok, hogy utasuk menedékkérő-e vagy sem - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
szept. 9
19:42
Irán nem tárgyal Washingtonnal (ATV)
Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfelsőbb vezetője kijelentette, hogy nem tárgyalnak regionális és globális kérdésekről az Egyesült Államokkal.
szept. 9
20:00
Eddig nem találtak kockázatot jelentő migránst (ATV)
A belügyminiszter szerint Szerbiában nem találtak biztonsági kockázatot jelentő embereket a menekültek között.
szept. 9
20:12
A Károlyi-Csekonics palotaegyüttes felújításáról döntött a kormány (Infostart)
A főváros VIII. kerületében található Károlyi-Csekonics palotaegyüttes felújításáról és az előkészítés forrásairól döntött a kormány - az erről szóló határozat a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg.
szept. 9
20:15
Vihart kavarhat a Juncker-csomag (Alternatív Energia)
"Nem Európa, hanem a nemzeti önzés vallott kudarcot ebben a migrációs válságban."
szept. 9
20:18
Nekimentek az ATV tudósítójának Röszkén (ATV)
Rácz Csaba épp a röszkei idegenrendészeti előállító központnál jelentkezett be a híradóba, amikor megjelent a furgon és meglökte.
szept. 9
20:33
Rekordot döntött II. Erzsébet királynő (Alternatív Energia)
II. Erzsébet brit királynő Nagy-Britannia leghosszabb ideje regnáló uralkodója lett.
szept. 9
20:35
Fico ismét elutasította a kvótákat (Alternatív Energia)
"Ha valakinek más a véleménye, az nem jelenti azt, hogy kárhozatra kell ítélni."
szept. 9
20:37
Washington még több szíriai menekültet fogadna be (Alternatív Energia)
Kerry konkrét számokat nem közölt arról, hogy az amerikai kormány hány szíriait kész betelepíteni.
szept. 9
20:39
Különleges engedélyt adott a pápa (Alternatív Energia)
Egy stúdió a Sixtus-kápolnában készíthet felvételeket a kápolna saját kórusával.
szept. 9
20:48
Folyamatosan érkeznek a bevándorlók Röszkére (Infostart)
Folyamatosan érkeztek szerdán napnyugtakor a migránsok Röszkére, a magyar-szerb határra, ahol a Horgos-Szeged vasútvonal miatt nem épült gyorstelepítésű drótakadály - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
szept. 9
20:48
Zöld vér folyt (Metropol)
„...nem is emberek, hanem speciális okosgépek mérték össze tudásukat. Katasztrófák helyszínén bevethető robotok versenyeztek ügyességben, okosságban.”
szept. 9
20:50
Palkovics: nem változott a fenntartó szándéka a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusát illetően (Infostart)
Nem változott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mint fenntartó szándéka a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusának Szent István Egyetemhez (SZIE) történő csatolásáról - mondta Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerdán az MTI-nek.
szept. 9
20:51
Menekültáradat és tülekedés Röszkén (Alternatív Energia)
Sem gumibotot, sem könnygázt nem vetettek be szerdán Röszkén a rendőrök.
szept. 9
21:06
Bevándorlás - Gyakorlattal készül a honvédség a várható feladatra (Infostart)
A Magyar Honvédség a bevándorlási törvényjavaslat esetleges életbe lépésére készül egy szerdán kezdett gyakorlattal - mondta a vezérkari főnök az M1 aktuális csatorna esti Híradójában.
szept. 9
21:09
Rekordot döntött II. Erzsébet (Alternatív Energia)
A brit királynő Nagy-Britannia leghosszabb ideje regnáló uralkodója lett.
szept. 9
21:11
Tűz ütött ki egy lovardában - Fotók (Alternatív Energia)
szept. 9
21:24
54 ezer menekültet vihet el tőlünk az EU - a nap hírei (Infostart)
Összesen 54 ezer menekült kötelező átvételét javasolja Magyarországtól az Európai Bizottság. Kinevezte honvédelmi miniszterré Simicskó Istvánt a köztársasági elnök. Új vezérigazgatót nevezett ki a MAVIR ZRt. élére a társaság felügyelő bizottsága.
szept. 9
21:45
Előítéletes média? (Alternatív Energia)
szept. 9
21:47
borongós (Alternatív Energia)
Hajnalban 7-12 fok körül alakulnak a minimumok, délután 18-24 fokra készülhetünk.
szept. 9
22:00
Simicskó: Magyarország képes megvédeni a határait (Infostart)
Magyarország képes megvédeni a saját, illetve a schengeni határt, és ezt be is fogja bizonyítani - jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
szept. 9
22:00
Kritika a röszkei körülményeknek (Metropol)
A HEW emberjogi szervezet és Orvosok Határok Nélkül is kritikát fogalmazott meg röszkei központtal kapcsolatban.
szept. 9
22:03
Borongós csütörtök (Alternatív Energia)
Délután 18-24 fok körül alakulnak a maximumok.
szept. 9
23:00
Lehallgatás a Vatikánban (ATV)
Először adott Ferenc pápa különleges engedélyt arra, hogy egy zenei stúdió a Sixtus-kápolnában készítsen felvételeket a kápolna saját kórusával.
szept. 9
23:02
Visszatérés Egyiptomba (ATV)
Izrael szerdán négy év után ismét nagykövetséget nyitott Kairóban.
szept. 9
23:04
Marihuánát találtak (ATV)
Drogkereskedőket fogtak el a rendőrök Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
szept. 9
23:06
Bundabotrány (ATV)
Több alkalommal is az általa vezetett vízilabdameccsekre fogadott az előző idényben Horváth Csaba, fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene.
szept. 9
23:33
Magyarázkodik az Egyesült Arab Emírségek (Alternatív Energia)
Sok millió dollár segélyt nyújtott és több mint 100 ezer szíriait fogadott már be.
szept. 9
23:51
Magának fújt a bíró (Alternatív Energia)
szept. 9
23:53
Birkózó-vb - Lőrincz Viktor nem jutott a nyolc közé (Alternatív Energia)
Már csak a vigaszági szereplésben reménykedhet.

2015. szeptember 10. csütörtök

szept. 10
0:09
Embercsempészt fogtak el a 86-os főúton (Alternatív Energia)
Harminc embert akart Ausztriába csempészni.
szept. 10
5:18
Eldőlt: szétdarabolják a Corvinust (ATV)
A Gödöllői Szent István Egyetemhez csatolják a Corvinus 3 budai karát.
szept. 10
5:33
Útra kelt a Vodafone Big Bike Challenge (Alternatív Energia)
Magyar bringások is átszelik hosszában Nagy-Britanniát.
szept. 10
5:35
WestEnd a fiatalokért és a rászorulókért (Alternatív Energia)
A gyerekek sok területen a legnagyobb hiányosságokat szenvedik el.
szept. 10
5:37
Még várják a jelöléseket az Aranyanyu Díjra (Alternatív Energia)
Az idén a szociális területen dolgozókat is lehet jelölni.
szept. 10
5:39
Aszaddal vagy nélküle? (Alternatív Energia)
Oroszország aktivizálódott a szíriai válság kapcsán, Washington szerint háborús fél lett.
szept. 10
5:41
Ébresztés előtt egy 30 ezer éves óriásvírus (Alternatív Energia)
A klímaváltozás miatt veszélyes kórokozók éledhetnek fel a közeljövőben.
szept. 10
5:43
Péntekig igényelhető a HPV elleni oltás (Alternatív Energia)
Az oltás életkori időzítése nagyon lényeges.
szept. 10
5:45
Ártatlan hadbíró (Alternatív Energia)
Nem hibázott a Szilvásy-ügyben.
szept. 10
5:47
Hiteleznének a bankok (Alternatív Energia)
A pénzintézetek vezetői sorra tiltakoznak a jegybankár keménykedése ellen.
szept. 10
5:49
Januártól az áramot is az állam szolgáltatja (Alternatív Energia)
Csak olyan fogyasztókat vesznek át, akik rendezték tartozásukat a korábbi szolgáltatóval szemben.
szept. 10
5:51
Kiásta magát az óvodából két kisfiú (Alternatív Energia)
Jaguárt akartak venni, de nem volt náluk pénz.
szept. 10
5:51
Leszerepelt a kormány (Alternatív Energia)
Balkáni állapotok uralkodnak a magyar költségvetési rendszerben - korlátozott az átláthatósága.

Keresés