A gyerekek már ősidők óta panaszkodnak a házi feladatok sokasága miatt, most azonban a spanyolországi szülők döntöttek úgy, hogy hatalmas sztrájkot indítanak novemberben.
Lőfegyvereket és pokolgépeket rejtettek el valahol Belgiumban a tavaly novemberi párizsi és az idei márciusi brüsszeli merényleteket végrehajtó dzsihadisták - közölte Mohamed Abrini, a belga főváros repülőterén elkövetett robbantásokért felelős terrorkommandó egyik tagja.
Az iraki hadsereg ellenőrzése alá vonta az ország északi részén található Moszul két keleti negyedét, és egy harmadik körzet visszafoglalására készül - közölte csütörtökön az iraki terrorellenes erők szóvivője.
„A Pharaon-ügyben nincs semmilyen helye ködösítésnek, ezért világos válaszokat várunk” – jelentette ki Molnár Zsolt, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében.
Elfogadta csütörtökön a londoni felsőbíróság azt a keresetet, amelynek beterjesztői szerint a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül elindítani az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot.
Az Újpesti Torna Egylet (UTE) vállalhatatlannak nevezte az Újpest FC által az elmúlt napokban, a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban megjelentetett sajtóközleményeket, amelyektől elhatárolódik.
November 8-án a modern kori amerikai történelem két legnépszerűtlenebb elnökjelöltje, Hillary Clinton és Donald Trump között választhatnak az amerikaiak.
Éles lőfegyverrel támadt két diákra egy vagyonőr még februárban Lőrinciben, ellene végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Gyöngyösi Járási Ügyészség - tájékoztatta a Heves megyei főügyész csütörtökön az MTI-t.
Az iráni Forradalmi Gárda főparancsnok-helyettese csütörtökön azzal fenyegetőzött, hogy országa felmondhatja a Nyugattal tavaly nyáron kötött atomalkut, ha nem oldják fel a megállapodásba foglalt, Irán ellen hozott pénzügyi szankciók mindegyikét.
Személyautó gázolt el egy idős férfit csütörtök dél körül Gödöllőn, a 3-as főút városon átvezető szakaszán, a gyalogos meghalt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Ha csütörtök, akkor kormányinfó. A Miniszterelnökséget vezető miniszter keményen nekiment Tarlós Istvánnak és az Európa Tanácsnak, Ghaith Pharaon pedig jobban teszi, ha nem jön Magyarországra.
Két amerikai katona meghalt, további kettő pedig megsebesült Afganisztánban csütörtökön egy olyan akcióban, amelyet afgán katonákkal együtt hajtottak végre két tálib vezető és azok harcosai ellen. Az összecsapásban életét vesztette 26 afganisztáni civil is.
Több száz bíró kérte nyugdíjazását vagy mondott fel állásából amiatt, hogy idén bevezették az elektronikus úton történő vagyonbevallási kötelezettséget számukra - mondta el Volodimir Feszenko ismert ukrán politológus, a Penta politikai kutatóközpont vezetője.
Pert nyertek a népszabadságosok a Mediaworks ellen. Az ítélete szerint megsértette a munka törvénykönyvének szabályait a Mediaworks Zrt., amikor nem kérte ki a szerkesztőség véleményét, mielőtt a Népszabadság bezárásáról döntött.
A Jobbik véget akar vetni a hálapénznek, ezért feltérképezik a hálapénz rendszert. Erről beszélt Lukács László a Jobbik képviselője az ATV Start ma reggeli műsorában.