Több mint negyven, egykor magas rangú osztrák diplomata figyelmeztetett az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltje megválasztásának veszélyeire - közölte a Die Presse című napilap keddi számában.
Európa biztonsága szempontjából Irak stabilitása az egyik legfontosabb kérdés. Irak sorsdöntő harcot folytat az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen, melynek megsemmisítése nélkül nem lehet biztonságról beszélni a világ egyetlen pontján sem, és nem lesz megoldás a bevándorlási válságra sem - mondta a külgazdasági és külügyminiszter iraki kollégájával közösen tartott keddi budapesti…
Egy román lobogó alatt közlekedő tolóhajó nekiütközött hat úgynevezett bárkával kedd reggel a bajai Duna-hídnak, ennek következtében az egyik bárka elsüllyedt. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) ügyeletes szakértője a híd térségére teljes hajózárlatot rendelt el - tájékoztatta a hatóság az MTI-t.
Kiraboltak két katari turistát a Párizs északi részén található Le Bourget repülőtérről a francia fővárosba vezető autópályán. A támadók legalább 5 millió eurónyi értéktárgyat zsákmányoltak - közölték kedden rendőrségi források.
A DK politikusa kollaboránsnak nevezte az LMP-t az alkotmánybírák megválasztása miatt, az LMP azonban hazugsággal vádolta a pártot és kiállt a kedden megválasztott tagok mellett.
Oroszországnak jogában áll szavatolni határai biztonságát, amelyekhez az "agresszív" NATO egyre közelebb terjeszkedik - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője keddi moszkvai sajtótájékoztatóján.
Nagy erejű robbanás történt egy családi házban a főváros IV. kerületében: a tető leszakadt, több fal kidőlt és több környező épület ablaka is betört - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd kora délután az MTI-t.
Törvényes, legitim volt az alkotmánybíró-választás - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, miután az Országgyűlés - a kormánypártok és az LMP támogatásával - megválasztotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökét és négy új tagját.
Második világháborús gránátot találtak kedden a főváros XIII. kerületében, a Kassák Lajos utcában. Emiatt lezárásokra kell készülni a környéken, ez több panelházat érint - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének parancsnokhelyettese az MTI-t.
Szinte minden fegyverrel lövik a kurd pesmergák az Iszlám Állam dzsihadistáit az iraki fronton. Az ATV stábja Kurdisztánban járt, körülbelül hét kilométerre Moszultól. Az elmúlt hetekben indították a szövetségesek az eddigi legnagyobb offenzívát a város visszafoglalásáért. A pesmergák feladata a környező települések megtisztítása és a terep előkészítése az iraki hadsereg részére. Novák András…
Zugló vezetése aggodalommal értesült arról, hogy a kormányhivatal nem tartja szükségesnek környezeti hatásvizsgálat lefolytatását a Városligetben a Közlekedési Múzeum újjáépítése és mélygarázs kialakítása miatt - közölte a XIV. kerületi önkormányzat kedden az MTI-vel.
Hosszú Katinka több neves úszóval együtt követeli a Magyar Úszó Szövetség vezetőségének lemondását. A sportállamtitkárság szerint a szövetségnek reagálni kell az úszók kérésére, az eddigi lépések nem elégségesek. A MÚSZ szerint ez nem azt jelenti, hogy Gyárfásnak távoznia kell. Közben Orbán Viktor is megszólalt.
Komoly indulatokat váltott ki az alkotmánybírák megválasztása: már nem csak a parlament plenáris ülésén és sajtótájékoztatókon üzentek egymásnak az ellenzéki pártok. Az Országház folyosóján a DK-s Varju László és Schiffer András face to face mondták el egymásnak véleményeiket. Az LMP egykori első embere egyenesen azt mondta, hogy a DK úgy viselkedik, "mint szellemi elődei, az ÁVH." További…
Törvény kötelezi a kormányt arra, hogy az infláció mértékével növelje a nyugdíjakat. Ebből olyan helyzetek adódnak, amelyek szorongással töltik el a nyugdíjasokat.
Szokatlan számokkal találkozhattak azok, akik Nagykanizsán sétálgattak kedden napközben. Az utcai hőmérő ugyanis 22 Celsius-fokot mutatott, így a szekrényekben maradtak a kabátok, és előkerültek a rövid újju pólók. A maihoz hasonlóan szerdán is sok lesz a napsütés, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű, de lesznek olyan helyek is, ahol akár 16 fokig felmelegszik az idő.…
Két évig fosztogatták az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai a legnagyobb iraki keresztény kolostor, a Mar Behnám kincseit, de ennek most vége: a hét végén visszavették az Iszlám Államtól a Moszulhoz közeli kolostort, s a Reuters munkatársa a helyszínről számolt be arról, hogy mit látott a dúlás után.
Donald Trump mégis találkozik a The New York Times című lap vezetőivel. A leendő amerikai elnök kedden előbb lemondta a tervezett találkozót, majd nem sokkal később közölte, hogy mégis hajlandó arra.
"Európa biztonsága szempontjából Irak stabilitása az egyik legfontosabb kérdés" - erről Szijjártó Péter beszélt, miután az iraki külügyminiszterrel tárgyalt Budapesten.