A beruházások volumene 9,3 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben, még mindig alapvetően az uniós forrásból finanszírozott fejlesztések visszaesése miatt. A visszaesés jelentősen lefékeződött a második negyedévi 20,3 százalék után. A költségvetési szerveknél 57,4 százalékkal csökkentek a beruházások a vállalkozások körében viszont 3,3 százalékos volt a növekedés a tavalyi év harmadik…
Vádat emeltek egy 35 éves ápoló ellen, aki az ügyészség szerint tavaly augusztusban a budapesti Kamaraerdei úti idősotthonban megfojtott egy 83 éves nőt és megkísérelte egy másik idős lakó megölését is - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.
Az Európai Unió, Donald Trump és a bevándorlás is témája volt annak a televíziós vitának, ami a vasárnap megrendezésre kerülő osztrák államfő-választás jelöltjei között zajlott. Már csak egy hét van hátra a rekordhosszúságú közel egy éve tartó államfői kampányból.
Megtalálták annak a két pilótának a holttestét, akik egy magángéppel zuhantak le a francia Alpokban. A mentőalakulatok szombaton hosszú intenzív kutatás után találták meg a férfiakat Chambery északi részén – adta hírül a város ügyésze.
Világszerte óriási felháborodást váltott ki egy Holokauszt-témájú orosz jégtánc valóság show, amelyben Vlagyimir Putyin szóvivőjének felesége is érintett.
Válás, televíziózás, család – Jakupcsek Gabriella az ATV Frizbi műsorában beszélt a megjelenő könyvéről, a legnagyobb csalódásáról, és a kirúgásáról is.
A gyanú szerint válogatott módszerekkel kínozta a vele közös szegedi albérletben lakó fiút - két társával - egy fiatalkorú lány. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Éles hangú közleményben reagált Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere Toroczkai László Ásotthalmon hozott rendeletére, amelyben betiltotta a mecsetek építését, a melegházasság népszerűsítését és a burka viseletét is.
A francia napilapok címlapjukon számoltak be hétfőn Francois Fillon volt miniszterelnök nagyarányú, több mint kétharmados győzelméről a jobboldal államfőjelölt-választásán, szerkesztőségi írásaikban ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a konzervatív politikus számára a neheze még hátravan az elnökválasztási győzelemhez.
Elrabolták az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (HCR) három alkalmazottját a lázongó Dárfúr régióban, Szudán nyugati részén - jelentette be hétfőn egy helyi tisztségviselő.
Tűz ütött ki egy XI. kerületi panelházban, az épületből több embert kórházba vittek - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő délben az MTI-vel.
Elutasította a bíróság Tarsoly Csaba ügyvédjének kérését a volt Quaestor-vezér által a jegybank ellen indított közigazgatási per felfüggesztésére az ellene folyó büntetőper lezárulásáig - erről a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn döntött a egyebek mellett 20 millió forint bírságot és jogsértéseket megállapító felügyeleti döntéssel szemben indított perben.
Alekszej Miller, a Gazprom orosz gázipari vállalat vezérigazgatója volt idén is a legjobban fizetett orosz cégvezető, aki azonban jóval kevesebbet vihetett haza, mint tavaly.
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Az Európai Unió, Donald Trump és a bevándorlás is témája volt annak a televíziós vitának, ami a vasárnap megrendezésre kerülő osztrák államfő-választás jelöltjei között zajlott. Már csak egy hét van hátra a rekordhosszúságú közel egy éve tartó államfői kampányból.
A Fidesz és a Jobbik szavazóinak elsöprő többsége szeretne előválasztást a soron következő, 2018-as megmérettetés alkalmával, míg a demokratikus ellenzék táborán belül totális káosz uralkodik ezen a fronton is – derül ki „A magyar nemzet politikai értékrendje” című kutatásból.
A kormány három minisztere is a több botrányban érintett dél-afrikai elnök, Jacob Zuma lemondását követeli, hétfőn a kormányzó párt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) vezető testülete pedig egyikük kezdeményezésére bizalmi szavazást tart az államfő személyéről.
A Balatoni Kör kezdeményezi, hogy ismerjék el a Balaton jogalanyi státuszát, amely kiemeltebb közjogi tiszteletet, figyelmet és védelmet jelenthet a tó ökoszisztémájának - közölte Kardos Gábor, a szervezet szóvivője.
A H5N8-as típusú madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVA) egy Konstancán (Constanta) elhullott hattyú tetemében - közölte a Mediafax hírügynökség hétfőn.
Egy év tizenegy hónap börtönbüntetésre ítélt a Kecskeméti Járásbíróság hétfőn egy embercsempészéssel vádolt tiszaalpári férfit, aki harmincegy migránst akart Ásotthalom közeléből Budapestre szállítani, a sértettek sanyargatását mint minősítő körülményt nem állapította meg a bíróság - közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője.