A Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport több mint háromszázötven foglyát szabadították ki a hadsereg különleges egységei Nigériában - közölte szerdán Szani Uszman, a katonaság szóvivője.
Egy amerikai bíróság kedden utasította az Apple informatikai céget, hogy segítsen feloldani a titkosítást a San Bernardinó-i lövöldözés egyik tettesének mobiltelefonján. A vállalat szerdán közleményben fejezte ki tiltakozását az utasítás ellen.
Hétezer alkalmazottat bocsát el világszerte az elkövetkező két évben szerkezetátalakítási programja keretében a kanadai Bombardier Inc. repülőgép és vasúti járműgyártó vállalat - derül ki a cég honlapján közzétett negyedéves eredménybeszámolóból.
A gazdasági bevándorlókra bevezetett osztrák korlátozások láncreakciót, vagyis dominóhatást váltanak ki a balkáni útvonalon fekvő országokban, de valójában Bécs azon csendes kívánságát tükrözik, hogy Ausztria helyett a tőle keletre fekvő országok valamelyike vállalja fel a felelősséget határai teljes lezárásáért a migránsok előtt - írták a szlovén lapok szerdán.
A pártok rangsorát a Fidesz vezeti a választókorú népesség 27 százalékának támogatásával a ZRI Závecz Research Kutatóintézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint. A Jobbik a második legerősebb párt, az MSZP a harmadik: 14 illetve 10 százalék áll mögöttük. A DK-nak jelenleg 5, az LMP-nek 3 százalékos tábora van. A többi politikai erő közül csak az Együtt éri el az 1 százalékot. A lakosság…
Politikai propagandaeszköznek tartja az alkotmányozást Hack Péter alkotmányjogász, aki szerint a Fidesz az emberek kiábrándultságára reagált, amikor létrehozta a 2011 áprilisában elfogadott Alaptörvényt.
A spanyol hatóságok pénzmosás gyanúja miatt házkutatást tartottak és letartóztattak öt vezető beosztású munkatársat, a mérlegfőösszege alapján a világ legnagyobb bankjának számító, Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) madridi székhelyén szerdán.
Budapest a szerda éjféli határidő előtt, már kedden beadta a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére vonatkozó első pályázati anyagát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).
Az uniós tagállamok közös célja a közösség területére érkező menekültek számának érezhető és tartós csökkentése, a vita arról szól, hogy miként kell ezt a célt elérni - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán a német parlament alsóházában (Bundestag) a csütörtökön Brüsszelben kezdődő EU-csúcstalálkozón képviselendő német álláspontot ismertető beszédében.
Székesfehérvár kapja idén a legnagyobb támogatást a Modern városok program keretében: az egészségügyi, gazdasági és kulturális célú projektek megvalósítására időarányosan 16 milliárd forintot biztosít a kormány - jelentette be Vargha Tamás fideszes országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón.
Eljutott céljához szerdán Szíriában egy segélyszállítmány, amelyet egy Damaszkusz környéki városnak szántak - közölte a közel-keleti ország hivatalos hírügynökségére hivatkozva a BBC.
Jelentős mennyiségű, feltehetően kommunista állambiztonsági iratot foglaltak le Czeslaw Kiszczak néhai kommunista belügyminiszter házában - közölte szerdai sajtóértekezletén Lukasz Kaminski, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) elnöke. Megfigyelők szerint az iratok egy része Lech Walesának az állambiztonsági szervekkel való kapcsolatáról tanúskodhat.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében bűnösnek mondott ki a Debreceni Járásbíróság szerdán négy vádlottat, akit felelősnek talált azért, hogy két munkás nitrogénmérgezés miatt rosszul lett egy tartály karbantartása közben egy debreceni gyógyszergyárban. Három férfi 330 ezertől 600 ezer forintig terjedő pénzbüntetést kapott, a negyediket a bíróság két évre próbára…
A novemberi párizsi merényletek elkövetői után kutatva két gyanúsítottnál olyan rejtett kamerás felvételeket talált a belga rendőrség, amelyek arról tanúskodnak, hogy megfigyelték a flandriai Molban található atomerőmű egyik vezető beosztású munkatársát - számolt be rendőrségi forrásokra hivatkozva a DH.be belga online hírportál.
Katalin hercegnő a The Huffington Post hírportál brit változatának vendégszerkesztőjeként emelte fel hangját a mentális egészségi problémák miatti megbélyegzés ellen.
Jelentős mennyiségű, feltehetően kommunista állambiztonsági iratot foglaltak le Czeslaw Kiszczak néhai kommunista belügyminiszter házában - közölte szerdai sajtóértekezletén Lukasz Kaminski, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) elnöke. Megfigyelők szerint az iratok egy része Lech Walesának az állambiztonsági szervekkel való kapcsolatáról tanúskodhat.
Pénzbüntetéssel sújtotta és figyelmeztette Franz Beckenbauert a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága, mert megtagadta az együttműködést a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság odaítélésével kapcsolatos vizsgálatban.
Hatalmas robbanás történt szerda délután Ankarában. Egy katonai diákszálló előtt felrobbantott autó eddig huszonnyolc ember halálát okozta a török miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint, és legalább hatvanegyen pedig megsebesültek. A kormányzó AKP párt szóvivője terrorcselekménynek minősítette a támadást.
Házkutatást tartott a francia rendőrség szerdán a Nemzeti Frontnak (FN) a Párizshoz közeli Nanterre-ban található székhelyén, a Marine Le Pen vezette párt európai parlamenti képviselői asszisztenseinek járó kifizetésekkel kapcsolatos állítólagos visszaélések ügyében indult vizsgálat keretében - közölték a hatóságok.
Személyiségi jogi pert vesztett Gyurcsány Ferenc parlamenti képviselő, a DK elnöke, volt miniszterelnök Dézsy Zoltán filmrendezővel szemben a Kúrián - erősítette meg az origo.hu értesülését szerdán Dézsy Zoltán.
Lezárják Budapesten, az V. kerületben a Parlament előtt az id. Antall József rakpart Duna felőli forgalmi sávját péntektől vasárnapig, szombaton pedig a belváros két további útszakaszán lesznek forgalomkorlátozások - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon szerdán.