Az Egyesült Államok legfőbb ügyésze egy kiberbiztonsággal foglalkozó konferencián nyíltan bírálta kedden egy New York-i bíróság döntését, miszerint az Apple-nek nem kell együttműködnie a hatóságokkal egy okostelefon titkosításának feloldásában.
Moszkva és Damaszkusz fegyverként veti be a menekültáradatot Európa destabilizálására - jelentette ki kedden az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságában a NATO európai erőinek főparancsnoka.
Megint túlzsúfoltak a magyarországi menekülttáborok, megnőtt a menedékkérők száma - írta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai alapján a Magyar Nemzet szerdai összeállításában.
Az emberi erőforrások minisztere úgy vélte: több fenntartó kell a köznevelés rendszerében. Az ellenzéki vezérszónokok pedig egyaránt bírálták a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot. A szocialisták kezdeményezésére közoktatási vitát tartottak az Országgyűlésben.
A The Washington Post szerkesztőségi állásfoglalásban figyelmeztetett: Donald Trump esetleges elnöksége meggyöngítené az Egyesült Államok helyét a világpolitikában.
Megint túlzsúfoltak a magyarországi menekülttáborok, megnőtt a menedékkérők száma - írta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai alapján a Magyar Nemzet. Nem támogatja a szófiai légi járatot az állam - írta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján a Népszabadság.
Az al-Kaida vezetőit rendkívüli módon aggasztotta, hogy soraikba kémeket küldtek, drónokkal és titkosszolgálati figyelték a mozgásukat. Legalábbis erről tanúskodnak azok a dokumentumok, amelyeket Oszama bin Laden pakisztáni rejtekhelyén találtak az amerikaiak, és amelyek közül több mint száznak a titkosságát most oldották fel Washingtonban. Bin Laden állatólag aggódott amiatt, hogy a felesége…
A magyar vállalatok több mint negyede tapasztalt valamilyen gazdasági bűncselekményt az elmúlt 24 hónapban – áll a PwC gazdasági bűnözésről szóló idei felmérésében, amelyből az is kiderül, hogy a műfajon belül hazánkban a hűtlen kezelés a leggyakoribb, azt követően pedig a korrupció, az adócsalás és a közbeszerzési csalás található még az élbolyban.
Csütörtökön a szerb kormány felkéri Tomislav Nikolic szerb elnököt, hogy oszlassa fel a parlamentet, és írja ki az előre hozott választásokat - jelentette be Aleksandar Vucic miniszterelnök kedden a szerbiai közszolgálati televízió esti interjúműsorában.
Az Országgyűlés mai ülésén tárgyalja azt a két éve benyújtott kormányzati javaslatot, amely úgynevezett törvénykezési helyeket hozna létre a járásbíróságokon belül.
A macedón hatóságok szerda reggel bejelentették, hogy átengednek 65 migránst, akik napok óta a görög oldalon, Idomeninél várakoznak - tájékoztatta az M1 aktuális csatorna helyszínen tartózkodó tudósítója az MTI-t.
Angela Merkel német kancellár négyéves mélyponton lévő népszerűsége elmozdult, és a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a korábban mért 46 százalék helyett most 54 százalékot mértek.
„Civilizált országban, ahol késsel, villával esznek, nem lehet így 250 milliárdot eltűntetni.”- mondta Bodnár Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
12 pontban foglalta össze a Civil Közoktatási Platform az oktatási rendszer akut problémáit. Ezek között szerepel az állami finanszírozás növelése, a tanulói terhek csökkentése, a tankönyvválasztás szabadsága. Közben a Magyartanárok Egyesülete és a Történelemtanárok Egylete is elutasította a minisztérium felkérését a Köznevelési Kerekasztalban való részvételre.
Az oktatásban nem megfelelő a jelenlegi túlcentralizáltság, mert a döntések túl távol kerültek az iskoláktól - jelentette ki az oktatásért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
Kivizsgálja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kalocsai gyermekotthonban történteket. Az Alapvető Jogok Biztosa szerint a verés és a jutalomként osztogatott cigaretta mindennapos volt a speciális otthonban.
Angela Merkel német kancellár négyéves mélyponton lévő népszerűsége elmozdult, és a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a korábban mért 46 százalék helyett most 54 százalékot mértek.
Schengen felfüggesztésének legnagyobb vesztese Magyarország lenne - derül ki a Morgan Stanley elemzői által készített tanulmányból. Mindemellett az egyre nagyobb méreteket öltő migrációs válság az Európai Unió egyik alappillérének számító egységes piac fennmaradását is fenyegeti
Feszültségeket generálhat, számos kockázatot hordoz magában az Európát érintő tömeges népvándorlás - hangsúlyozta Orosz Zoltán, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese szerdán egy budapesti migrációs konferencián.
Tégla méretű kő- és vasbetondarabok hullottak le szerda délelőtt Budapesten a Petőfi hídról a budai alsó rakpartra - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A kormánypárti javaslat célja, hogy egy járáson belül a járásbíróságon kívül egy másik városban is legyen olyan hely, ahol az állampolgárok pereit tárgyalják.
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint nemcsak az államnak, hanem az intézményeinek is meg kell tanulniuk, hogy csak annyit költhetnek, amennyi bevételük van. Domokos László az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a közszféra csak úgy tehető korrupciómentessé, ha kijelölik számára a versenyszféra biztonságos, minősített partnereit.
A Jobbik népszavazási kezdeményezést nyújtott be szerdán a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), hogy megakadályozza a külföldiek magyarországi termőföldvásárlását.
A brazil szövetségi rendőrség őrizetbe vette Diego Dzodant, a Facebook alelnökét, mivel a világ legnagyobb közösségi szolgáltatása nem volt hajlandó információt szolgáltatni egy WhatsUp-fiókról (a WhatsUp a Facebook tulajdonában van), amely érintett egy kábítószer-kereskedéssel kapcsolatos nyomozásban.
"Szomorú, hogy a Miniszterelnökség nem áll ki azokért az értékekért, melyek nemzeti közösségünk identitását meghatározzák, hanem ehelyett elfogult és hamis véleményeket erősít" - áll Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatójának közleményében.
Tény hogy a város költségvetése még nem lett elfogadva, de a rendkívüli választás miatt rendkívüli helyzet volt, és a határidő március 15-e. „Még nem késtünk le semmiről” - mondta Salgótarján frissen megválasztott polgármestere az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.