Egy hónapon belül kétszer gyaláztak meg szovjet hadisírokat Magyarországon - közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdán, és Moszkva felháborodásának adott hangot a történtek miatt.
Születési idejük és nevük pontatlan, illetve hamis feltüntetése miatt a macedón rendőrség nem enged be az országba több száz migránst, míg a bevándorlók azt állítják, nem ők csaltak, a görög hatóságok vezették be hibásan az adataikat - számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) szerdán.
Nem merült fel új minaret építésének lehetősége Szigetváron, és a török kormány semmiféle nyomást nem gyakorol azért, hogy az Andrássy-kastélyba beépített oszmán dzsámit eredeti formájában, imahelyként állítsák vissza - közölte Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke szerdán Budapesten.
Múlt héten kigyúrt kopaszok akadályozták meg, hogy az MSZP beadhassa a vasárnapi boltzár eltörlését célzó népszavazási kezdeményezést. Bár az NVB szerint fizikailag nem akadályozták Nyakót, a felvételek mást mutatnak.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem kérte és soha nem is fogja kérni az intézmények vezetőit, hogy küldjék el azoknak a diákoknak a nevét, akik február 29-én nem mentek vagy mentek iskolába - közölte a központ szerdán az MTI-vel.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag jóváhagyta szerdán az Észak-Korea elleni újabb büntetőintézkedéseket, amelyeket Phenjan január eleji kísérleti atomrobbantására válaszul vezetnek be.
Befejeződött az érdemi tárgyalás a bukaresti törvényszéken szerdán abban az erkölcsi kártérítési perben, amelyet Tőkés László EP-képviselő indított az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen.
Feltétlenül szükséges a horvát határok teljes védelme, ami nem jelenti lezárásukat és nem jelent embertelen bánásmódot a migránsokkal szemben, hanem a horvát nemzetbiztonság érdekeinek védelmét szolgálja - mondta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő szerdán újságíróknak.
Nem merült fel új minaret építésének lehetősége Szigetváron - közölte Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke. Berkecz Balázs azonban attól tart, hogy Szulejmán örökségére többet fognak költeni, mint Zrínyi Miklóséra.
Legalább egyharmadával lehetne csökkenteni a kórházi fertőzések számát, ha minden betegágynál lenne alkoholos kézfertőtlenítő - mondta a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alelnöke. Hegedűs Zsolt szerint szemléletváltásra van szükség, és rendezni kell az intézmények finanszírozását.
Az Egyesült Államok hivatalosan felkérte Belgiumot, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet elleni szíriai légicsapásokhoz - közölte szerdán Didier Reynders belga külügyminiszter.
Siófok független polgármestere nem érti, miért váltották le a helyi rendőrkapitányt. Lengyel Róbert az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, megdöbbentette a lépés, másrészt nem tartja elegánsnak, hogy a város vezetőjeként a sajtóból szerezzen tudomást egy ilyen horderejű, a települést markánsan érintő döntésről.
Olaszországot rendkívüli módon fenyegeti egy terrorista támadás veszélye, mindenekelőtt a migráció balkáni útvonalát kihasználó idegen harcosok miatt - szerepel az olasz titkosszolgálat szerdán közzétett nemzetbiztonsági jelentésében.
Az ATV amerikai tudósítója Georgia államban kísérte figyelemmel az előválasztást. Az államban a papírformának megfelelően a két éllovas, Hillary Clinton és Donald Trump győzött.
Megfosztották szerdán a mandátumától azt az egyiptomi képviselőt, aki egy hete vacsorán látta vendégül otthonában Izrael kairói nagykövetét, Haim Korent.
Legalább 18 ellenzéki fegyveres vesztette életét egy pokolgépes merényletben a délnyugat-szíriai el-Kuneitra tartományban - közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által a kórházak vagyongazdálkodásában feltárt problémák nem egyedi, hanem az intézmények sajátos működéséből eredő, rendszerszintű gondok, ezért a szövetség szerint nem is egyedi szankciókat és megoldásokat, hanem rendszerszintű válaszokat kell találni.
Németországban sikerrel vette az első akadályt az alkotmánybíróságon a széles körben neonáciként számon tartott Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltásáért küzdő Bundesrat, a bírói testület szerdán elutasította a formai kifogásokat és elkezdte az érdemi tárgyalást a szövetségi törvényhozás tartományokat képviselő kamarája által kezdeményezett ügyben.
Ferenc pápa segítségét kérték az ausztráliai papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatai hétfőn, akik George Pell bíboros, Sydney érsekének meghallgatására érkeztek Rómába. A bíboros videókonferencián válaszol az ausztrál kormány pedofíliaellenes bizottságának kérdéseire.
A spanyol parlament nem választotta meg az ország miniszterelnökévé a szocialista párt (PSOE) jelöltjét, Pedro Sáchezt a szerdán Madridban tartott szavazáson.
A német kormány szerdán elhárította Werner Faymann osztrák kancellár felszólítását, hogy vezesse be a napi befogadási kvóta intézményét és szállítsa német területre a Görögországban rekedt menedékkérőket.
Kövér László szerint közpénznek tekinthetők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai által kezelt források. "Mi más lenne" - válaszolta az Országgyűlés fideszes elnöke a Magyar Katolikus Rádiónak szerdán adott interjúban arra a kérdésre, hogy egy jegybank által létrehozott alapítványban lévő pénz közpénz vagy sem.
Tűz ütött ki egy kebabárusnál és hatalmas füst árasztotta el szerda este a Batthyányi téri csarnokot. A tűzoltók a helyszínre kiérkezve egy vízsugárral megfékezték a lángokat.
Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése. Ákos 50 millió forinttal támogatja a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő tevékenységét.
H1N1 megbetegedést diagnosztizáltak a győri Petz Aladár megyei Kórházban. A beteg már jól van, de megelőző intézkedésként korábbi szobatársai és az osztályon dolgozók vírus ellenes szereket kapnak - mondta az InfoRádiónak a kórház orvosigazgatója.
A korábban bejelentett felmondás helyett megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése, adta hírül közleményében a távközlési társaság. Az énekes-dalszerző 50 millió forinttal támogatja a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő tevékenységét.
Társadalmi egyeztetésre bocsátja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a 4-es metróhoz kapcsolódó felszíni autóbuszhálózat átszervezésének javaslatát - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Nukleáris, élelmiszeripari és légiforgalmi megállapodásokat kötött Magyarország, illetve magyar cégek az Egyesült Arab Emírségekben. Az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint a teljes magyar ágazatra jellemző a humánerőforrás-krízis.
Kaotikus a helyzet az Európai Unióban, de Magyarország a visegrádi országokkal közösen a saját kezébe vette a sorsát – mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet főigazgatója egy migrációs konferencián. Schőberl Márton szerint abban mindenki egyetért, hogy vissza kell szerezni az ellenőrzést a határok felett.