Hat embert, köztük egy muzulmán hitszónokot, azaz imámot ítéltek el pénteken Macedóniában a szíriai és iraki harcokban való részvételért, valamint toborzásért - számolt be erről a vesti.mk szkopjei hírportál.
Tisztességtelen a migránsok és a terroristák összemosása – mondta a keddi brüsszeli vérfürdőről és lehetséges következményeiről az ATV Szabad szemmel című műsorának adott, délután felvett interjújában Alexander De Croo belga miniszterelnök-helyettes.
Salah Abdeslam, a tavaly novemberi párizsi terrortámadások előző héten elfogott feltételezett főszervezője a három nappal ezelőtti brüsszeli merényletek óta nem működik együtt a hatóságokkal - közölte pénteken Koen Geens belga igazságügyi miniszter.
Bassár el-Aszad szíriai elnök sorsa nem képezheti vita tárgyát - idézte az Interfax hírügynökség pénteken Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettest.
Nyolcvanharmadik évében meghalt Pozsgay Imre, a rendszerváltás körüli közélet egyik meghatározó politikusa. Sokan sokféleképpen ítélték meg kétségkívül ellentmondásos személyiségét, dicsérték például a taktikai érzékét, és elmarasztalták a pálfordulásait. Mi arra voltunk kíváncsiak, vajon önmagáról miként vélekedett. Íme, utolsó negyedszázada tőle való mondatokban elbeszélve.
Első alkalommal látogatott Pakisztánba pénteken Haszan Róháni iráni elnök: a kétnaposra tervezett utazás első napján helyi sajtóértesülések szerint a kétoldalú egyeztetéseken terrorellenes küzdelemről, a közös határok védelméről és gazdasági projektekről esett szó.
Öngyilkos merénylet történt pénteken a Bagdadtól délre fekvő el-Iszkanderíja városában, legalább 29-en életüket vesztették és 71-en megsebesültek - közölte Falah al-Khafadzsi, Bábil kormányzóság biztonsági főnöke.
Felmentést kért Jozef Rohác, Portik Tamás és két további vádlott ügyvédje az összesen hat halálos áldozattal járó Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-, illetve Cinóber-gyilkosságok ügyében a védőbeszédek során a Fővárosi Törvényszéken pénteken.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a NAV-val vizsgáltatná és ellenőriztetné a politikusok vagyoni helyzetét. Péterfalvi Attila az InfoRádiónak azt mondta: a parlamenti nyilatkozatok erre nem alkalmasak, ugyanis az Országházban leginkább a politikai érdekek érvényesülnek.
Az Új Nemzedék Központ az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megbízásából online felületen fogadja péntektől a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért díj jelöléseit: a díjra négy kategóriában lehet ajánlást tenni a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek és szervezetek elismerésére - tájékoztatta a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága az MTI-t.
Az InfoRádióban a húsvéti ünnepi hétvégén mások mellett hallható lesz Székely János, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, akivel a húsvét ünnepéről beszélgettünk, Sándor Ildikó néprajzkutató, aki az ünnep hagyományait elemezte, és Kassai Tamás, a Péterfy Sándor utcai Kórház - Rendelő Intézet és Baleseti Központ osztályvezető főorvosa, illetve Molitorisz Dániel ortopéd traumatológus…
Hármas robbantásos merényletet követtek el pénteken a dél-jemeni Áden kikötővárosban, legalább huszonkét ember meghalt - közölte egy biztonsági forrás.
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken meghosszabbította Ramzan Kadirov csecsenföldi vezetői megbízatását, a Kremlben tartott találkozójukon Putyin kifejezte reményét, hogy a politikus jelölteti majd magát az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaságban szeptemberben megrendezendő választásokon.
Több milliárd forint túlórapótlékot fizet ki három évre visszamenőlegesen a MÁV-csoport tízezer munkavállalójának - közölte a VDSzSz Szolidaritás pénteken az MTI-vel.
Több embert őrizetbe vettek és további terroristákat azonosítottak a párizsi és brüsszeli rajtaütésekben a hatóságok. Magyarország elkötelezett a kvóta per végig vitelében - közölte az Igazságügyi Minisztérium. Elhunyt Pozsgay Imre volt államminiszter, a Kádár-korszak egyik jelentős politikusa.
Politikai korrektséghez (pc) szoktatott agyam nehezen enged túllendülni a pc szabályán, pedig a magyar miniszterelnök már régen túlhaladottnak minősítette a szemléletét; gyakorolja is naponta.
A Jobbik beleáll a kormányhoz és Orbán Viktor környezetéhez kapcsolható személyek „korrupciógyanús” ügyeibe, mert az oktatás és az egészségügy mellett ezt a témát tartja a Fidesz amortizálására alkalmas eszköznek. Ugyanakkor a Fidesz is betárazott „jobbikos ügyekből”, és ezek állítólag év végéig is kitartanak. A küzdelem kimeneteléhez nélkülözhetetlen médiabefolyás tekintetében egyértelműen a…