Egy iraki tévének adott interjújában Sheikh Ahmad Al-Kubeisi arról értekezett, hogy az Iszlám Állam igazából csak egy marionettbábu, amit az az izraeli elnök, Benjamin Netanjahu irányít.
Másodfokon tíz hónap - két év próbaidőre felfüggesztett - börtönre változtatta a Balogh József fülöpházi (jelenleg független) polgármesterre, volt fideszes országgyűlési képviselőre súlyos testi sértés miatt 420 ezer forintos pénzbüntetést kiszabó elsőfokú ítéletet kedden a Kecskeméti Törvényszék.
Több sérültje van annak a balesetnek, melynek során egy mentőkocsi kisteherautóval ütközött a 3203-as számú úton, Jászberény és Jászárokszállás között - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-t.
A Budapesti Történeti Múzeum munkatársai folyamatosan tárják fel a 17. századi muszlim temetőt a József nádor téren. A májusban kezdődött feltárást a tervek szerint augusztus végén fejezik be.
A Kaliforniai Állami Egyetem 460 ezer hallgatójából minden tizedik fiatal hajléktalan. A diákok ötöde nem jut elegendő táplálékhoz – derült ki egy új tanulmányból, amelyet a Los Angeles Times dolgozott fel.
Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden meghozott két határozata nem adott helyt a kormány által a betelepítési kvótáról kezdeményezett népszavazás ellen benyújtott négy indítványnak. Mindkét határozat olvasható az Ab honlapján.
Másodfokon is elutasították Németországban Recep Tayyip Erdogan keresetét, amelyet a török államfő az Axel Springer médiatársaság vezetője ellen nyújtott be, amiért kiállt az őt becsmérlő gúnyvers szerzője, Jan Böhmermann mellett.
A Nemzeti Választási Iroda átvette a kéményseprők népszavazási kezdeményezését a nyílt égésterű, gázüzemű tüzelő berendezések ellenőrzésének csökkentése ellen.
Ukrajna idén összesen 1,7 milliárd dollárnyi pénzügyi támogatást kap a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) - közölte az ukrán miniszterelnök kedden, miután hazaérkezett Washingtonból, ahol hivatalos tárgyalásokat folytatott a nemzetközi pénzügyi szervezet vezetőivel.
A brit miniszterelnök szerint az EU-tagság mindenekelőtt Nagy-Britannia gazdasági biztonságát szolgálja, és a kilépés súlyos kockázatokat jelentene a brit családok megélhetésére, mivel munkahelyek kerülnének veszélybe.
Kiszorították a dzsihadistákat az ostromlott Fallúdzsa két újabb kerületéből, az offenzíva megindítása óta pedig az iraki haderő az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kétezer-ötszáz fegyveresével végzett - tudatta kedden az iraki hadsereg egyik parancsnoka.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb kimutatása szerint jobban élünk, mint egy éve. Áprilisban ugyanis 6,4 százalékkal magasabbak voltak a havi bruttó átlagkeresetek, mint egy évvel azelőtt, a nettó bérek - a jövedelemadó kulcsának csökkentése miatt - 8,0 százalékkal emelkedtek. Az atv.hu munkatársa a járókelőket kérdezte arról, mennyire érzik saját bőrükön a növekedést.
Az atv.hu folyamatosan frissülő hírfolyamban számol be a labdarúgó Európa-bajnoksághoz kapcsolódó legfontosabb és legérdekesebb eseményekről és a mérkőzések eredményeiről. A magyar válogatott 44 év után szerepel újra a kontinensbajnokságon, amelyen nagy meglepetésre tovább is jutott a legjobb 16 csapat közé. A ma esti Portugália ellen vívott mérkőzés tétje az, hogy hanyadik helyen végez a…
Az amerikai republikánusok várható elnökjelöltjének csak 1,3 millió dollár van a kampányra fordítható kasszában, míg várható demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton 42 millió dollárral rendelkezik. Donald Trump televíziós interjúban kért segítséget a republikánusoktól.
A svéd parlament időlegesen szigorította az ország menekültügyi törvényét kedden, az intézkedés célja a skandináv államban menedéket kérők számának csökkentése - írja az Expressen című lap.