2016. június 5. vasárnap

jún. 5
16:45
Templomok éjszakája: Mozgó templomként fog működni egy villamos (ATV)
Mozgó templomként fog működni pénteken, június 10-én, a templomok éjszakáján egy prágai villamos.
jún. 5
17:19
Halálosan fenyegetik az egyik német minisztert (ATV)
Halálos fenyegetésekről számolt be egy vasárnapi lapinterjúban a német kormány igazságügyi minisztere.
jún. 5
17:36
Svájc: Havi 700 ezer forintot kaphattak volna csak úgy, elutasították (ATV)
A szavazóhelyiségek bezárása után közzétett felmérések szerint a svájci választópolgárok túlnyomó többsége elutasította azt a javaslatot, hogy az ország minden állampolgárának járjon alanyi jogon havi 2500 frank (kb. 700 ezer forint).
jún. 5
17:54
"Világ, nyisd ki a szíved!" - Ricky Martin szíriai menekültekkel találkozott (Alternatív Energia)
Az énekest mélyen megérintette egy 11 éves kisfiú sorsa.
jún. 5
17:54
Guinness-rekord: 111 órán át futballoztak megszakítás nélkül (ATV)
Két német amatőrcsapat Guinness-rekordot döntött azzal, hogy 111 órán át futballozott megszakítás nélkül Hamburgban.
jún. 5
18:30
Tombol a vihar Zalában, néhány óra alatt mintegy száz esetben hívták a tűzoltókat (ATV)
Néhány óra alatt mintegy száz esetben hívták vasárnap délután a tűzoltókat Zalában, villámcsapás és a vízben elakadt autók miatt is voltak bejelentések - mondta el az MTI érdeklődésére a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
jún. 5
18:48
Sorstalanság, ma este az ATV-n (ATV)
Koltai Lajos filmjét – melyet Kertész Imre Nobel-díjas regénye alapján készített – megszakítás nélkül sugározza az ATV.
jún. 5
19:24
Gallóné: "Nem lesz minden zökkenőmentes szeptemberben" (ATV)
Június végén dől el, hogy a Pedagógusok Szakszervezete hogyan folytatja a tiltakozást. Galló Istvánné, a szakszervezet elnöke szerint ugyanis már most látható, hogy nem lesz minden zökkenőmentes szeptemberben. Közben ellenzéki pártok a kormány oktatáspolitikáját bírálták pedagógusnapon. Balog Zoltán már korábban köszöntötte a pedagógusokat, szerinte egyre erősebb lesz a partnerség is.
jún. 5
19:42
Női kézilabda Eb-selejtező - Csoportelsők a magyarok (Alternatív Energia)
Decemberben irány a svédországi Európa-bajnokság.
jún. 5
19:42
Clinton: Remélem Sanders megteszi értem azt, amit én tettem Obamáért (ATV)
A demokraták esélyes elnökjelöltje, Hillary Clinton volt külügyminiszter vasárnap egy televíziós interjúban fejtette ki, hogy a keddi előválasztások után Bernie Sandersnek vissza kellene lépnie az elnökjelöltségért folyó küzdelemből. Sanders egy másik televíziós műsorban Clintont támadta.
jún. 5
20:00
Egymásra támadtak a migránsok Nyírbátorban (Metropol)
Egy afgán és egy iraki migráns dulakodását fékezte meg a rendőrség a nyírbátori menekültügyi őrzött befogadó központban.
jún. 5
20:00
Migránsok balhéztak össze Nyírbátorban (ATV)
Egy afgán és egy iraki migráns dulakodását fékezte meg a rendőrség a nyírbátori menekültügyi őrzött befogadó központban, ahol az érintettek a televízió használatán vesztek össze - közölte honlapján vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
jún. 5
20:02
Videó: Szándékosan az Égei-tengerbe süllyesztettek egy Airbus repülőgépet (ATV)
A török hatóságok vasárnap az Égei-tengerbe süllyesztettek egy A300 Airbus típusú repülőgépet azzal a céllal, hogy több búvárturistát vonzzanak a térségbe.
jún. 5
20:18
Pedagógusnap - Szembeköpik a tanárokat (Alternatív Energia)
A jeles napon az időjárás is siratta az oktatásügy helyzetét - Ősztől tömeges elbocsátások jöhetnek.
jún. 5
20:18
Hollande szerint terrortámadást hajthatnak végre a foci-Eb-n (ATV)
Fennáll a veszély, hogy terrortámadást hajtanak végre a labdarúgó Európa-bajnokság idején, de sosem szabad engedni a megfélemlítésnek - mondta vasárnap Francois Hollande francia államfő a France Inter francia közrádió adásában.
jún. 5
20:36
Pedagógusnap - Köszönet helyett szembeköpik a tanárokat (Alternatív Energia)
A jeles napon az időjárás is siratta az oktatásügy helyzetét - Ősztől tömeges elbocsátások jöhetnek.
jún. 5
20:38
Tragédia! (Alternatív Energia)
jún. 5
21:12
A Fidesz nyerte a dunaújvárosi időközi választást (ATV)
Lassingleitner Fruzsina besöpörte a szavazatok többségét, Gyurcsány Ferenc az MSZP-t okolja a kudarcért.
jún. 5
21:48
Zalát támadta be a vihar - Száz riasztást kaptak a tűzoltók (Alternatív Energia)
Villám csapott egy családi ház tetőszerkezetébe.
jún. 5
22:06
Kelemen Hunor: 54 polgármesteri szék biztosan az RMDSZ-é (Alternatív Energia)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az urnazárás után tartott sajtótájékoztatót.

Keresés