A Fidesz EP-képviselője szerint egy hivatalos rendezvényen megszólaló miniszter nem a magánvéleményét mondja. Deutsch nem is érti a "közéleti emberek magánvéleménye-sztorit". A kormány mindenesetre nem akar kilépni az EU-ból, és nem is tesztelik ezzel az embereket.
A dél-olaszországi Andria és Corato közötti vasúti pálya egyik állomásfőnöke elismerte, hogy hibázott, és ő indította útjára a keddi balesetet okozó vonatot - írta csütörtökön az olasz sajtó.
A sajtót kitiltották a menekülttáborokból, hogy nehogy tetten érje a kormányzati hazugsághalmazt, amivel traumatizálják az egész társadalmat – ezt Kunhalmi Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Újabb doppingügy rázta meg a hazai sportvilágot. Az érintett Dombvári Bence azonban feljelentést tesz, mert szerinte valaki belecsempészte a tiltott szert az ételébe, italába. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője az ATV Start című műsorában elmondta, a vétlenséget a sportolónak bizonyítania kell, de még ez esetben sem garantált, hogy Rióba utazhat.
Csütörtöki ülésén a váci önkormányzat képviselő-testülete elfogadta az ellenzéki pártok (MSZP, DK, Együtt) és a helyi lokálpatrióta civil szervezet képviselőinek közös javaslatát a Hóman Bálint út átnevezéséről.
Berlin és Párizs szorosabb katonai együttműködésre törekszik a jövőben az EU-tagországokkal. Tehetik ezt úgy, hogy ennek az egyik legnagyobb kerékkötője, Nagy-Britanni kiszavazta magát az unióból. A most formálódó új erőviszokban Németország újra kívánja fogalmazni katonai befolyását is.
"A Szemem Fénye pécsi alapítvány sem kapta meg az EMMI által ígért jelentős működési támogatást. A szerződést megkötötték, de a pénz azonban nem érkezett meg a gazdasági év első hat hónapjában" – hívja fel a figyelmet a DK Pécsi Szervezete a szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében.
Egy rendőri intézkedés során Kaliforniában halálosan megsebesítettek egy 19 éves férfit. Az esetről most nyilvánosságra hozták a rendőrtisztre szerelt kamera felvételét.
Szörnyű tragédia, ami a hortobágyi lőtéren történt, annyit lehet tudni, hogy uniós társfinanszírozás keretében tisztították meg a tűzszerészek a lőteret – ezt Vadai Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
"Kormányfőként a brit nemzet eggyé kovácsolására és a királyság egyben tartására fog törekedni a keményvonalas, illiberális migrációs politikájáról ismert korábbi belügyminiszter, Theresa May". Ezt Pál Mónika külügyi szakértő mondta, aki az ATV Start-ban arról is beszélt, hogy Boris Johnson, a kilépés mellett kampányoló volt londoni polgármester külügyminiszteri kinevezésével a kilépéspártiak egy…
Vigyorogva és rángatózva válaszolt a német detektívek kérdéseire az a 33 éves pedofil, akit két kisgyermek elrablásával, szexuális zaklatásával és meggyilkolásával vádolnak.
A miniszter szerint Niedermüller Péternek szembesülnie kell a magyar valósággal, ezért meghívta egy lakossági fórumára. A DK-s politikus korábban értelmetlennek nevezte a kvótáról szóló népszavazást.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet fegyveresei lelőtték a szíriai hadsereg egyik repülőgépét az ország keleti felében lévő Deir ez-Zór tartományban, a pilóta testét pedig keresztre feszítették - közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
Az idén májusban indult EZ Expressz nevű magyar közösségi futárszolgálat adhat munkát annak a mintegy 1200 személyszállításból élő kisvállalkozónak, akik az Uber magyarországi tevékenységének felfüggesztése miatt elveszítenék a munkáját - közölte a startup cég.
Vizoviczki László cáfolta vádlott-társa állítását, miszerint milliós kenőpénzeket adott volna Rogán Antal volt belvárosi polgármesternek, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének.
Csupán 190 napot kellett várnia a Margit-hídnak arra, hogy az egyébként roppant ízléses falap helyére visszakerüljenek az oszlopelemek. Így zajlott a várva várt munkafolyamat.
Az amerikai tisztek által lefoglalt számítógépek többsége tele van pornográf anyagokkal – mondta Michael Flynn altábornagy, a Pentagon hírszerző részlegének egyik egykori vezetője.
A francia elnök elfogadhatatlannak minősítette csütörtökön, hogy José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság korábbi elnöke állást vállalt a Goldman Sach amerikai befektetési banknál.