Május 25-én az összes uniós tagállamban életbe lép az egységes adatvédelmi rendelet (GDPR), amire már csak rohamtempóban lehet felkészülni. A szabályozás, amelynek megsértését május után súlyosan szankcionálhatják, alapos felkészülést és sokszor szemléletváltást is igényel minden cégtől, ahol személyes adatokat kezelnek. Ez gyakorlatilag az összes
A miniszter nem kívánta megmagyarázni, hogy 82 éves nyugdíjas anyja hogyan vásárolta be magát egy sertéstelepre, ami rögtön nyert is 123 milliót telepfejlesztésre.
Jó ütemben halad a Modern városok program, amelynek keretében már több mint 600 milliárd forintot fizettek ki - jelentette be a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt években bemutatott 180 fokos fordulatait figyelembe véve teljesen hiteltelen a Jobbik bevándorlással kapcsolatos nyilatkozata - írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden közleményében.
Nem bírta a kritikát a Jobbik országos vezetősége: feloszlatták régi, radikális egri alapszervezetüket. Válaszul az egri vezetők a pártból is kiléptek.
Felháborító eset történt Pécsett. Egy vérző beteget szállított volna a mentőkocsi, de útját állta egy rossz helyen álló személyautó. A mentősök fél órát vesztegeltek a felelőtlen sofőr miatt a súlyos beteggel...
A Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai közül 17-en vesztették életüket az A4-es autópályán tavaly januárban történt tömegszerencsétlenségben.
2017. novemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8,7, a belföldi vendégeké 5,6 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele...
Nem lehet Soros Györgyöt kitiltani, sem a magyar állampolgárságától megfosztani az Alaptörvény szerint – ez volt az atv.hu által megkérdezett fideszesek válasza az Origo mai hírére. Egyik ismert fideszes forrásunk úgy tudja: inkább a "Soros-szervezetek" esetleges kitiltásával kapcsolatos törvényjavaslatról tárgyalhat majd a kormány.
A diktatúra után harminc évvel az utókor legfontosabb feladata a valóság feltárása, ami büntetés azoknak, akik a kommunista rendszer bűneit elkövették, de jutalom azoknak, akik képesek voltak megőrizni egyenes gerincüket a nehéz körülmények között - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője a Nemzeti Emlékezet Bizottsága könyvbe
Egy bő évezred magyar és lengyel történetét tárja az olvasók elé számos fotóval illusztrálva a Magyar emlékek Lengyelországban című kötet - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kiadvány keddi budapesti bemutatóján.
A kormánypártok nem akarják, hogy Szél Bernadett részt vegyen az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén akkor, amikor a Soros-terv a téma – erősítette meg Németh Szilárd. A Fidesz indoklása szerint Szél Bernadett és az LMP Soros György, valamint a bevándorlás szolgálatában áll, így kockázatos lenne Szél Bernadett jelenlétében tárgyalni
Megtagadta öt népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését kedden a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A kérdések közül négy a benzin és gázolaj nagy-, illetve kiskereskedelmi árrésének maximalizálásáról szólt, az ötödik pedig Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szavazati jogának megvonásáról.
Se enni, se inni nem adott a kutyájának az a férfi, akinek a bíróság előtt kell felelnie ezért a tettéért. A gazda azzal védekezik, hogy ő csak befogadta az állatot, ráadásul a vizsla szerinte beteg volt. Az állatkínzásért perbe fogott férfi ügyében még nem született ítélet. További részletek a videóban.
Jelentősen megemelkedett a pártbejegyzések száma a bíróságokon. A 2014-es választási évben 148 párt volt nyilvántartva, most pedig már 244. Majdnem 200 pedig bejegyezésre vár - mondta Lódi Petra, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közigazgatási feladatokkal megbízott bírája.
A további ónos esőzés veszélye miatt az ország nagy részén vannak érvényben elsőfokú figyelmeztetések, riasztások. Kedden délután még leginkább az Alföld déli részén, estétől az északi tájakon várható ónos csapadék...
Az elmúlt két év milliárdokból felépített kormányzati narratíváját kérdőjelezte meg, hogy egy államtitkár elismerte: „titokban” befogadtunk 1300 menekültet.
Tarnazsadány – Bár még valódi tél nincs, a Heves megyei férfi felkészült a méteres hó érkezésére: bemászott egy ház körbekerített udvarára, ahol egy nyitott melléképületből egy szánkót lopott el.
Az MSZP keddi pécsi programbemutatóján Tóth Bertalan frakcióvezető arra kérte a párt vezetőit, hogy támogassák Mellár Tamás egyetemi tanárt. A hirado.hu értesülései szerint a közgazdász Baranya megye 1. választókerületében indulhat, valamint eldőlt az is, ki indulhat az MSZP-Párbeszéd támogatásával a szigetvári, 4-es kerületben.
Lemondott posztjáról a román miniszterelnök, aki a múlt héten a székely autonómiai törekvésekkel, illetve a székely zászló kitűzésével kapcsolatban akasztásról beszélt.
Gyarmati Dezső születésének 90. évfordulójához kapcsolódva emléktáblát avattak a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó nevét viselő sportuszoda bejáratánál Hódmezővásárhelyen kedden.
Közösen indul a választásokon az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok. Ezt a legkisebb támogatottságú párt elnöke Fodor Gábor jelentette be, aki technikai kérdésnek tartja, hogy 5, 10 vagy éppen 15 százalékos küszöböt kell majd elérniük a parlamentbe jutáshoz. A szocialista Hiller István szerint is csak az a fontos, hogy a szövetség létrejött, dönten
Felmentette első fokon az emberölés kísérlete és más bűncselekmények vádja alól, és kóros elmeállapota miatt elrendelte a kényszergyógykezelését a Szegedi Törvényszék kedden annak a férfinak, aki 2016 tavaszán egy gépkarabéllyal ment be a kiskunhalasi bíróságra, hogy ott megölje a vezető ügyészt.
Kállósemjén - Szabadnapos rendőr szúrta ki azt a kisrepülőt, amellyel három afgán és nyolc vietnámi állampolgár próbált illegálisan bejutni az országba.
A pilisi lakosoknak két szakellátásért 300 forintot kell fizetniük, ugyanakkora összeget, mint amennyi az eltörölt vizitdíj volt még 2008-ban. A polgármester azonban azt mondja, hogy nem vizitdíjat, hanem egészségügyi hozzájárulási díjat kérnek el a betegektől.
- Otthonában várja az ítéletet az a fiatal fiú, aki a múlt héten késsel ölte meg barátnőjét. A Tények információ szerint ez óriási felháborodást okozott a XVII. kerületi Újlak utcában.
A magyarok kétharmada pozitívan értékeli a tavalyi esztendőt, és még többen vannak – tízből kilencen – akik bizakodók az idei évvel kapcsolatban – derül ki a Szerencsejáték felméréséből.