A volt kormányhivatali vezető szerint azért ültetnek be saját embereket az állami állásokba, hogy azzal fizessék ki a Fidesz érdekében végzett munkájukat.
Meghalt Mark E. Smith, a legendás angol posztpunk zenekar, a Fall frontembere. Az elmúlt időszakban sokat betegeskedő, légzési problémákkal is küzdő énekes szerdán, 60 évesen hunyt el manchesteri otthonában.
Osztie Zoltán plébános szerint „Egy koncertszervező cég nyilván megnézi, hogy mi mivel ütközik, egy kultúrház nem szervez programot talán focimeccs idejére. Mi nem így vagyunk ezzel.”
Megújult a felfedező kutatásokat ösztönző pályázati rendszer, amelynek éves keretösszege több mint duplájára nőtt 2015 óta - mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal elnöke csütörtökön Budapesten, a hivatal pályázati értékelő fórumán. A pályázati felhívások januárban ismét megjelentek.
Megérkeztek az első sűrített földgázzal (CNG) működő, hazai és uniós forrásból beszerzett új autóbuszok Nyíregyházára. A 41 darabos flotta két járművét csütörtökön a Kossuth téren nézhették meg az érdeklődők.
Továbbra is szivárognak az információk a Paktumhajóról, ahol a hétvégén megszületett az egyezség Simicska Lajos "vezérkari tisztjei" és az LMP társelnöke Hadházy Ákos között. Az LMP első embere lényegében eladta a pártot.
Kivonultak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki rendkívüli üléséről, így a testület határozatképtelen volt.
Pályázatot hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatások működtetésére - jelentette be a tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A magyarok harmada évente legalább egyszer termálfürdőzik, és a fiatalok közül sokan gondolják úgy, hogy a gyógyító hatású víz a mindennapi stresszel kapcsolatos problémákra is megoldást jelent. Magyarország világviszonylatban...
Tessék jól figyelni, kicsit módosítottunk az üzeneten: nem migránsok vannak itt, hanem legális oltalmazottak, és nem mi álljuk a költségeiket, hanem Brüsszel.
Szél Bernadett, miután a fideszesek kivonultak miatta a nemzetbiztonsági bizottság ülésről, a folyosón próbált meg Németh Szilárddal szót érteni, de az alelnök sem most jött le a falvédőről.
Döntött a bíróság: jogerősen több mint 100 millió forint kártérítésre kötelezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházat Á. Mária műhibaperében.
Jogerősen több mint 100 millió forint kártérítésre kötelezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházat Á. Mária műhibaperében a bíróság – írja a Blikk.
Az oktatás színvonalának támogatása versenyképességi kérdés, ugyanis az oktatás és a kultúra Európa legfontosabb erőforrása - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Brüsszelben, az első európai oktatásügyi csúcstalálkozó szünetében csütörtökön.
A Magyarországot korábban felzabáló, letaroló huszonhárommillió román munkavállaló után itt az apokalipszis újabb fejezete, ukrajnai nyugdíjasok csámcsognak a magyar adófizetők vérrel, verejtékkel megkeresett adóforintjaiból, miközben az illegális bevándorlás megfékezésén dolgozó Fidesz-kormány titokban tízezrével telepíti be Magyarországra a migrá
Évenkénti egyszeri, az átlagnyugdíjnak megfelelő mintegy 120 ezer forintos juttatást ígér a nyugdíjasoknak Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje.
Salgótarján - A nyomok és az állat viselkedése alapján nagy valószínűséggel farkas nyomát találták meg a Börzsönyben, az állat a Bükkből, vagy Szlovákia területéről érkezhetett - erről a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
Évenkénti egyszeri, az átlagnyugdíjnak megfelelő mintegy 120 ezer forintos juttatást ígér a nyugdíjasoknak Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje.
Az egészségügy a kormány számára kiemelten fontos, ezért is indult tavaly a több 100 milliárd forintból megvalósuló Egészséges Budapest Program - mondta Aradszki András (KDNP) csütörtökön a törökbálinti tüdőkórházban tartott sajtótájékoztatón. Az intézményben még idén új épületet adnak át.
Azt állítja a csalással gyanúsított jósnő - aki a rendőrség szerint férfi -, hogy ketten is visszavonták a feljelentésüket, mert rájöttek, hogy minden valóra vált, amit ígért nekik.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, gyorsított eljárásban felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szombathelyi nőt, aki december 30-án hátba szúrta férjét - tájékoztatta a Vas Megyei Főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-t.
A nyomok és az állat viselkedése alapján nagy valószínűséggel farkas nyomát találták meg a Börzsönyben, az állat a Bükkből, vagy Szlovákia területéről érkezhetett - erről a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.