2018. január 29. hétfő

jan. 29
10:54
Több ezer műszaki cikket loptak el egy budapesti raktárból (ATV)
Több mint 45 millió forint értékű műszaki cikkeket lopott négy férfi egy a főváros XXI. kerületében lévő raktárból - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
jan. 29
11:06
Előzetes letartóztatásba helyezték a trükkös autómentőt (Blikk)
Előzetes letartóztatásba helyezték a trükkös autómentőt.
jan. 29
11:08
Nem hagyhatja el az otthonát a 83 éves férfi, aki megölte élettársát (Blikk)
Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el annak a férfinak az ügyében, aki ellen emberölés gyanújával nyomoz a rendőrség.
jan. 29
11:24
8 általános és egy jogsi elég lehet havi 400 ezres fizetésért (HírTV)
Bruttó 400 ezerért keres trolibuszvezetőket a BKV.
jan. 29
11:42
DK: „sok-sok tízmillió forint vándorol az MSZP-hez, Puch Lászlóhoz” (ATV)
Az ATV Start vendége volt Molnár Csaba, aki Gyurcsány Ferenc pártelnök szombati kampánynyitón elhangzott szavait is kommentálta, méghozzá azt, hogy az MSZP-hez köthető pártsajtót a Fidesz finanszírozza. Szerinte ők nem támadják a szocialista pártot, csak „elmondanak olyan dolgokat, amiket nem mondanak el mások”. Hozzáteszi: Kunhalmi Ágnesnek szerin
jan. 29
11:48
Parlament: Gulyás napirend előtt felszólal, de utána hazamegy (ATV)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője napirend előtt felszólal holnap a rendkívüli parlamenti ülésen, de utána hazamennek. Fideszesek és kereszténydemokrata honatyák nem lesznek ott, így a T. Ház határozatképtelen lesz. Orbán Viktor mindeközben Bécsben Kurz kancellárral tárgyal a bevándorláspolitikáról.
jan. 29
11:48
Milliókat nyertek Tállai települései (HírTV)
Szóról szóra azonos pályázatokkal nyertek az adóhivatal elnökéhez tartozó települések egy uniós pályázaton.
jan. 29
11:51
Nagyot léptek előre a magyar teniszezők a ranglistán (Alternatív Energia)
A vasárnap befejeződött Australian Open
jan. 29
11:53
Hamis óvszereket foglaltak le egy benzinkúton (Alternatív Energia)
A beszállító cég raktáraiból mintegy nyolcezer termék került elő.
jan. 29
12:00
Lemondott két helyettes államtitkár Magyarországon (Blikk)
Két helyettes államtitkár is lemondott posztjáról, és távozik a magyar közigazgatásból.
jan. 29
12:12
Már Strasbourgban vannak a civilek (HírTV)
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult 14 civil szervezet az őket megbélyegző civiltörvény miatt.
jan. 29
12:18
Alvó utas zsebéből vette ki a pénztárcát egy tolvaj Újbudán – videó (Blikk)
A XI. kerületi Rendőrkapitányságra január 28-án hajnalban érkezett egy bejelentés az újbudai térfigyelő központ munkatársaitól.
jan. 29
12:18
Ma estétől újra CSATT az ATV-n! (ATV)
Simon Andrással és Rónai Egonnal tér vissza az ATV képernyőjére a népszerű vitaműsor, a CSATT, amely ezentúl minden hétfőn és kedden, közvetlenül az Egyenes beszéd után jelentkezik, 20.45-kor.
jan. 29
12:18
Az ÁSZ-t is ellepik a rokonok (HírTV)
Az Állami Számvevőszék elnökének felesége az ÁSZ-vizsgálatokban érintett állami bank dolgozója.
jan. 29
12:24
Vágó Gábor visszatalált az LMP-hez, a párt jelöltjeként indul Kecskeméten (444.hu)
Szerinte a hatalmi váltáshoz tudati váltás is kell.
jan. 29
12:36
Vágó visszatér az LMP-be, Kecskeméten indul (HírTV)
Visszatér az LMP-be és Kecskeméten indul a 2018-as országgyűlési választásokon Vágó Gábor, adta hírül az Azonnali.hu
jan. 29
12:38
A kémelhárításnál is felmerült Habony ügyvédjének neve (HírTV)
A Belügyminisztérium tenderének dokumentációját őrizték volna Kovács Loránd irodájában.
jan. 29
12:42
Tizennégy civil szervezet fordult Strasbourghoz a civilek ellen hozott törvény miatt (444.hu)
Korábban az Alkotmánybírósághoz fordultak, de a testület öt hónapja nem tűzte napirendre a beadványukat.
jan. 29
12:48
Molnár: Bűnözők is kaphattak állampolgárságot (HírTV)
A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke választ vár a rendőrségtől és a belügyminisztertől.
jan. 29
12:54
Jövőre kaphat zöld utat a 2-es metró és gödöllői HÉV összekötése (ATV)
Jövő évben lehet jogerős építési engedély a 2-es metró és gödöllői HÉV összekötésére, és a remények szerint a 2020 utáni európai uniós ciklusban elkezdődhet a beruházás - jelentették be a projektben érintett fővárosi kerületek polgármesterei hétfőn budapesti sajtótájékoztatón.
jan. 29
12:57
Embereken is tesztelték a kipufogógázt (Alternatív Energia)
A megrendelő lobbicsoport felelős a napokban lelepleződött majomkísérletekért is.
jan. 29
13:06
Péterfalvi Attila: számtalan veszélyt jelent a kisgyerekek internethasználata (Infostart)
Számtalan veszélyt rejt a kisgyerekek számára az internet világa, emiatt nagyon fontos a védelmük, és ezért állított össze a biztonságos jelenlétükről a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) tanulmánykötetet - mondta a NAIH elnöke hétfőn Budapesten.
jan. 29
13:06
Németh Szilárdon a világ szeme: az ellenzék újra összehívja a nemzetbiztonsági bizottságot (444.hu)
Jövő csütörtökön megint nekifutnak.
jan. 29
13:12
Az MSZP nem tenné meg – A határt védő kerítésről nyilatkozott a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke: ezt mondta (Blikk)
Jövő csütörtökre ismét összehívja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke. Az MSZP-s politikus azt is elmondta, lebontaná-e a határt védő kerítést a pártja, vagy sem.
jan. 29
13:12
Leváltották a sikkasztó fideszest (HírTV)
A hajdú-bihari Álmosd polgármesterét Tóth Sándor váltja.
jan. 29
13:24
Már a cafeteriából is törleszthető a diákhitel (ATV)
Idén már a cafeteriából is törleszthető a diákhitel, amely havonta legfeljebb a minimálbér 20 százaléka, 27 600 forint lehet - mondta Imre Zita, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
jan. 29
13:30
Bejelentés: óriási közlekedési fejlesztés indulhat jövőre Budapesten (Blikk)
Jövő évben lehet jogerős építési engedély a 2-es metró és gödöllői HÉV összekötésére, és a remények szerint a 2020 utáni európai uniós ciklusban elkezdődhet a beruházás - jelentették be a projektben érintett fővárosi kerületek polgármesterei hétfőn i sajtótájékoztatón.
jan. 29
13:42
VV Fanni-ügy: „A gyanúsítottnak joga van hazudni” – megszólalt Doszpot (ATV)
Ha megtalálnák is Fanni holttestét, a halál időpontját már nem lehetne megállapítani – mondta Lichy József. Az ügyvéd szerint, akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat az elkövető.
jan. 29
13:48
Decemberben elkezdődhet az M3-as metró északi szakaszán a műszaki átadás-átvétel (Infostart)
Teljes létszámban dolgozik a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmének kérdésében a főpolgármester által összehívott tudós társaság, amely várhatóan március végére, április elejére fejezi be a munkát. A Dunával párhuzamos szakaszt illetően pedig a tudós társaság véleményére fogunk alapozni – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester
jan. 29
13:48
Lángolt egy autó Budapesten, durva fotókat kaptunk a helyszínről (Blikk)
Teljes terjedelmében égett egy kocsi IV. kerületében az Árpád úti felüljáró alatt.
jan. 29
13:48
Egy fideszes képviselő úgy számol, hogy minden sportra költött forint kétszer annyi megtakarítást eredményez az egészségügyben (444.hu)
Nyitrai Zsolt összegezte az elmúlt nyolc évet.
jan. 29
14:03
Mindent felperzsel a Mayonból ömlő láva (videó) (Alternatív Energia)
Több ezer ember egyelőre nem tudja, mikor mehet haza.
jan. 29
14:05
Titkos katonai bázisokat leplezett le egy fitnesz app (Alternatív Energia)
Elhelyezkedésük és sokszor alaprajzuk is látható.
jan. 29
14:18
Halálra gázolt a egy embert a vonat Soroksár közelében (ATV)
Gázolás miatt jelentős, 60-90 perces késésekre kell számítani a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonalon hétfő délután - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
jan. 29
14:18
Tarlós: A kormány nem zárkózott el a menekültek istápolása elől (HírTV)
A főpolgármester megmagyarázta, hogy mi a különbség menekült és migráns között.
jan. 29
14:24
Tarlós: decemberben kezdődhet a 3-as metró északi szakaszának átadás-átvétele (ATV)
Várhatóan decemberben kezdődhet el a 3-as metróvonal északi szakasza felújított alagútjának és állomásainak műszaki átadás-átvételi eljárása - közölte a főpolgármester hétfőn budapesti sajtótájékoztatón.
jan. 29
14:24
A Fidesz azt állítja, hogy 186 millió forintot utaltak nekik a Soros-terv elleni harchoz (444.hu)
A sokmilliárdos propagandagépezetet működtető párt szerint sikeres az akció, ezért hamarosan újabb levélben fognak pénzt kérni az emberektől.
jan. 29
14:36
Világmigráció: Trump után Orbán Viktor is kilépne az ENSZ-tárgyalásokból? (ATV)
A miniszterelnök és a nemzetbiztonsági kabinet már mérlegeli, hogy Magyarország is kilépjen-e az ENSZ migrációs tárgyalásából, mely februárban kezdődik. Egyre dühösebb kormányzati nyilatkozatok szólnak arról, hogy az ENSZ-főtitkárának nyilatkozatai bevándorláspártiak, azokban Brüsszel és Soros György elképzelései köszönnek vissza.
jan. 29
14:54
Ismét összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot (ATV)
Jövő csütörtökre ismét összehívja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke.
jan. 29
15:10
Lopott terepjáróval még fenyegette is a rendőröket - Fegyház lett a vége (Alternatív Energia)
A majdnem elsodort zászlós pisztollyal belelőtt a jármű jobb első kerekébe.
jan. 29
15:12
Tehervonat gázolt halálra Pesten egy embert (Alternatív Energia)
A 60-90 perces késések után kora estére állt helyre a menetrend.
jan. 29
15:13
Százezrek szegezték tekintetüket a tévére: ezt nézték (ATV)
Ismét hat adással „jelentkezett” az ATV a múlt hét 50 legnézettebb hazai műsorának listájában.
jan. 29
15:14
Sajtófotó - Móricz-Sabján Simoné az idei nagydíj ( galéria) (Alternatív Energia)
A fotósorozat egy nyolctagú Csongrád megyei családot mutat be.
jan. 29
15:33
Eltérő eredményre jutottak a közvélemény-kutatók (Infostart)
A Nézőpont Intézet legutóbbi közvélemény-kutatása alapján tovább gyengült a Jobbik támogatottsága. A társaság adatai szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője ma a két legelutasítottabb politikus az országban. A Publicus Intézet szerint a Fidesz támogatottsága nem változott, de még mindig magas, a szocialistáké és a Job
jan. 29
15:36
Autósok, figyelem: nagyon fontos határidő közeleg (Blikk)
Január 31-ig, azaz szerdán éjfélig érvényesek a 2017. évi éves országos és megyei autópálya-matricák.
jan. 29
15:36
Így fog kinézni az átépített Örs Vezér tere (videó) (ATV)
Hamarosan elkészülnek a 2-es metróvonal és gödöllői HÉV összekötésére, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakítására vonatkozó projekt engedélyezési tervei, és az öt ütemre osztott projekt első két üteme 2019 második felében rendelkezhet majd jogerős építési engedéllyel.
jan. 29
15:38
Űrkorszak Budapesten: így fog kinézni az Örs Vezér tere a nagy átépítés után - ilyen most, ilyen lesz (Blikk)
Mint megírtuk, hétfőn jelentették be a projektben érintett fővárosi kerületek polgármesterei az Örs vezér tere átalakításával és a 2-es metró, illetve a HÉV összekötésével kapcsolatos munkálatok időpontjait.
jan. 29
15:38
Dúró Dóra: az MSZP és a DK nem a Fideszt, hanem egymást akarja legyőzni (ATV)
„Senkinek a javára nem lépünk vissza” – mondta a Jobbik országgyűlési képviselője az ATV Start című műsorban. Dúró Dóra szerint pártja felkészült, letisztult programja pedig csak nekik van. Noha fontosnak tartják a XXI. századi oktatás kérdését, pártja mégsem támogatja azt az oktatási minimumot, amit a Tanítanék mozgalom dolgozott ki, és ami mellet
jan. 29
15:48
Domokos felesége az ÁSZ-vizsgálatokban érintett egyik állami bankban dolgozik (HírTV)
A volt fideszes politikus felesége, Pető Judit a 2010-től, kormányváltás óta dolgozik az MFB-nél.
jan. 29
15:54
Vizsgálják, tényleg szappannal mosták-e ki a mórahalmi 7 éves kisdiák száját (Blikk)
Egy dühös, felháborodott nagymama posztja kering a Facebookon hétvége óta, ezrek osztották már meg a nyilvános bejegyzést.

Keresés