Az Állami Számvevőszék közzétette a Jobbik pénzügyeinek vizsgálatával kapcsolatos jelentését. Ebben kijelentik, hogy a mai napon felszólították a pártot, hogy fizessen be 331 millió 660 ezer forint büntetést. ennyi pénze nincs a Jobbiknak a legutóbbi információk szerint
Cenzúrának tartja az LMP azt, hogy előzetes engedélyhez kötik a pedagógusok, iskolaigazgatók önálló nyilatkozattételét. Az ellenzéki párt ezért az ombudsmanhoz fordul a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményének erről szóló körlevele miatt, amelyet a szakképző iskoláknak küldtek.
Nem tudták megmenteni annak a fiatal nőnek az életét, akit vasárnap hajnalban fegyverrel sebesített meg volt párja a XVII. kerületben, Rákoskeresztúron – értesült a 24.hu.
„Teljesen le vagyok döbbenve, ezek azt hiszik magukról, hogy törvényen felül állnak” – mondta a Fidesz alelnöke arról, hogy sem a DK, sem az LMP nem hajlandó befizetni az ÁSZ bírságát.
Több mint tízmillió forint értékben pénzt és ékszereket lopott el egy férfi a barátnője segítségével annak családjától Hévízen, az általuk bérelt lakás széfjét kétszer is kifosztva.
Több mint tízmillió forint értékben pénzt és ékszereket lopott el egy férfi a barátnője segítségével annak családjától Hévízen, az általuk bérelt lakás széfjét kétszer is kifosztva - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
A IV. blokk süllyed, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mekkora mértékben, és hogy ez hogyan érinti majd a IV. blokk mellé építendő új blokkot – írja a Népszava.hu.
A másik hat pártról szóló jelentés is elkészül a lehető legrövidebb időn belül - nyilatkozta az atv.hu-nak az Állami Számvevőszék kommunikációs igazgatója. Az ATV főmunkatársának a kérdésére azt mondta: az ÁSZ mandátuma véget ért a jelentéssel, ha a Jobbik nem fizeti be 15 napon belül a 331 milliós összeget, az Állam Kincstár a NAV-hoz fordulhat, é
Legnagyobb angliai raktárát építi meg a Lidl és a következő két hónapban öt új üzletet is nyit London környékén. Ezer új munkavállalóra lesz szükség, és jelenleg semmi akadálya nincs, hogy magyarok is megpályázzák az állásokat. Ezer...
Új címen, az Infostart.hu oldalon érhető el az InfoRádió megújuló hírportálja. A változás csak kis mértékben érinti olvasóinkat, az oldal tartalmát nemcsak az új cím beírásával lehet elérni, hanem még a régivel is, és hozzáférhető maradt a portál korábbi több mint 300 ezer cikke is.
Ma kezdődött a feleségét feldaraboló hentes pere. A vád szerint a férfi egyetlen ütéssel megölte, később feldarabolta és a házuk kazánjában elégette a feleségét tavaly tavasszal a Veszprém megyei Nemesgörzsönyben.
Tizenöt napot adott az Állami Számvevőszék a Jobbiknak arra, hogy befizessen a Magyar Államkincstárnak 331 millió 660 ezer forintot, amit az ÁSZ szerint tiltott vagyoni hozzájárulásként fogadott el a párt. A Jobbik szerint törvénysértő a számvevőszék határozata.
Csepelen Bangóné Borbély Ildikó lesz a szocialisták képviselőjelöltje - erről a csepeli szervezet javaslata alapján a párt elnöksége döntött. A döntés azért okoz feszültséget, mert ebben a körzetben négy éve le tudta győzni Németh Szilárdot, a Fidesz jelöltjét Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa. A szocialisták azt mondják, felkérték őt is, de Sza
Érvénytelennek találta a Római-parti mobilgát tervezési munkálatainak közbeszerzés nélküli odaítélését a Közbeszerzési Döntőbizottság. A hírre Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője hívta fel a figyelmet. A politikus kiemelte, hogy a testület 2,5 millió forintos bírságot szabott ki, ráadásul a Fővárosi Csatornázási Műveknek emiatt újra kell kezd