Zala megyéből érkezett panasz a dióra: a termés egy része elfeketedik, aztán a szemek lehullanak a fáról. A magbél is tönkrement a termés több mint ötven százalékánál.
2018. szeptemberben a bruttó átlagkereset 322 800 forint volt, 10,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, közölte csütörtökön a KSH. 2018. január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 324 100 forint, a nettó átlagkereset...
Péntektől látogatható a Szegedi Karácsonyi Hetek, ahol a megszokott vásárok mellett lesz korcsolyapálya, szalmalabirintus, újra világít a fényszarvas, és sok programmal is készülnek.
Óriási galibákat okoznak az ellenőrizetlenül, mindenfelé repkedő drónok, úgyhogy a HungaroControl meg is kongatta a vészharangot, aminek várhatóan szigorítás lesz a vége. Viszont egy mai, budapesti konferencián elhangzottakból az is kiderült, hogy már a Magyar Posta is érdeklődik a drónok iránt, meg az is, hogy a jövő azoké a drónoké, amelyek képes
Általános iskolában kizárólag magyar történelmet tanítana Schmidt Mária, aki a NAT-vitához szólt hozzá a blogján a történelemoktatás apropóján. A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint egyetemes történelmet csak akkor kell tanítani, ha a magyar történelem szempontjából releváns.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a Fideszt, hogy vonják vissza azt a törvényjavaslatot, amely évi 250 óráról 400 órára emelné az elrendelhető rendkívüli munkaidő mértékét.
A kormány az Emberi Erőforrások Miniszterének javaslatára arról döntött, hogy 37 milliárd forinttal emeli az Egészségügyi Alap kasszáját, így még több pénz jut az egészségügyre.
Immár közel két hete Black Friday lázban ég az ország, de a karácsonyi ajándékok beszerzése csak most indul be igazán. Egyes kereskedők az éves online forgalmuk akár 60 százalékát is realizálhatják az ünnepi időszakban. Immár...
A zsúfolt forgalomban a sofőr ugyan mindent megtett gyorsabb haladásért, de a több tíz kilométeres út után, a kórháztól pár száz méterre a baba nem várt tovább.
Brutálisan megemelné az elrendelhető túlórák számát két kormánypárti képviselő, Kósa Lajos (54) és Szathmáry Kristóf (43) javaslata, amelyet ha a parlament elfogad, akkor a munkáltatók lényegében tetszés szerint rendelhetnének el a túlmunkákat. Jelenleg 250 óra túlmunkát lehet egy évben elrendelni, a két fideszes képviselő ezt 400 órára, vagyis 50
Rekordbírságot javasol kiszabni Kövér László (58) házelnök Tordai Bence (37) párbeszédes képviselőre, amiért Polt Péter (63) legfőbb ügyészt bohócnak nevezte múlt héten a parlamentben. Kövér összesen 504 ezer forintra büntetné az ellenzéki politikust.
Karbantartás miatt változik a 6-os, ráckevei, illetve a 8-as (gödöllői) és 9-es (csömöri) HÉV menetrendje a hétvégén - közölte csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Sokat dohányzunk, túlsúlyosak vagyunk, valamint a levegőnk is szenyezett - nem meglepő, hogy a magyarok várható élettartama alacsonyabb az európai átlagnál. Az sem meglepő, hogy az alacsonyabban képzettek európai szinten is rövidebb élettartamra...
Gyurcsány Ferenc bűnözőkkel van körülvéve és olyan életet folytat, amelyhez egyértelműen bűnelkövetők kapcsolódnak - jelentette ki Bajkai István sajtótájékoztatóján.
Karbantartás miatt változik a 6-os, ráckevei, illetve a 8-as (gödöllői) és 9-es (csömöri) HÉV menetrendje a hétvégén - közölte csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Keresik Magyarország legszebb menyasszonyát! Már második alkalommal rendezik meg a legszebb menyasszonyok versenyét idehaza. Az országos döntőt 3 területi forduló előzi meg.
Leginkább a magyarok és a szlovákok vannak meggyőződve a Visegrádi Együttműködés eredményességéről, azonban a cseh és a lengyel felnőtt népesség többsége is hiszi, hogy a szövetség segítségével könnyebb az egyes országok érdekeinek az érvényesítése.
„Még jobb adni” címmel szemléletformáló kampányt indít a Magyarországi Református Egyház. Arra akarják felhívni a figyelmet, hogy az adakozás csak akkor eredményes, ha jól csinálják. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a református zsinat lelkészi alelnöke erről és az egyház szeretetszolgálatának adventi akcióiról nyilatko
Sting (67) és Shaggy (50), illetve a hatos lottó 30. szülinapi buija miatt szombat délelőtt 10 órától vasárnap 4.30-ig lezárják a Hősök terét és az Andrássy út felső részét is a Bajza utcáig, továbbá a Kós Károly sétányt.
A hajléktalanokra szabott, speciális közmunkaprogramot dolgozna ki a kormány. A hajléktalan emberek zöme azonban jelenleg is dolgozik, és főleg közmunkában - másra ugyanis csak keveseknek van lehetősége. Az érintettek és a szakemberek szerint jó elgondolás a hajléktalanok foglalkoztatása, de emellett a lakhatás támogatása is fontos lenne. További r
Kézigránátot dobtak ismeretlenek az ukrajnai szociális megszorítások ellen tiltakozó egyik civil aktivista udvarába Ungváron – adta hírül csütörtökön az ua-reporter.com ungvári hírportál.
A hétvégén lehűlés még nem várható, folytatódik a párás, borús idő, esőre többfelé készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken az ország nagy részén...
A NER 2010-es nemzeti összetartozás melletti tanúságtételének a szövege borítja az egyik falat a Várkert Bazár Déli palotájában – ez azért érdekes, mert az Új világ született kiállítás pénteken megnyíló tárlata az 1914-1922 közötti időszakot mutatja be. A kiállítás főkurátora, Schmidt Mária a sajtóbejáráson "úgynevezett győzteseknek" nevezte a néme
Rossz irányba mozdult az európai közösség az elmúlt években – jelentette ki Gulyás Gergely, az Alapjogokért Központ Magyarország és a „7-es cikkely" című konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén.
A Közép-európai Egyetem (CEU) elnök-rektora szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentései arra utalnak, hogy a kormány már meghozta a döntést az intézmény ügyében. Erről Michael Ignatieff a Szijjártó Péternek küldött levelében írt, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljutatott az egyetem.
Egy négyéves kislány életveszélyes, 2 és fél éves kisöccse súlyos égési sérüléseket szenvedtek, amikor a forrásban levő kocsonya a tűzhelyről rájuk borult. Azt, hogy a baleset miként történt nem lehet tudni, de a gyerekeket a mentők az égési osztályra szállították. Úgy tudjuk, hogy a kislány azóta túl van az életveszélyen. További részletek a videó
Élharcosa voltam Paks2-nek, és ma sem ellenzem. A mai napig egy nagyon fontos lépésnek tartom, csak nem ebben a felállásban, és nem most – jelentettek ki Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatója az ATV Egyenes Beszédben.