A korábbi években megszokott hatalmas lendülettel indul neki az idei szezonnak is a tiroli síterep. Bár idén novemberben az időjárás nem volt annyira kegyes az üzemeltetőkhöz, azért 50 kilométernyi síelhető pályát mégis sikerült előkészíteni, amely most a legnagyobb ajánlat az Alpokban.
A Land Ark a nyilvánosságnak is megmutatta a legújabb lakóautóját, a Drapert, amely tényleg tekinthető egyfajta ultimate lakókocsinak. Ugyanis ha először az enteriőrről készült képeket nézzük meg – amelyből akad bőven a honlapjukon –, nem igazán derül ki, hogy egy guruló lakról van szó. Néha tényleg kiköpött olyan, mintha egy tágas, klasszikus fedé
A hűvös éghajlaton élő és kevés napsütéssel találkozó emberek jóval hajlamosabbak a fokozott alkoholfogyasztásra. Azaz a nagy, téli hidegben jobban csúszik a stampedli, jó a depresszió ellen, arról nem is szólva, hogy beszeszelt állapotban a hideg se csíp meg bennünket. Az istenadta nép már jóval az amerikai kutatók előtt tudta ezeket! Sajnos.
November 23-án azaz pénteken kezdetét veszi a síszezon a schladmingi völgyben. A négy hegy közül elsőként Planai nyit ki, a többiek várhatóan a jövő hét folyamán kezdenek.
Az Égei-tengerre néző domboldalon fekszik a Parallel House, amely lineáris elrendezésben próbálja kihasználni a kükladikus környezetben rejlő lehetőségeket. Eláruljuk: sikerül neki.
A nők egyetlen testrésze sem volt annyira a figyelem fókuszában, mint a női mellek. És egy kérdés sem volt fontosabb, mint hogyan lehet növelni vagy csökkenteni a méretét.
Ez az otthon a nagyjából Pécs nagyságú Bragança Paulista térségében található, São Paulo államban, elszigetelve a közvetlen világtól, lényegében szomszédok nélkül. Tulajdonképpen ezt a házat is körülveszi másik kettő, annyi különbséggel, hogy ezek ugyanahhoz a birtokhoz tartoznak.
Ray Dihn építésznek a debütáló projektjével állunk szemben: egy olyan dizájn kialakításán dolgozott, amely a pazar ausztrál táj keltette igények mellett a tulajdonosi hóbortoknak is képes egyaránt megfelelni. Nem lehetetlen küldetés ez, főleg a világ túlsó részén nem.