2018. december 9. vasárnap

dec. 9
13:30
Sűrű hete lesz a parlamentnek (Infostart)
Az Országgyűlés hétfőtől csütörtökig tartó négynapos üléssel zárja aktuális őszi ülésszakát. A képviselők szerdán több mint negyven javaslatról döntenek.
dec. 9
13:33
Ujhelyi: a magyar kormány az Európai Munkaügyi Hatóság ellen szavazott (ATV)
Az Orbán-kormány ezen a héten is bizonyította, hogy hiába címkézi fel magát a „nemzeti” jelzővel, szinte minden felmerülő pillanatban félredobja a magyar emberek érdekét és csak a sajátját tartja szem előtt – írja közleményében Ujhelyi István.
dec. 9
13:45
Az irodai dolgozók közel harmada betegen is bemegy dolgozni (GazdaságPortál)
Az influenza tüneteit szinte mindenki ismeri: láz, fejfájás, orrfolyás, köhögés, levertség. A cseppfertőzéssel terjedő kórokozók levegőn át vagy érintkezés során megtámadhatják és legyengíthetik az egészséges szervezetet, azonban ezeknek a vírusos megbetegedéseknek egy része megelőzhető volna. Az AeraMax megbízásából készült kutatásból kiderül, hog
dec. 9
13:51
Az MSZP tiltakozásra szólít fel (hirado.hu)
A szocialisták szerint a dolgozók kizsákmányolását hozza a törvényjavaslat.
dec. 9
13:53
Aláírásgyűjtést indít a Jobbik a nyelvvizsga kötelezővé tételének elhalasztásáért (hirado.hu)
2020 után csak csak középfokú nyelvvizsgával lehet bejutni egyetemre, főiskolára.
dec. 9
13:57
A magyarok közel 80 százaléka megszüntetné az óraátállítást (Menedzsment Fórum)
Reprezentatív kutatást tartottak a témában, a válaszadók kétharmada szerint a nyári időszámítást kellene megtartani.
dec. 9
13:57
MSZP: A miniszterelnök a multik oldalára állt (444.hu)
"Harcoljanak a szakszervezetek, harcoljanak a magyar dolgozók, Orbán erőből ért" - jelentette ki Kunhalmi Ágnes.
dec. 9
13:57
Meggyújtotta a második adventi gyertyát is Orbán Viktor (BorsOnline)
Advent második vasárnapjáról sem feledkezett meg Orbán Viktor, a keresztény hagyományok szerint a adventi koszorúján már a második gyertyát is meggyújtotta. A miniszterelnök a közösségi oldalán meg is mutatta, hogyan néz ki. Arról azonban nem árult el semmit a kormányfő, hogy hol áll a koszorú, de ha jobban megfigyeljük a hátteret, elmosódva egy an
dec. 9
14:00
Vezetés közben kapott rohamot az anyuka, kisfia ült mellette (Ripost)
A nyolc éves gyermek azonnal tudta, hogy nagy baj történt. Anyja elvesztette eszméletét, ő pedig a kormányhoz kapott.
dec. 9
14:03
Aláírásgyűjtést indít a Jobbik a nyelvvizsga kötelezővé tételének elhalasztásáért (Igényesférfi.hu)
Országos kampányt indít a Jobbik, hogy ne lépjen életbe 2020-ban az a jogszabály, amely szerint csak középfokú diplomával lehet bekerülni felsőoktatási intézménybe.
dec. 9
14:09
A Jobbik aláírásgyűjtésbe kezd azért, hogy az egyetemi felvételihez ne vezessék be feltételként a nyelvvizsgát 2020-tól (444.hu)
Egyetértenek a változtatással, de 2020-at túl korai időpontnak tartják a magyar nyelvtanítás hatékonyságát ismerve.
dec. 9
14:09
Aláírásgyűjtést indít a Jobbik a nyelvvizsga kötelezővé tételének elhalasztásáért (GazdaságPortál)
A Jobbik és ifjúsági tagozata országos kampányt és aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy 2020-ban ne lépjen érvénybe az a jogszabály, amelynek alapján csak középfokú nyelvvizsgával lehetne bejutni a felsőoktatási intézményekbe. Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, az ellenzéki párt ifjúsági tagozatának elnöke vasárnapi budapesti
dec. 9
14:21
A választókorúak zöme eltörölné az óraátállítást (ATV)
A magyarok 62 százaléka azt szeretné, ha nem állítanánk át évente kétszer az órát.
dec. 9
14:27
A Jobbik elhalasztaná a nyelvvizsga kötelezővé tételét (ATV)
A Jobbik és ifjúsági tagozata országos kampányt és aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy 2020-ban ne lépjen érvénybe az a jogszabály, amelynek alapján csak középfokú nyelvvizsgával lehetne bejutni a felsőoktatási intézményekbe.
dec. 9
14:33
Megvan, milyen egyetemekre mennek a felvételin legtöbb pontot szerző diákok (SzMo)
A Corvinus hasít.
dec. 9
14:42
Továbbra is gondok vannak a levegő minőségével (Infostart)
Több helyen kifogásolt a levegő minősége a magas szállópor-tartalom miatt.
dec. 9
15:03
Több mint negyven javaslatról dönt a parlament ülésszaka végén (ATV)
Az Országgyűlés hétfőtől csütörtökig tartó négynapos üléssel zárja aktuális őszi ülésszakát. A képviselők szerdán több mint negyven javaslatról döntenek.
dec. 9
15:15
Orbán Viktor meggyújtotta a második gyertyát az adventi koszorún (SzMo)
Mutatjuk a fotót!
dec. 9
15:21
Több magyar városban is kifogásolható a levegő minősége (ATV)
Több helyen továbbra sem megfelelő a levegő minősége a magas szállópor-tartalom miatt.
dec. 9
15:21
Tüntetés az MTVA-nál: "az ellenállásnak mindig van értelme, az önkény egytől fél nagyon, a néptől" (SzMo)
Nagy Navarro Balázs a néhány száz tüntetőnek azt mondta, nem az számít, hányan vannak ott, hanem a kitartás.
dec. 9
15:23
Palkovics László el nem mondott akadémiai beszéde (ATV)
Palkovics Lászlónak már a beszéde is készen volt csütörtökön az Akadémia közgyűlésére, - amire aztán el sem ment - ami viszonylag békés, és valamilyen megállapodásra is utal benne - derül ki az atv.hu-hoz eljutott leírt "beszédből". A miniszter ezek szerint nem érzékelte a robbanásveszélyt az akadémiai '19-es negyedéves kutatási pénzek miatt. A sz
dec. 9
15:42
Nagy változások várnak a horgászokra (Infostart)
Csak adóigazolvánnyal váltható ki a jövő évtől bevezetendő horgászkártya. Az átalakítások célja, hogy csökkenjen az engedély kiváltásához szükséges papírmunka - mondta az InfoRádiónak a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökhelyettese.
dec. 9
15:45
Elindult a Kolozsvárt és Bécset összekötő új vonatjárat (ATV)
Transilvania EuroCity közvetlen kapcsolatot teremt Kelet- és Északnyugat-Magyarország között is.
dec. 9
15:51
Egyedülálló családtámogatási modell, gyermekek után jár prémium (HírTV)
Eddig 130 család jutott anyagi támogatáshoz.
dec. 9
15:51
Átadták a felújított esztergomi kerektemplomot (Igényesférfi.hu)
Elkészült az esztergomi Szent Anna-templom, közismertebb nevén kerektemplom külső felújítása. A három évig tartó munkálatok után a templom homlokzatát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg vasárnap.
dec. 9
16:06
Holttestre bukkantak Nógrádban, szörnyűséget gyanítanak (Ripost)
A rendőrök, a mentők és a tűzoltók is kivonultak az érintett házhoz.
dec. 9
16:12
Ítéletet mondtak a magyarok az óraátállításról (Infostart)
A többség szerint a nyári időszámítást kellene megtartani.
dec. 9
16:15
A Hatoslottó nyerőszámai a 49. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 49. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten 135 millió forint kereste gazdáját. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:19; 22; 26; 27; 32; 45.Ezen a héten nem volt telitalálat. Jövő...
dec. 9
16:51
Országos útlezárásokat terveznek hétfőtől a szakszervezetek (SzMo)
A munka törvénykönyve tervezett módosításának azonnali visszavonását követelték a december 8-i tüntetésen.
dec. 9
16:57
Fidesz: az MSZP kormányon egymillió embert tett munkanélkülivé (ATV)
Az MSZP-kormány – Gyurcsány Ferenccel az élén – egymillió embert tett munkanélkülivé és a jelenlegi személyi jövedelemadó kulcsának duplájával sarcolta őket – írja közleményében a Fidesz.
dec. 9
16:57
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 19 (tizenkilenc) 22 (huszonkettő) 26 (huszonhat) 27 (huszonhét) 32 (harminckettő) 45 (negyvenöt) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvény 26 darab, nyereményük egyenként 539.250 forint; 4
dec. 9
17:09
Fidesz: Gyurcsány (444.hu)
Nem hagyták szó nélkül, hogy az MSZP-nek tetszett a szombati szakszervezeti tüntetés.
dec. 9
17:15
Mindennapos dolog, egyszerűnek tűnik, de a marketingfogások megnehezítik (HírTV)
A Panaszkönyv a 11 leggyakoribb marketingfogást mutatta be, amik a még nagyobb költekezésre ösztönzik az embereket.
dec. 9
17:15
Párbeszéd: Az Orbán-kormány nyomorba dönti milliók életét (Igényesférfi.hu)
Tiltakozik a Párbeszéd a kormány szerinte hajléktalanokat sújtó intézkedései ellen. Szabó Tímea úgy látja, hogy az Orbán-kormány nyomorba dönti emberek millióinak életét, és folyamatosan bontja le a jogállamot.
dec. 9
17:27
Nyolcszázezer új munkahelyet teremtett a mostani kormány (hirado.hu)
A Fidesz szerint a baloldal nem állt a dolgozó magyarok oldalán.
dec. 9
17:27
Pár százan vettek részt Hadházy Ákos tüntetésén (ATV)
Tüntetést hirdetett Hadházy Ákos volt LMP-s társelnök az MTVA székháza elé, az eseményen, amelyet mintegy 60 rendőr biztosított, pár százan jelentek meg.
dec. 9
17:29
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait (hirado.hu)
Nem volt telitalálat.
dec. 9
17:39
Rászorulóknak osztottak meleg ételt (HírTV)
Az ételosztás nem egyszeri alkalom, ezüst- és aranyvasárnap is folytatják.
dec. 9
17:42
Figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem (Infostart)
A téli időszakban az átlag duplájára emelkedik a lakástüzek száma, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ezért fokozott óvatosságra int. Különösen az adventi koszorú gyertyáira kell odafigyelni Mukics Dániel szóvivő szerint.
dec. 9
18:33
Véleményt mondtak a magyarok az óraátállításról: ezt akarják a legtöbben (Pénzcentrum)
Kiderült, hogy a magyarok legszívesebben eltörölnék az óraátállítást. Leginkább a városiak és a 45 év felettiek ellenzik. A fiatalok és a budapestiek egy része ugyanakkor megtartaná. A magyarok azt szeretnék, hogy ne kelljen...
dec. 9
18:33
A közmédia épülete előtt tüntettek (HírTV)
A demonstráción néhány százan gyűltek össze.
dec. 9
18:39
Felkészülten vágjon neki télen az utaknak! (BorsOnline)
A karácsonyi időszakban sokan kelnek útra, köztük olyanok, akik egyébként télen nem használják az autójukat. Mindannyian tudjuk, hogy ha­zánk időjárása kiszámíthatatlan, van, hogy még napsütésben indulunk, de viharban, esőben, hószakadásban utazunk. Ennek megfelelően a felkészülést ko­molyan kell venni, még egy teljesen üzembiztos autónál is életbe
dec. 9
18:51
Rabszolgatörvény: Pécsett és Győrben is útlezárások lesznek hétfőn (ATV)
Pécsett és Győrben biztosan lesz félpályás útlezárás holnap. A szakszervezetek így tiltakoznak az úgynevezett rabszolgatörvény ellen. Ha megkapják az engedélyeket, akkor országszerte több nagyvárosban lesz hasonló akció. Végső esetben pedig sztrájkkal és demonstrációkkal lehetetlenítik el azokat a cégeket, akik mégis alkalmazni akarják az új szabál
dec. 9
18:54
Van, ami a felmelegedésnél is pusztítóbb (Infostart)
A héten kezdődött és jövő héten is tart az ENSZ 24. Klímacsúcsa Katowicében. A cél, hogy a párizsi klímaegyezmény végrehajtásának részleteit kidolgozzák. De van két további globális környezeti probléma, ami a klímaváltozáshoz mérhető, ez a biodiverzitás-vesztés és a műanyagszennyezés.
dec. 9
19:33
Az ország „legnagyobb adventi koszorúja” (hirado.hu)
A diósgyőri vár két bástyáját világítják meg advent második vasárnapján.
dec. 9
19:33
Erős széllel jön a lehűlés: borongós, hideg lesz a jövő hét (Pénzcentrum)
A jövő héten is borús, csapadékos idő várható: eső, ónos eső, hó is lehet. Kisebb lehűlésre is készülni kell, többfelé a maximumok is fagypont körül alakulhatnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú...
dec. 9
19:45
Hadházy Ákos beolvasta követeléseit a köztévé kamerájába (444.hu)
Nem ígérték, hogy le is adják. Pár százan tüntettek a közmédia székházánál.
dec. 9
20:12
Adventi képpel üzent Orbán Viktor (Infostart)
A kormányfő is meggyújtotta a második gyertyát az adventi koszorún.
dec. 9
20:27
Az Európai Ügyészség mellett tüntettek (hirado.hu)
A volt LMP-társelnök felhívására néhány száz tüntető jelent meg.
dec. 9
20:33
A Hatoslottó nyerőszámai a 49. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 49. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten 135 millió forint kereste gazdáját. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:19; 22; 26; 27; 32; 45.Ezen a héten nem volt telitalálat. Jövő...

Keresés