Meghalt egy 14 éves focikapus, aki a csapata meccsén ütközött az ellenfél játékosával. Luca Campanaro, a Bedgrove Dynamos utánpótláscsapatának kapusa egy Aysburyben játszott találkozón szenvedett olyan súlyos agysérülést, hogy hiába szállították kórházba, nem tudták már megmenteni.
A Jobbik néhány tagja szerda reggel a lezárta a Pénzügyminisztérium bejáratát. Jakab Péter elmondta, azért választották ezt a tiltakozást, mert szerintük a javaslat valódi kidolgozója a Pénzügyminisztérium.
A levezető elnök nem jutott fel a pulpitusra a szerdai parlamenti ülésen, az ahhoz vezető lépcsőket ellenzéki honatyák foglalták el azért, hogy megakadályozzák a túlóratörvény elfogadását. A Jobbik frakciója molinóval fogadta az ülésre érkező kormányfőt: "A rabszolgák éve 2018". Zajlanak a szavazások.
Az MSZP, a Párbeszéd és a DK képviselői, valamint függetlenek a parlament szerdai üléskezdése előtt felsorakoztak az elnöki emelvény, valamint az előtte lévő szónoki pulpitus körül, mindkét oldalról elállva a feljárat útját. Kövér László házelnök az ellenzék tiltakozása ellenére megnyitotta az Országgyűlés szerdai ülésnapját. Képviselői kártya nélk
Botrányos ülésnapot tudhat maga mögött a parlament. Az ellenzék elfoglalta a pulpitus feljáratait, így az ülést a képviselők padsoraiból vezette le az Országgyűlés alelnöke. Megjelent a teremben a köztársasági elnök, felcsendült a Himnusz és a Kossuth-nóta is, a javaslatok elfogadása után az ellenzék kivonult.
Ma szavaz a parlament a munkaidőkeret kiterjesztéséről szóló törvényről, amelyet az ellenzék „rabszolgatörvényként” emleget. Az országgyűlés épülete környékén, az Alkotmány utcában jelentős rendőri készültség van, közben a T. Házban az ellenzéki képviselők a testükkel akadályozzák Kövér Lászlót, hogy a házelnöki pulpitusra feljusson.
Egyre nagyobb a panellakások iránti kereslet, mivel a vásárlók az ingatlanok drágulása miatt egyre inkább az olcsóbb lakásokat keresik a kínálatban – mondta Balogh László, az ingatlan.com piaci portál vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán szerdán.
Egyre nagyobb a panellakás-kereslet, mivel a vásárlók az ingatlanok drágulása miatt egyre inkább az olcsóbb lakásokat keresik a kínálatban - mondta Balogh László, az ingatlan.com piaci portál vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán szerdán.
Jó lenne, ha egyszer egy olyan adventi időszakot élhetnénk meg, amikor nem kell Európában karácsonyi vásárokat bezárni különféle támadások miatt– tette hozzá a külügyminiszter.
Tordai Bence és Szabó Tímea hétfőn a parlamenti ülés kezdésére várva odamentek Orbán Viktorhoz, és megkérdezték tőle, hogy továbbra is át akarja-e vinni a „rabszolgatörvényt”.
Az eredeti ár töredékéért árulja a leghíresebb magyar szalámigyár a termékeit egy hazai üzletláncban. Talán nem túl szép, vagy gusztusos látvány, de végeredményben semmi baj nincsen a csomagolt kolbászvégekkel. A Flórián...
Az MSZP, a Párbeszéd, a DK és független képviselők füttyszóval kísérik, ahogy Latorcai János a patkóból vezeti le az ülést. A fideszes képviselők folyamatosan szavaznak a javaslatokról.
A biztonságos hazai vérkészlet fenntartása érdekében a decemberi ünnepek előtt és között véradásra hív mindenkit a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ).
Új pénzalapot hoz létre a tévéfilmek és sorozatok támogatására a filmalkotások készítésével és terjesztésével kapcsolatos törvénymódosítás, amelyet nagy többséggel fogadott el az Országgyűlés.
Soha ilyen sokan nem várták az államtól a nyugdíjhelyzet megoldását, legalábbis egy friss felmérés szerint. Ennek ellenére a megkérdezettek alig több mint ötöde gondolja úgy, hogy a majdani állami nyugdíj elég lesz az időskori megélhetés...
Biztosabb anyagi körülmények között készülnek a magyarok az ünnepi szezonra tavalyhoz képest, csökkent a túlköltekezési hajlandóság, és kevésbé aggódnak amiatt, miből veszik meg az ajándékokat. A kedvező változások hátterében a háztartások pénzügyi helyzetének javulása áll - derült ki az Intrum által készített legfrissebb felméréséből.
Első fokon egy év, letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki Budapest belvárosában az autójából azt ordította a közelében intézkedő rendőröknek: „Bomba van a kocsiban!” – írta a Fővárosi Főügyészség a közleményében.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a településkép védelméről szóló úgynevezett plakáttörvény ellen 55 országgyűlési képviselő által benyújtott indítványt - tudatta a testület szerdán a honlapján.
A közigazgatási jogviták rendezésére önálló, kétszintű bírósági rendszer létesül a Közigazgatási Felsőbíróság és a közigazgatási törvényszékek felállításával.
Zajlik a botrányos ülés a Parlamentben, 150 javaslatról, köztük a közigazgatási bíróságokról és a munkaidőkeret kiterjesztését lehetővé tevő, az ellenzék által „rabszolgatörvénynek” nevezett jogszabályról szavaznak.
A parlamenti szavazással egy időben, az Országház előtt szakszervezeti vezetők sorakoztak fel, hogy kifejtsék: nem elégedettek azzal, amit a saját területükön tapasztalnak, és a munka világában tapasztalható mechanizmusokat is újratárgyalnák.
Szerintük nem ütközik a véleménynyilvánítás szabadságába. Ez volt az eset, amikor a Fidesz kétharmad híján egyszerűen becsomagolta a szabályt egy másik, kétharmadot nem igénylő törvény módosításába.
Boros Péterné, az MKKSZ elnöke párbeszédet sürget minden érintett szereplő között, a munka törvénykönyvének módosítása szerinte rontja a munkavállalók pozícióját.