Anya és fia egyetlen tragikus pillanat alatt vált özveggyé, amikor júniusban egy negyvenméteres, korhadt fa zuhant a kocsijukra Dombóváron, csaknem az egész család halálát okozva.
A Munka Törvénykönyvének módosítása révén lényegében a munkavállaló és a munkáltató megállapodásától függne, hogy a mostani 250 órás túlóra-keret 400 órára emelkedhessen. A kormánypártok arra hivatkoznak, hogy ezáltal többet kereshetnek a dolgozók, míg a szakszervezetek a kiszolgáltatottságról beszélnek. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy a tú
Politikai oldalakon átívelő kapcsolatokkal rendelkező egyesület jelent meg tavaly Paks 2 körül. Összekötőként akartak beszállni a bővítésbe, és bár befolyásos emberek is feltűntek a szervezet mögött, a tervük végül nem sikerült.
Tovább csúszhat az M0-ás északi szakaszának építése, az autópálya ugyanis egy bizottsági módosító javaslat szerint csak a Megyeri híd és Solymár között épülne tovább. Pedig szeptember elején még úgy volt, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő kiválasztotta a tervezőket a Budaörsig tartó szakasz megvalósítási tanulmányának elkészítésére. A szervez
Elsírná magát a protokollszakértő azon, ami jelenleg folyik a parlamentben. Görög Ibolya szerint a szavak használatában van a fő probléma, ugyanis a kocsmában sem beszélnek úgy, mint a parlamentben. Kövér László házelnökről pedig úgy vélekedett, ő egy „elszabadult hadihajó”.
Feljelentést tett Tarlós István a budapesti e-jegyrendszer ügyében. A Fővárosi Közgyűlésben személyeskedésbe torkollott az erről szóló vita. Az ellenzéki képviselők javaslatot tettek egy vizsgálóbizottság létrehozására. Ezt az azonban a kormánypárti polgármesterek többsége leszavazta.
Több tüntetői csoport egyesülése után tudósítások szerint ezrek gyűltek össze szerda este a Kossuth téren, miután a kormány szerdán elfogadta a túlóratörvényt. Rohamrendőrök védték az épületet, és könnygázt is bevetettek. Mára újabb demonstráció szerveződik.
Egy testvérpárt vett őrizetbe a rendőrség, akik pszichoaktív szerrel kereskedtek Salgótarjánban. Érezhették, hogy le fognak bukni, mert az anyagot elrejtették a vécécsészébe.
A Strasbourgban elkövetett terrortámadás kapcsán a magyar emberek nevében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, a sebesülteknek pedig gyors felépülést kívánt Orbán Viktor miniszterelnök abban a levélben, melyet Emmanuel Macron francia államfőnek írt - tájékoztatta az MTI-t csütörtök reggel Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Be akartak törni a Parlamentbe szerda este a munka törvénykönyve módosítása ellen tüntetők, akik a rendőröket is provokálták. Öt rendőr megsérült, könnygázt kellett bevetni.
Egységesen elutasítják az ENSZ migrációs csomagját, a migrációt és a migránskvótát is a visegrádi négyek nemzetei – derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből.
A 24.hu úgy tudja, szinte a teljes eddigi menedzsmentet kirúgták a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től, miután kiderült: nem a valós veszteség, hanem egy erősen kozmetikázott összeg szerepel az éves mérlegben.
Az évvégi ünnepek közeledtével járványszerűen terjed az ajándékozási láz. A jó és az örök gyerekek levelet írnak a Mikulásnak, az akcióvadászok fekete pénteken, az online shoppingolók kiberhétfőn indulnak bevetésre. A mindent az utolsó pillanatra hagyók december 24-én rohamozzák meg az üzleteket, pedig fekete és pirosbetűs ünnepektől függetlenül is
Az emelés vonatkozik a korhatár előtti ellátásra, a rokkantsági ellátásra, a baleseti járadékra és más juttatásokra is. Változik az időskorúak járadéka is.