2018. december 14. péntek

dec. 14
13:21
Teljesen lenullázná a Momentumot és a Párbeszédet az ÁSZ (SzMo)
Az Állami Számvevőszék szerint elérhetetlenek és nem tudtak szabályszerűen elszámolni a kampánypénzek költésével.
dec. 14
13:33
Tízből csak egy citromnál talált problémát a Nébih (ATV)
A vizsgált tíz, hálós kiszerelésű citromtételből egynél találtak megtévesztő jelölést, egynél pedig hiányos címkét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei - közölte a Nébih az MTI-vel.
dec. 14
13:33
Dömötör: Már több mint egymillióan töltötték ki a nemzeti konzultációt (Igényesférfi.hu)
Az államtitkár szerint az ellenzék mindvégig támadta a konzultációt, „ha tehetnék, el is törölnék”.
dec. 14
13:45
Tömeges elbocsátások a Telekomnál (HírTV)
400 fős létszámleépítés és 6 százalékos bérfejlesztés következik januárban a Telekomnál.
dec. 14
13:45
Állami Számvevőszék: Tájékoztatás a Momentum és a Párbeszéd ellenőrzéséről (Igényesférfi.hu)
A Párbeszéd Magyarországért Párt, illetve a Momentum Mozgalom nem teljesítették a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségüket.
dec. 14
13:45
400 embert bocsát el a Magyar Telekom, a többieknek viszont emelik a bérét (SzMo)
A végkielégítések megközelítőleg 4,3 milliárd forintot tesznek majd ki.
dec. 14
13:48
Keményen megbüntetik, ha erre nem figyel szombaton (Infostart)
A közlekedésben és a parkolásban is komoly változásokat okoz az, hogy december 15-én már a második "munkás" szombatunk van. Cserébe január első hetének végéig már csak 11 munkanap van hátra.
dec. 14
13:57
Fidesz: A bevándorláspárti Soros-hálózat szervezi a budapesti tüntetéseket (444.hu)
A kormánypárt szerint megrendelésre mentek utcára a tüntetők, hogy "rossz hírét keltsék Magyarországnak."
dec. 14
14:00
Most érkezett: Megszólalt Áder János hivatala a vitatott törvényről (Blikk)
A közigazgatási bíróságokról szóló törvény alkotmányossági vizsgálatát a jövő héten végzi el a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH), tekintettel arra, hogy az Országgyűlés a szerdán elfogadott jogszabályt még nem küldte meg az államfőnek - tájékoztatta a KEH pénteken az MTI-t.
dec. 14
14:03
Ezek 2018-ban a leggyakoribb jelszavak: vigyázz, a tiéd is köztük lehet! (Pénzcentrum)
A felhasználók 50 százaléka használják ugyanazt a gyenge jelszót, a hackerek ezeket játszi könnyedséggel törik fel és ezáltal több millió felhasználó adataihoz férnek hozzá pillanatok alatt. Ha tiéd is ezek között van, épp itt...
dec. 14
14:03
Semmi sem szent a Soros-hálózatnak (HírTV)
Az elmúlt napok erőszakos, vandál és durva megmozdulásai mögött Soros György hálózata állhat.
dec. 14
14:06
Tizenhat Airbus helikoptert vett a honvédség (Infostart)
Kiderültek a részletek a középkategóriás gépekről, amelyekkel 2023-től bővül a flotta.
dec. 14
14:09
Tóth Bertalan: a közös tüntetés az együttműködés próbája az ellenzéknél (ATV)
Az MSZP kezdeményezte a pulpitus elfoglalását a parlamentben szerdán, így próbálták megakadályozni, hogy a Ház elfogadja a rabszolgatörvényként elhíresült javaslatot, végül a levezető elnök a patkóból szavaztatta meg a munka törvénykönyvének módosítását.
dec. 14
14:09
A Magyar Szakszervezeti Szövetség is csatlakozik a vasárnapi tüntetéshez (444.hu)
Délután 3-kor kezdődik a Hősök terén.
dec. 14
14:11
200 millió eurós kölcsönnel segíti a ferihegyi repülőtér bővítését az EIB (ATV)
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 200 millió euró kölcsönnel támogatja a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér bővítését és fejlesztését - jelentette be pénteken az Európai Bizottság.
dec. 14
14:27
A Fidesz szerint a tüntetések szervezőinek csak a balhé és a provokáció számít (SzMo)
Hidvéghi Balázs szerint a Soros-hálózat emberei törnek-zúznak, és le akarják járatni Magyarországot.
dec. 14
14:33
Áder János államfő fogadta a kisebbségi vezetőket (444.hu)
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVAÁder János köztársasági elnök (balra) fogadja a magyarországi nemzetiségi szószólók és kisebbségi önkormányzatok vezetőit a Sándor-palotában 2018. december 14-én.
dec. 14
14:33
Történelmi pillanat: Bíró Ica és Szél Bernadett találkozott a tüntetésen (Igényesférfi.hu)
Mindig is erre vártunk.
dec. 14
14:39
Vallott az ALDI: ennyit kínálnak a kezdő munkavállalóknak (Pénzcentrum)
Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. közzétette a 2019. január 1-jétől magyarországi üzleteiben és biatorbágyi logisztikai központjában érvényes béreket: az áruházlánc bruttó 300 000 forint fölé emeli a kezdő pénztárosi, illetve...
dec. 14
14:45
A szakszervezetek 15, a munkáltatók csak 5% béremelést akarnak (HírTV)
A jövő szerdán lesz még egy egyeztetés, ha akkor sem tudnak megállapodni, a kormány dönti el a vitát.
dec. 14
14:45
Konzultációt indítanak a „rabszolgatörvényről” a Liberálisok (Igényesférfi.hu)
„Ne kerülhesse meg az emberek véleményét a Fidesz-kormány!” – írják.
dec. 14
14:57
Kásler: A kormány politikája középpontjában a család és a gyermek áll (ATV)
A kormány a magyar nemzet jövőjében gondolkodik, ezért áll politikája középpontjában a család és a gyermek - mondta az emberi erőforrások minisztere a centrumkórházak tervpályázatának eredményhirdetésén pénteken Budapesten.
dec. 14
15:03
Kiderült: ilyen házba vágyik a legtöbb magyar (Pénzcentrum)
Kertes és 86 négyzetméteres ház a favorit a magyarok körében. A 30-59 éves korosztály döntő többségének, 70 százalékának van saját vagy legalább részben saját tulajdonú ingatlana, és mindössze 13 százalékuk él bérleményben....
dec. 14
15:03
A kormánynak elsődleges a Nagy-Britanniában élő magyarok jogvédelme (HírTV)
Magyarország csak olyan megállapodást támogat, ami megállíthatja a migrációt.
dec. 14
15:09
300 ezer forintos kezdőfizetést ajánl az Aldi (ATV)
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. 10,88 százalékos emeléssel havi 301 900 forintra emeli januártól a kezdő pénztáros és logisztikai alkalmazottak fizetését heti 40 órás munkaidőben.
dec. 14
15:15
Köhög a könnygáztól Kunhalmi Ágnes (Igényesférfi.hu)
Érdekes testi reakció!
dec. 14
15:15
Festékkel dobálták meg a szegedi Fidesz-irodát (SzMo)
Előző nap már betörték a bejárati ajtó üvegét.
dec. 14
15:33
A válás után is barátok maradnak a britek és a kontinens (HírTV)
Negyven éves uniós tagsága alatt a szigetország és az EU jelentős mértékben formálta egymás profilját.
dec. 14
15:39
22-en vannak őrizetben a budapesti tüntetések után (SzMo)
A szerdai tüntetések idején kilenc rendőr, csütörtökön pedig öt sérült meg.
dec. 14
15:45
A Magyar Szakszervezeti Szövetség is csatlakozik a tüntetéshez vasárnap (ATV)
Az esemény főszervezője jelentette be a hírt.
dec. 14
15:45
A magyarok bátrabbak – A szír-ortodox pátriárka a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
Egy országnak joga van ahhoz, hogy megvédje a saját kultúráját, a saját életmódját – mondja II. Efrém Ignác szír-ortodox pátriárka a Mandinernek. A keresztény vezető szerint Magyarország más nyugati országokkal szemben nem adta be derekát a politikai korrektségnek, és mer segíteni a közel-keleti keresztényeknek. A pátriárka úgy látja: a kvóta igazs
dec. 14
16:00
Szabó Tünde: a szakma nem állhat meg, sportolót nem érheti kár (Infostart)
Ha túlköltekezik egy szövetség, vagy valami miatt veszélybe kerül az adott sportág működése, akkor közbe fognak avatkozni – mondta el Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában az idei ifjúsági ökölvívó vb szervezésének finanszírozási gondjaira utalva.
dec. 14
16:09
A honvédség vett 16 új Airbus helikoptert (444.hu)
A minisztérium szerint a megújuló képességgel nem csak az eszközök darabszáma növekszik, a haderőfejlesztés ütemének végrehajtásával „ismét egy lépést tettünk az irányba, hogy a Magyar Honvédség hadrendjébe új, a kor színvonalán álló, modern haditechnikai eszközök kerüljenek”.
dec. 14
16:11
Törvénytelen volt, hogy a rendőrök kamerába mondatták a tüntetőkkel a nevüket (444.hu)
Ilyesmire nem ad lehetőséget a rendőrségi törvény, még ha ez jelentősen meg is könnyíti a rendőrök dolgát. A tüntetőknek attól sem kell félni, ha az úttesten sétálnak, ilyesmiért a TASZ szerint jogszerűtlen bírságolni.
dec. 14
16:27
Volner üzent a tüntetőknek: kész mozgósítani a Betyársereget ellenük (ATV)
Volner János Facebook oldalára írta ki, hogy kész mozgósítani a Betyársereg 300 jól képzett emberét, amennyiben veszélyben érzi a Szent Koronát.
dec. 14
16:33
Péntek estére két mentőautót rendelt a rendőrség a Kossuth térre (444.hu)
„Az esetleges spontán tüntetések egészségügyi biztosítása.”
dec. 14
16:39
Pintér azt mondja, a közelmúltban nem ért ilyen támadás magyar rendőrt, a Teréz körúti robbantót biztos elfelejtette (444.hu)
2 éve Győrkös István rendőrt ölt, 3 éve a magyar-román meccs után 23 rendőr sérült meg.
dec. 14
16:45
Mozgósít a Jobbik: Ezreket várnak vidékről a tüntetésre (ATV)
Ezreket vár a Jobbik vidékről, hogy a fővárosban csatlakozzanak a rabszolgatörvény elleni tiltakozásokhoz, és „megvédjék a budapestieket” a rendőri önkénytől - írja az alfahir.hu.
dec. 14
16:45
Gázspray és pisztoly került a NAV kezébe (HírTV)
45 millióért vásárolt fegyvereket és kényszerítőeszközöket az adó és vámhatóság.
dec. 14
17:21
Rendkívüli adás az ATV-n: Nézze itt élőben a tüntetést (ATV)
Rendkívüli adással jelentkezik ma is az ATV a tüntetések helyszínéről.
dec. 14
17:21
Tizenhat Airbus helikoptert vásárolt a honvédség (HírTV)
Ezek a típusok bevethetők lesznek minden katonai helyzetben.
dec. 14
17:27
ÉLŐ: Ma is tüntetnek a Kossuth téren, kövesse itt percről-percre (ATV)
Valamennyi ellenzéki párt képviseltette magát a Parlamentnél a Kossuth téren, ahol délután 5-kor újabb tüntetés kezdődött a túlóratörvény ellen. A mai napon politikusi beszédek is elhangzottak. A megmozdulás hivatalos része hamar véget ért, de a tömeg egy jelentős része ott maradt a téren, majd a Margit híd felé vették az irányt, és azóta a belváro
dec. 14
17:27
Mit mondtam neked? Senki nem látott semmit, fel tudod fogni? (444.hu)
Egy előállított tüntető diák titokban hangfelvételt készített arról, hogyan fenyegetik és gyalázzák a rendőrök, akik közül az egyik állítása szerint fojtogatta az autóban.
dec. 14
17:33
Tüntetés: Mentőautók érkeztek a Kossuth térre (ATV)
Péntek estétől két mentőegységet állít ki a Kossuth térre "az esetleges spontán tüntetések egészségügyi biztosítása" miatt az Országos Mentőszolgálat.
dec. 14
17:33
Két mentőautót küldenek a Kossuth térre a rendőrök kérésére (SzMo)
A szerdai és a csütörtöki tüntetésben összesen 14 rendőr sérült meg, ma estére is demonstrációt hirdettek.
dec. 14
17:35
Most másképp kezdődött a tüntetés: többen is beszédet mondtak (SzMo)
Egyelőre elég szellős a Kossuth tér, az első felszólalók közt diákok és politikusok is vannak.
dec. 14
17:39
Tordai Bence a tüntetésen: „Az új ellenzéket a rendőrség gumibotjai kovácsolják össze” (444.hu)
Az elmúlt két nap durvulása után újabb tüntetés a Kossuth téren. A politikusok beszédei után a tömeg ottmaradt a téren.
dec. 14
17:39
3,3 milliárd jut jövőre a Nemzeti Tehetség Programra (HírTV)
Az összegből mintegy 500 ezer fiatalt tudnak támogatni.
dec. 14
17:45
37 óra után árulta el a rendőrség az anyának, hogy hol van a tüntetésről előállított fia (444.hu)
A férfit a Dob utcából vitték be csütörtök hajnali kettő körül. Ekkor kezdődött a kafkai rémálom.
dec. 14
17:51
Rengeteg ember kerül utcára: óriási leépítést jelentett be a Telekom (Pénzcentrum)
A Magyar Telekom 400 fős létszámleépítésről és átlagosan 6 százalékos bérfejlesztésről állapodott meg a vállalatnál működő érdekképviseletekkel - közölte a cég az MTI-vel pénteken. Azt írták, a társaság 400 anyavállalati...

Keresés