Az ellenzéki politikusok az Országgyűlésben kezdtek rendbontásba, múlt hét szerdán, majd utcára hívták az embereket. A demonstrációkon kukákat gyújtottak fel, a rendőrség több embert is őrizetbe vett.
A Velencei Bizottság december 14-ei ülésnapján megvitatta a magyar bevándorlási különadóról szóló, nyáron elfogadott törvényt. Szemmel látható volt, hogy a vélemény rohamtempóban, kapkodva, kellő előkészítés nélkül készült. Nem meglepő ezért, hogy számos hibával és jogi tévedéssel terhelt. A Velencei Bizottság emellett súlyos szereptévesztésben is
A Fidesz-KDNP EP-listavezetője az uniós biztos-jelölt is lehet egyben, legalábbis ezt mérlegeli a miniszterelnök. Most Trócsányi László a legesélyesebb. Tőkés László és Schöpflin György távozik az EP-képviselőségből - tudta meg az atv.hu. Balog Zoltánt kapacitálják, hogy vállalja az EP-lista tekintélyes helyét, de Hidvéghi Balázs mellett forrásaink
A fideszes politikus beavatta a nagypolitika rejtelmeibe a kis lurkókat az átadási ünnepségen. És teljesen meghatódott attól, hogy a gyerekek már megismerik és előre köszönnek neki.
Novemberben az Európai Unióban Magyarországon volt a legmagasabb, mintegy 3,2 százalékos az infláció, a drágulás üteme megegyezik az Észtországban és a Romániában mért adattal – írta meg az Eurostat adatai alapján a Világgazdaság keddi lapszámában.
A hivatal szerint a Belügyminisztériumnak nincs információja arról, hogy kiknek és milyen indokkal engedélyezi a belügyminiszter, hogy külön engedéllyel átlépjék az országhatárt.
A fiatalok 85 százaléka megajándékoz valakit idén karácsonykor, 79 százalékuk pedig számít arra, hogy kap ajándékot. Egy friss kutatás arra is rámutat, a 19-29 éves fiatalok átlagosan 7 embernek adnak ajándékot és 6 embertől kapnak....
Olyan körülményeket kell biztosítani, hogy a hajléktalanoknak kedvük legyen oda bemenni - mondta az InfoRádiónak a Magyar Szociális Fórum elnöke, Simó Endre. Jelenleg 80 százalék feletti a szállók kihasználtsága, a szakállamtitkár szerint mindenkinek van hely.
2019. január 31-ig el kell készíteni a javaslatot az autóbusszal végzett helyi közösségi közlekedés finanszírozási modelljére és módjára, amelyről a kormány dönt majd.
Mindenkinek jogában áll gyakorolni a szólásszabadsághoz és a tüntetéshez való jogát - jelentette ki az Európai Bizottság egyik szóvivője kedden Brüsszelben, hozzátéve, hogy a testület általános álláspontja szerint ezt csakis békésen lehet megtenni.
Azt írják, „az állami szervek között az ÁSZ elsőként ajánlott fel tapasztalt, jó munkakultúrájú gazdasági szakembereket (munkavállalókat) a munkaerőpiacon jelentkező hiány csökkentése érdekében, az üzleti szféra számára”.