2018. december 28. péntek

dec. 28
11:51
Így alakult 2018 az erdélyi magyarság számára (Igényesférfi.hu)
Székelyföld autonómiastatútumának a törvénytervezetét immár harmadszor utasította el 2018-ban a román parlament anélkül, hogy érdemi társadalmi vitát sikerült volna kiváltani a témában. Nem sikerült a nyelvhasználati jogok bővítése sem. Ilyen volt 2018 az erdélyi magyarok számára.
dec. 28
11:54
Újraindul a konvektorcsere-pályázat (Infostart)
Jövőre 2 milliárd forintos keretösszeggel újraindul az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja.
dec. 28
11:57
Magány és kapcsolati problémák miatt hívják az emberek a lelkisegély-szolgálatot (ATV)
Szombat óta 2500-an hívták a lelkisegély-szolgálatot, a tárcsázások több mint ötven százaléka adekvát volt - közölte a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének szakmai alelnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
dec. 28
11:57
Elszállították Nagy Imre szobrát (Igényesférfi.hu)
Elkerült a Vértanúk teréről a Nagy Imre-szobor.
dec. 28
12:15
Wachsler: fél éven belül a Jászai Mari térre kerülhet a restaurált Nagy Imre-szobor (ATV)
Pénteken a reggeli órákban elszállították az Országház tőszomszédságából, a Vértanúk teréről a Nagy Imre szoborkompozíciót.
dec. 28
12:15
Újabb 10 kormányablakbuszt állítanak üzembe (HírTV)
Nagyon népszerű lett az ügyintézés ezen formája, így jönnek az újabbak.
dec. 28
12:15
Robotversenyt támogat a kormány (Igényesférfi.hu)
Több mint kétmilliárd forint jut a World Robot Olympiad döntőjére.
dec. 28
12:18
Magyarországnak immár két dollármilliárdosa van, új ember a leggazdagabbak élén (Infostart)
Mészáros Lőrinc az eddigi Forbes-listák valaha volt legvagyonosabb embere, idén ő szerepel magyarországi gazdagok listájának élén.
dec. 28
12:21
Magyarország problémás a svéd külügyminiszter szerint (Igényesférfi.hu)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter visszautasítja Margot Wallström szavait.
dec. 28
12:27
Tovább romlott a levegő minősége Miskolcon és környékén (ATV)
Tovább romlott a levegő minősége az ország északkeleti területein - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ pénteken az MTI-vel.
dec. 28
12:33
Újraindul a konvektorcsere-pályázat (HírTV)
A pályázat a költségek 60 százalékát fedezheti, egy háztartás vagy magánszemély legfeljebb 750 ezer forint támogatást kaphat.
dec. 28
12:51
37 milliárd pluszt ad a kormány a színházi tao helyett (ATV)
A tao helyett a költségvetésből nyújt jövőre 37,4 milliárd forint többlettámogatást a kormány az előadóművészeti szervezeteknek - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
dec. 28
13:03
Ha petárdázástól halálra rémült kutyát találnál szilveszterkor, megvan, hová viheted azonosításra! (SzMo)
A MOL-benzinkutak egy részén találtok chip-olvasót.
dec. 28
13:06
Ebben az országrészben a legrosszabb a szmoghelyzet (Infostart)
Tovább romlott a levegő minősége több településen.
dec. 28
13:09
Bakondi: A migráció az EP-választás meghatározó kérdése lesz (HírTV)
5900-an próbáltak illegálisan Magyarországra jutni 2018-ban - ezt a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója ismertette.
dec. 28
13:27
Szijjártó visszaszólt a svéd külügyminiszternek (ATV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter visszautasítja Margot Wallström svéd külügyminiszter "pökhendi", Magyarországot egy svéd napilapban kritizáló szavait - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken közleményben az MTI-vel.
dec. 28
13:30
Az ellenzék szerint a Parlament elé kerülhetnek a túlóratörvénnyel kapcsolatos események (Infostart)
Az ellenzéki pártok arra számítanak, hogy január 3-án határozatképes lesz az általuk kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülés, és azon napirendre kerülhetnek az Országgyűlés idei utolsó ülésén, valamint a közmédia székháza előtti tüntetésen történt események.
dec. 28
13:33
Elszállították a Vértanúk teréről Nagy Imre szobrát (HírTV)
Pénteken hajnalban elszállították az Országház szomszédságából, a Vértanúk teréről a Nagy Imre szobrot.
dec. 28
13:39
Úgy tűnik, a Fidesz is elmegy a rendkívüli parlamenti ülésre (ATV)
Az ellenzék arra számít, hogy január 3-án határozatképes lesz az általuk kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülés, és azon napirendre kerülhetnek az Országgyűlés idei utolsó ülésén, valamint a közmédia székháza előtti tüntetésen történt események.
dec. 28
13:39
Narancsos naplemente Szeged felett - mintha egy mesefilm díszlete lenne (SzMo)
Egészen különös hangulatú lett a város a misztikus színektől.
dec. 28
13:51
Így vitték el Nagy Imre szobrát (ATV)
Újrafelállítás előtti restaurálásra elszállítják Varga Tamás szobrászművész Nagy Imre szoborkompozícióját az Országház tőszomszédságából, a Vértanúk teréről 2018. december 28-án.
dec. 28
14:21
Félmilliós jutalmat kap, aki feladja a fegyveres rablót (HírTV)
Az eset még június 11-én történt Törökbálinton.
dec. 28
14:33
A MÁV sorra mondja fel a Nyugati aluljáróban lévő üzletek bérleti szerződését (444.hu)
Elkezdték az aluljáró felújítását, ennek része a "kirakodóvásárokhoz hasonló üzletek" bezárása.
dec. 28
14:33
Rendbe teszi a MÁV a Nyugati téri aluljárót, már elkezdték a bódék felszámolását (SzMo)
Szerették volna megszüntetni a méltatlan állapotokat.
dec. 28
14:57
300 ezres bónusz az átlag Magyarországon, van, aki 14. havi fizetést is kap (ATV)
A magyarországi alkalmazottak 14 százaléka kap bónuszt, átlagosan bruttó 332 ezer forint értékben - közölte pénteki számában a Világgazdaság a Workania állásportál által működtetett www.fizetesek.hu oldal felmérésére hivatkozva.
dec. 28
15:03
Rendkívüli üléssel kezdődik az év az Országgyűlésben (HírTV)
Az ellenzék kezdeményezésére az idei utolsó ülésén, valamint a közmédia épülete előtti tüntetésen történtekről tárgyalnának.
dec. 28
15:09
Többszörös szerződésszegés miatt rakták ki Zsiday Roy cégét az MNB alapítványának vári épületéből (444.hu)
A 24.hu úgy tudja, hogy a doktori iskola épületébe szervezett túl hangos bulik miatt kétszer is a rendőrséget hívták ki a környéken lakók.
dec. 28
15:09
Túlóratörvény: az ellenzék szerint a Fidesz is ott lesz a parlament rendkívüli ülésén, a Fidesz cáfol (SzMo)
Január harmadikára hívták össze. A Fidesz közleményt adott ki, amely szerint nem mennek el.
dec. 28
15:15
Lelopták a menórát a szombathelyi holokauszt-emlékműről (ATV)
Leloptak egy öntöttvasból készült menórát - hétágú gyertyatartót - a szombathelyi holokauszt-emlékműről - erősítette meg a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke pénteken az MTI-nek.
dec. 28
15:15
Bojkottálja a Fidesz a túlóratörvény miatt összehívott rendkívüli ülésnapot (444.hu)
Az ellenzéki képviselők közösen kezdeményezték az ülést, amit január 3-ára írt ki a házbizottság.
dec. 28
15:21
Ne várjon vele, vegye meg elővételben (HírTV)
Év végén és 2019 elején változik a vonatok közlekedési rendje – közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
dec. 28
15:27
óriási bulival búcsúztatja az évet az ATV (ATV)
December 31-én rengeteg kabaréval búcsúztatjuk a 2018-as évet.
dec. 28
15:33
Új rekordok a MÁV-nál: ezen a vonalon tavaly majdnem 9 millióan utaztak (Pénzcentrum)
Már biztos, hogy 2018-ban rekordot dönt a Budapest-Székesfehérvár vasútvonal: az első tizenegy hónap adatai szerint összesen 8,7 millió alkalommal vásároltak menetjegyet az utasok, ami 18 százalékos bővülést jelent a tavalyi év hasonló...
dec. 28
16:15
Itt a Fidesz bejelentése: nem mennek el a rendkívüli ülésre (ATV)
A nagyobbik kormánypárt frakciója szerint színészkedik az ellenzék.
dec. 28
16:21
Felszámolják a „méltatlan állapotokat” a Nyugati aluljáróban (HírTV)
A 3-as metró felújításával párhuzamosan rendbe teszik a Nyugati téri aluljárót is – írja a Magyar Idők.
dec. 28
16:21
"Egyelőre nem tudok megszólalni" – Nagy Imre unokája is reagált a szobor elszállítására (SzMo)
Jánosi Katalin gyertyagyújtásra hívott a Facebookon a Vértanúk terére, ahol a szobor ma hajnalig állt.
dec. 28
16:33
Így jár be a munkahelyére a magyar: majdnem egyharmaduk ingázik (Pénzcentrum)
Hogyan járunk munkába, iskolába, mennyi időt vesz ez el? Ezt a kérdést tette fel a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásában. A kutatás kitért arra, hogy ki viseli az utazás anyagi terheit, illetve a telekocsizás használatára...
dec. 28
16:39
Gulyás: A balliberális oldal felelőssége, hogy megjelent az erőszak a parlamentben (Igényesférfi.hu)
A balliberális oldal és holdudvar kizárólagos felelőssége, hogy megjelent a fizikai fenyegetés és erőszak a parlamenti politika eszköztárában – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
dec. 28
16:41
Az ellenzék határozatképes rendkívüli ülésre számít (Igényesférfi.hu)
Az ellenzék arra számít, hogy január 3-án határozatképes lesz az általuk kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülés.
dec. 28
16:45
A kormánypártok nem vesznek részt a rendkívüli parlamenti ülésen (Igényesférfi.hu)
A kormánypártok nem lesznek ott az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen – közölte a Fidesz-frakció pénteken az MTI-vel.
dec. 28
16:48
A Fidesz nem vesz részt a rendkívüli parlamenti ülésen (Infostart)
A nagyobbik kormánypárt képmutató színjátéknak tartja az ellenzéki kezdeményezést. A parlamenti ellenzéki az Országgyűlés idei utolsó ülésén, valamint a közmédia székháza előtti tüntetésen történt eseményekről kívánt beszélni január 3-án.
dec. 28
17:00
Fokozódik a Föld vulkanikus aktivitása? Juhász Árpád válaszol (Infostart)
Hajnalban Kelet-Indonéziában 6,1-es erősségű földrengés volt. Korábban Szicíliában is erős földmozgást tapasztaltak, karácsonykor pedig szintén Indonéziában több mint 400-an meghaltak egy vulkánkitörés utáni cunamiban. Juhász Árpád geológust kérdeztük a jelenségek hátteréről.
dec. 28
17:03
Törőcsik Mari szülőházát állami tulajdonba veszik (SzMo)
Az épület most művelődési házként működik, de hamarosan 'Törőcsik Mari Házzá' alakíthatják át.
dec. 28
17:27
A kormánypártok nem asszisztálnak a január 3-i „színjátékhoz” (HírTV)
Rendkívüli ülésnapot kezdeményezett az ellenzék.
dec. 28
17:33
Megtelt vonatok: a MÁV-Start vezérének lemondását követelik (ATV)
A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint az ünnepek alatt, az elmúlt napokban 100 Intercity-vonatra nem fértek fel az utasok.
dec. 28
17:33
Éhes magyarok millió portyáznak a Tescóban, Lidlben: ezt keresik égre-földre (Pénzcentrum)
Hétfőn elérkezik a 2018-es év utolsó napja, ez pedig azt jelenti, hogy magyarok millióinak kerül virsli, lencse és pezsgő az asztalára. Nem mindegy azonban, hogy hol, milyen áron szerzi be valaki az ünnepi ételeket, italokat. Aggódni ugyanakkor...
dec. 28
17:48
A két ünnep között is várják a véradókat (Infostart)
Idén megállhat a véradók számának öt éve tapasztalt csökkenése, 2018-ban valamicskével többen adtak vért, mint tavaly. A két ünnep között is várja a véradókat az Országos Vérellátó Szolgálat.
dec. 28
18:15
Januárban tüntetések és sztrájkok jöhetnek, egyre többen csatlakoznak a felhíváshoz (SzMo)
A hónap közepétől állhat le a munka.
dec. 28
18:33
Gulyás Gergelyben is megfogalmazódott az igény a Békemenetre (ATV)
A balliberális oldal és holdudvar kizárólagos felelőssége, hogy megjelent a fizikai fenyegetés és erőszak a parlamenti politika eszköztárában - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Pesti Srácok hírportálnak.
dec. 28
18:33
Eső, sár, köd: így alakul az időjárás az év utolsó hétvégéjén (Pénzcentrum)
A Kárpát-medence időjárását szombat estig a tőlünk nyugatra lévő anticiklon, illetve a kelet felé távolodó ciklon együttesen alakítja, így változó nedvességtartalmú, kissé hidegebb légtömegek áramlanak térségünkbe. ...

Keresés