2018. március 19. hétfő

márc. 19
9:33
Behatoltak egy állami kórházba a Kétfarkúak, és ezt tették – videó (Blikk)
A sokak által csak viccpártnak tartott – ennek ellenére a választásra országos listát álltani képes – MKKP, azaz Magyar Kétfarkú Kutya Párt néhány aktivistája a tőlük megszokott stílusban egy korántsem vicces dologra hívta fel a figyelmet legutóbbi akciójával.
márc. 19
9:35
Lázár János keményen üzent Márki-Zay Péternek (Blikk)
Egy polgármesternek a városáért kell dolgoznia, nem pedig a városa felhasználásával kell miniszterelnöki ambíciókat megvalósítania – többek között ezt üzente Lázár János Facebook-oldalán egy élő videóban Hódmezővásárhely polgármesterének, Márki-Zay Péternek.
márc. 19
9:45
Ma kérhető utoljára az szja-tervezet postázása (Alternatív Energia)
Ezután személyesen kérhető az ügyfélszolgálaton, vagy ügyfélkapunyitás után hozzáférhető.
márc. 19
9:45
Megszüntethetik a telefonszámát, ha nem lép időben (ATV)
A feltöltőkártyás ügyfeleknek ugyanis ismét adategyeztetésen kell átesniük – írja a hvg.hu.
márc. 19
9:45
Jobbik: Uniós pénzeket sikkaszthatott el egy erdőhorváti cég (HírTV)
A zempléni faluban 2011-ben három vállalkozás is alakult uniós támogatásból, de egyik sem működik.
márc. 19
10:09
Élő adásban ment neki Lázár Márki-Zaynak (HírTV)
Egy útátadás kapcsán tartott sajtótájékoztatón politizált a kancelláriaminiszter.
márc. 19
10:18
Fucsovics eddigi legjobb helyére ugrott, Babos lejjebb csúszott (Alternatív Energia)
A friss világranglistát továbbra is Roger Federer, illetve Simona Halep vezeti.
márc. 19
10:20
Belehalt sérüléseibe a Cirque du Soleil légtornásza (Alternatív Energia)
Ez volt a harmadik halálos baleset a társulat történetében.
márc. 19
10:21
Lázár üzent Márki-Zaynak: "Kár háborúzni Orbánnal, vagy a Fidesszel" (ATV)
„Ha Hódmezővásárhelyt háborúskodásba taszítja a polgármester, akkor nem a Fidesz fog az ország számára Trianont jelenteni, hanem Hódmezővásárhely számára fog Márki-Zay Péter Trianont jelenteni.” Ezt Lázár János mondta sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy kár háborúzni Orbán Viktorral, vagy a Fidesszel.
márc. 19
10:22
Orbán: a gyűlöletpolitikának nincsen helye a kulturált európai országokban (Alternatív Energia)
Arról beszélt, nagy baj, sőt förtelmes, hogy Magyarországon jelen van a gyűlölet politikája
márc. 19
10:27
Ennyien fagytak halálra az idei télen Magyarországon (Blikk)
192-en fagytak halálra tavaly ősz óta március közepéig Magyarországon – derül ki a Magyar Szociális Fórum adataiból.
márc. 19
10:29
Figyelmeztet az Útinform: ezeken az utakon hóhelyzet van (Blikk)
Átmenetileg még télies útviszonyokra – havas, latyakos szakaszokra – lehet számítani a gyorsforgalmi utak közül az M43-as, az M5-ös és az M6-os autópálya egyes szakaszain, valamint a Nagykanizsa–Nyíregyháza vonaltól délre a főbb és alsóbbrendű utakon hétfő reggel – közölte az Útinform a honlapján.
márc. 19
10:33
Több idő kell, tovább nyomoznak az Elios ügyében (HírTV)
Májusig hosszabbította meg az Elios-ügyben a nyomozás határidejét a Pest Megyei Főügyészség.
márc. 19
11:15
Bajkai István alpolgármester úr megtiszteli azzal a Roma Polgári Tömörülést, hogy fellép rendezvényükön Caramel oldalán (444.hu)
Nagyon nehéz két lépésnél többet megtenni úgy a VII. kerületben, hogy az ember ne a fideszes képviselőjelöltre lépjen.
márc. 19
11:15
Lázár: Bevándorlásellenes politikus vagyok (HírTV)
Új elemmel bővíti migránsellenes kampányát Lázár János.
márc. 19
11:21
Kampányhírek percről percre (Infostart)
Egyre inkább felpörög a kampány az április 8-i parlamenti választások előtt. Folyamatosan frissülő cikkünkben megtalálja a legfontosabb híreket.
márc. 19
11:27
Bárándy szerint pszichiátriai kezelésre szorul az a politikus, aki megmondaná a védőügyvédeknek, hogy kit védhetnek (444.hu)
„Nem pszichiáter vagyok, hogy ezeket az embereket a problémáikkal kezelni tudjam, nekem más a foglalkozásom” - reagált a fideszes képviselők támadásaira Ahmed H. védője.
márc. 19
11:29
Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba beperli Vágó Gábort (444.hu)
Az LMP politikusa a 444.hu élő adásában célzott rá, hogy Gyurcsány Ferenc részegen tárgyalt velük.
márc. 19
11:33
Bayer úgy próbálta megvédeni az 1300 milliárdos csalásban szügyig álló Kósát, hogy véletlenül teljesen ostobának nevezte (444.hu)
A miniszter még akkor is csak összevissza beszélt, amikor Bayer Zsolt az 1300 milliárdos csalásról kérdezett alá. Kósa Lajos nem adott választ semmi lényegire, inkább olyasmiket cáfolt, amiket senki sem állított.
márc. 19
11:35
Orbán: Hálát adva a Jóistennek, hogy Moszkvából hazatérhettünk, visszavásárolhattuk a MOL húsz százalékát (444.hu)
Putyin a miniszterelnök szerint "nem a nemzetközi gyenge legények sorát szaporítja."
márc. 19
11:57
Hiába kötözte gondosan magához a marihuánát, lebukott a határon egy szerb férfi (Blikk)
Több mint fél kiló marihuánát talált a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kutyavezetője egy 36 éves férfinál, aki egy busz utasaként próbált belépni az országba.
márc. 19
11:57
Gyurcsány Ferenc beperli Vágó Gábort (ATV)
Az LMP képviselőjelöltje azt sérelmezte, hogy a vasárnapi ellenzéki egyeztetésen Gyurcsányék csak pogácsával kínálták meg, pedig szerinte, ha részegen fogadja az ember a barátait otthonába, „az a minimum, hogy őket is megkínálja viszkivel.” A Demokratikus Koalíció elnöke most jogi úton vár elégtételt az elhangzottakért.
márc. 19
12:03
Lázár János: régi szövetségest veszíthet Hódmezővásárhely (Infostart)
Tíz nappal a határidő előtt megépült a hódmezővásárhelyi elkerülő út, ezért még a héten átadják a forgalomnak – jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselő-jelöltje. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arra figyelmeztette Márki-Zay Pétert, Hódmezővásárhely ellenzéki polgármesterét, hogy nem érdemes háborúznia Orbán Viktorra
márc. 19
12:09
Nézettségi verseny: Sváby, Hajdú, Bochkor is a toplistán (ATV)
Ezúttal hat adással került fel az ATV a legnézettebb műsorok 50-es listájára.
márc. 19
12:09
A Jobbik pénzt ajánl az LMP-nek, ha visszalépnek: Megvesztegetés (Ripost)
Döbbenetes hangfelvétel jutott az Origo birtokába.
márc. 19
12:15
„Hitvány hazugság” – Óriási botrány lett a vasárnapi ellenzéki találkozóból, Gyurcsány pert indít! (Blikk)
Gyurcsány Ferenc, a Dk elnöke és Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke jogi elégtételt vesz az LMP-s Vágó Gáboron, aki vendéglátóit ittasnak nevezte a vasárnapi, Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett ellenzéki találkozó után.
márc. 19
12:15
Lepattintották Tiborczékat, rengeteget spóroltak (HírTV)
Feleannyi idő alatt térülhet meg a kozármislenyi beruházás egyszerűen úgy, hogy nem az Elios végezte.
márc. 19
12:21
Orbán Viktor: Magyarország azért fejlődik, mert biztonságos (Infostart)
Magyarország fejlődik, ezt még a vak is látja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Tiszaújvárosban, a Mol-csoport és a japán JSR Corporation szintetikus gumit gyártó üzemének ünnepélyes avatásán, hozzátéve, hogy Magyarország azért fejlődik, mert biztonságos.
márc. 19
12:21
Origo: pénzt kínált a jobbikos jelölt, ha az LMP-s visszalép? (ATV)
Farkas Gergely, a Jobbik Kiskunhalas egyéni kerületének képviselőjelöltje pénzt ajánlott fel LMP-s képviselőtársának, hogy az lépjen vissza a javára.
márc. 19
12:27
Készültség van Békés megyében (ATV)
Valamennyi belvízvédelmi szakaszon készültség van érvényben Békés megyében, az elöntött terület nagysága meghaladja a 11 ezer hektárt - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) hétfőn az MTI-t.
márc. 19
12:27
Orbán: Ha bejönnek a migránsok, elmennek a befektetők (HírTV)
Orbán Viktornak a szintetikusgumi-gyár avatásán is a bevándorlás jutott eszébe.
márc. 19
12:33
Így állnak a pártok a választás hajrájában (Infostart)
A Századvég Alapítvány szerint a kormánypártok szavazótábora aktivizálódott. Nem változott a Fidesz-KDNP támogatottsága – véli a Nézőpont Intézet. A Publicus Intézet felmérése alapján nőtt a Fidesz támogatottsága. A januárra elbizonytalanodott szavazói többségét a kormánypártnak sikerült visszanyernie – jelentette ki a Medián.
márc. 19
12:39
Orbán elárulta a titkot, miért fejlődik Magyarország (ATV)
Magyarország fejlődik, ezt még a vak is látja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Tiszaújvárosban, a Mol-csoport és a japán JSR Corporation szintetikus gumit gyártó üzemének ünnepélyes avatásán, hozzátéve, hogy Magyarország azért fejlődik, mert biztonságos.
márc. 19
12:51
Dráma: azt hazudták a kórházban Anikónak, hogy halva született a babája – Ez történt a gyermekkel azóta (Blikk)
Döbbenetes történetről számoltak be hétfőn az RTL Klub Reggeli című műsorának vendégei.
márc. 19
12:53
Breaking: mentőt hívtak a Teréz körúti robbantóhoz a tárgyaláson (Blikk)
Mentőt kellett hívni a Teréz körúti robbantóhoz a Fővárosi Törvényszékre hétfő délelőtt.
márc. 19
13:03
EU-tópiák a magyar-szlovák határok mentén (Alternatív Energia)
A helyi, kreatív energiákra épülő önkormányzati-szakmai „autonómia” mára lényegében megszűnt Magyarországon.
márc. 19
13:05
Orbán Viktor: a gyűlöletpolitikának nincsen helye a kulturált európai országokban (Alternatív Energia)
márc. 19
13:07
6 milliárdot osztottak szét jutalomként a bíróságokon (Alternatív Energia)
márc. 19
13:09
Elios - Gräßle: Orbánék derítsék ki, mi történt (Alternatív Energia)
"Az EU-támogatások nem arra valók, hogy jutalomként osztogassák őket a pártembereknek."
márc. 19
13:09
Elcsalták az orosz választást? – videó (Blikk)
Elcsalhatták az orosz elnökválasztást Vlagyimir Putyin javára – figyelmeztetnek független megfigyelők. Mint az a cikkből kiderül, számos szavazóhelyiségben kitöltött szavazólapok kötegeit gyűrték az urnákba, olykor maguk a választás tisztaságáért felelős hivatalnokok.
márc. 19
13:09
A kisgazdák visszalépnek a Jobbik javára (HírTV)
Van azért cserébe néhány kérésük Vona Gáboréktól.
márc. 19
13:11
Ellenzéki piabotrány: Vágó Gábor visszaüzent, a címzett nincs megadva, többen is magukra vehetik (Blikk)
Vágó Gábor kétféleképpen is értelmezhető üzenetet írt ki a Facebookon azután, hogy a Demokratikus Koalíció közleményben fenyegette meg azzal, hogy Gyurcsány Ferenc jogi elégtételt vesz rajta.
márc. 19
13:11
Nyomoz a NAV Rogánék után (HírTV)
A propagandaminiszter és partnerei 256 millió forintos uniós támogatást vettek fel egy cégen keresztül.
márc. 19
13:12
Elképesztő műsort adott büntetőperén a Teréz körúti robbantó (Ripost)
Döbbenetes, miért kellett a büntetőperén mentőt hívni a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. Lászlóhoz.
márc. 19
13:14
Demszky Gábor megint hátba támadta az ellenzéket. Ki bírja ezt követni (Ripost)
Nem először posztol és nyilatkozik meglepőket az egykori SZDSZ-es politikus. Nemrég az OLAF-ot is elküldte a fészkes fenébe...
márc. 19
13:15
Gyurcsányék pert indítanak a részegségről beszélő LMP-s ellen (Infostart)
Vágó Gábor LMP-s politikus részegséggel vádolta a DK vezetőit.
márc. 19
13:33
Gulyás Gergely szerint vitatkozni csak két ember tud egymással (444.hu)
Egy kommentelő kérte számon, hogy miért nem állnak szóba a fideszesek az ellenzékkel.
márc. 19
13:33
Egyéniben a Fidesz ellen dolgozna a kétfordulós választás (HírTV)
2014-ben csak húsz választókerületet húztak volna be egyéniben az első fordulóban.
márc. 19
13:45
Készültség Békés megyében: 11 ezer hektárt öntött el a belvíz (Blikk)
Valamennyi belvízvédelmi szakaszon készültség van érvényben Békés megyében, az elöntött terület nagysága meghaladja a 11 ezer hektárt - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) hétfőn az MTI-t.
márc. 19
13:45
Nem volt komoly, hogy pénzt ajánlott a jobbikos az LMP-snek, de azért elnézést kér (444.hu)
Farkas Gergely és Midi Melánia telefonbeszélgetését közölte le a kormánymédia, a jobbikos képviselő szerint szó sincs vesztegetésről, érezni kell a vicces hangsúlyt.

Keresés