2018. május 10. csütörtök

máj. 10
11:21
Frontális ütközés a 3-as főúton, két sérültet mentenek (Alternatív Energia)
Teljes útzár mellett helyszínelnek.
máj. 10
11:21
Elege lett Amerikának a magyar útlevélcsalásokból, a vízummentesség megszüntetésével fenyegetik az Orbán-kormányt (444.hu)
Bár Orbán nagyon csodálja Trumpot, közben az amerikaiak egyre dühösebbek a magyar kormányra a magyar útlevelekkel való csalások miatt. Már ideiglenes státuszba tették Magyarországot a vízummentességi programban, és jöhetnek keményebb lépések is - derítette ki a Direkt36 és a Washington Post.
máj. 10
11:21
Nagy nehezen összeáll az ellenzék és jön egy új kihívó (HírTV)
Egy volt szocialista miniszter által vezetett párt gyengítheti az összefogást a XV. kerületben.
máj. 10
11:23
Harminc kilométeres (!) torlódás alakult ki az M1-es autópályán (Alternatív Energia)
A mintegy 15 kilométerre lévő felújítási helyszínek között összeértek a feltorlódott járművek.
máj. 10
11:27
Elment egy diáktüntetésre, majd beidézték a rendőrségre (444.hu)
A március 15-ei tüntetés után a rendőrség tömeges igazoltatásba kezdett. 150 diákot fogtak közre, közülük 41-en kaptak idézést. Egyikőjüket elkísértük a rendőrségre.
máj. 10
11:27
Gigadugó az M1-esen: 30 kilométeres a torlódás (Pénzcentrum)
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán harminc kilométeres torlódás alakult ki az útfelújítások miatt, a sor Herceghalomtól Tatabányáig tart - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel csütörtökön. A társaság...
máj. 10
11:33
Orvost kellett kimenteni az M1-esen uralkodó káoszból (Infostart)
A rendőrök vezették ki a dugóból az életmentő műtéthez siető orvost.
máj. 10
11:33
Elárulta a Tesco, mi történik a rengeteg kidobott élelmiszerrel (Blikk)
A régióban egy év alatt 35 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékának mennyiségét a Tesco, és csaknem 7 ezer tonna élelmiszer-adományt juttatott a rászorulóknak – derül ki az áruházláncnak a tavalyi pénzügyi évre vonatkozó jelentéséből.
máj. 10
11:39
Akkora a baj, hogy már bőven féltenünk kellene az életminőségünket (Infostart)
Nálunk közönségesnek számító állat is eltűnt már Európa nyugati felén, hívta fel a riasztó tényre - és ez csak egy a számos probléma közül - a figyelmet a mai Madarak és Fák Napja kapcsán Orbán Zoltán. Olyan szinten tesszük tönkre a környezetünket, hogy második, harmadik lépcsőfokban az emberi létezés, az elvárásaink szerinti életminőségünk kerül v
máj. 10
11:39
Úszógumival akartak átjutni a Tiszán: majdnem belefulladt a folyóba egy 10 éves kisfiú (Blikk)
Majdnem a Tiszába fulladt egy 10 éves kisfiú és egy 25 éves férfi.
máj. 10
11:39
Kocsis-Cake Olivio veheti át Karácsony Gergely parlamenti mandátumát (444.hu)
A Magyar Idők azonnal kiderítette róla, hogy soros.
máj. 10
11:45
Besokallt az USA a magyar útlevélcsalásoktól, a vízummentesség megszüntetésével fenyegetik az Orbán-kormányt (Menedzsment Fórum)
Közel 700 külföldi jutott csalás útján magyar útlevélhez, akik előtt így megnyílt az út az Egyesült Államokba is.
máj. 10
11:45
Átadták a felújított kolontári hidat (hirado.hu)
Naponta körülbelül háromezer ember áthaladását biztosítja.
máj. 10
11:47
Megugrik a szálláshelyek forgalma pünkösdkor (hirado.hu)
A pünkösdkor a pihenni vágyók körében Siófok a legnépszerűbb, amit Budapest, Eger, Hajdúszoboszló és Balatonfüred követ.
máj. 10
11:57
Szirénás biciklivel akart büntetni a nyíracsádi álrendőr (ATV)
Kerékpárra szerelt szirénával és rendőrség feliratú pólóban próbált megbüntetni egy biciklist egy férfi a Hajdú-Bihar megyei Nyíracsádon - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel csütörtökön.
máj. 10
11:57
A Fidesz most sem hagy senkit az út szélén (HírTV)
Gulyás Gergely már érdeklődött a parlamentből kiesett fideszeseknél, hogy mik a terveik, miben tudna nekik segíteni a párt.
máj. 10
12:03
Ilyen nincs: szirénázó biciklis álrendőr helyezte magát szolgálatba Nyíracsádon, bírságot is kiszabott (Blikk)
Kerékpárra szerelt szirénával és „rendőrség” feliratú pólóban próbált megbüntetni egy biciklist egy férfi a Hajdú-Bihar megyei Nyíracsádon – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel csütörtökön.
máj. 10
12:09
Botrányra számít a Magyar Idők a Gyárfás-ügyben (HírTV)
Hatalmas, államtitkoktól hemzsegő botrány egyik mellékszála lehet a Gyárfás-ügy.
máj. 10
12:15
Hatalmas változás jön a Liszt Ferenc-repülőtéren, sokan örülni fognak (Infostart)
Liszt Ferenc-reptéren a 2-es terminálhoz kapcsolódó új, 3-as terminál munkálatai 2019 végén kezdődhetnek és 2021-ben adhatják át, de lehetséges, hogy néhány eleme már előbb elkészül – jelentette be Jost Lammers, az üzemeltető cég vezérigazgatója. A 2-es terminál előtti parkolóház építését az idén elkezdik és 2020-ra befejezik.
máj. 10
12:15
Magyar Idők: Tállaitól elveszik az adóügyeket (ATV)
Tállai András marad az új Orbán-kormányban mint a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára, de elveszik tőle az adóügyeket – írja a Magyar Idők.
máj. 10
12:15
Menekülnek a madarak, újabb fákat vágtak ki Domboriban (Fadd-Dombori)
"Elkezdték, menekülnek a madarak, nekem is menekülnöm kellett, mert egyedül voltam és ketten is agresszíven rámrontottak, mikor meglátták, hogy fényképezek, a területet nem zárták le." - osztotta meg üzenetét Vékony Viktor üdülőtulajdonos a Facebookon.
máj. 10
12:21
Aláírták az M3 akadálymentesítésről szóló megállapodást (hirado.hu)
A tervek szerint öt állomáson úgynevezett ferdepályás lifteket építenek.
máj. 10
12:27
Tállai Andrástól elveszik az adóügyeket, Hoppál Pétert is ejthetik (444.hu)
Zajlik a könyöklés, beindult a Nagy Államtitkár-keringő.
máj. 10
12:33
Váratlan bejelentést tett Szél Bernadett (Infostart)
A kormányprogram vitájának hiányában az LMP nem vesz részt a miniszterelnök csütörtöki beiktatásán - közölte Szél Bernadett, apárt társelnöke.
máj. 10
12:33
Kiderült, miért tűnhetett el a víz a zalakarosi termáltóból (ATV)
A feltételezések szerint a tómeder alatt lévő, a gyógyfürdő vizét elvezető csatornarendszer meghibásodása miatt tűnhetett el a víz szerda reggelre a zalakarosi termáltóból - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
máj. 10
12:33
Kiadták a figyelmeztetést: a fél ország elázik délután (Pénzcentrum)
Beborul az ég, az ország nyugati felén heves zivatarra, záporokra kell készülni, rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Viharra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat: 12 megyére adtak ki figyelmeztetést...
máj. 10
12:39
Nem vesz részt Orbán megválasztásán az LMP (444.hu)
Az ellenzék nem kapott lehetőséget rá, hogy reagáljon a miniszterelnökjelölt beszédére, ezért "az eseményt a Fidesz belügyének" tekintik.
máj. 10
12:45
Breaking: Szél Bernadett nagy bejelentése Orbán beiktatásáról (Blikk)
Az LMP nem vesz részt Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti beiktatásán – közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője csütörtökön a Facebook-oldalán.
máj. 10
12:57
Bejelentés: ekkora béremelés lesz jövőre a mentőknél (Blikk)
Az új kormány azon dolgozik majd, hogy tovább növelje a mentők erkölcsi és anyagi megbecsülését, a mentőszolgálat hatékonyságát, illetve tovább javuljanak az ott dolgozók munkakörülményei – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Országos Mentőszolgálat 70. születésnapja alkalmából az MTI-nek csütörtö
máj. 10
12:57
Az új kormány tovább növelné a mentők megbecsülését (hirado.hu)
2010 óta 30 új mentőállomás épült, és a mentőállomások fele megújult, illetve lecseréltek 780 mentőautót, ezzel a gépkocsik átlagéletkora 5,9 évre csökkent a 2010-es 7,1-ről.
máj. 10
13:03
Riasztást adtak ki: itt szakadhat le mindjárt az ég (ATV)
Frissítette előrejelzését az OMSZ.
máj. 10
13:09
Óriási blama: Megvan, miért tűnhetett el a zalakarosi termáltó vize (Blikk)
Mert alatta van a vízelvezető cső...
máj. 10
13:09
Budapest lett a világ második legszebb városa (ATV)
Egy friss felmérés szerint Budapest lett a világ második legszebb városa - számolt be az M1 aktuális csatorna csütörtök déli Híradója.
máj. 10
13:09
Most menjen Amerikába, megszűnhet a vízummentesség (HírTV)
A vízummentesség megszüntetésével fenyegetik Magyarországot az amerikaiak.
máj. 10
13:15
Természetesnek vesszük, hogy demokráciában élünk? (hirado.hu)
Ha nem jogi fogalomnak tekintjük, akkor a demokrácia alapvetően kulturális kérdés – mondta Trócsányi László.
máj. 10
13:21
Kocsis-Cake Olivio kaphatja meg Karácsony Gergely mandátumát (ATV)
A Magyar Idők szerint az ő javára mondhat le parlamenti mandátumáról Karácsony Gergely a Párbeszéd elnökségének javaslat alapján.
máj. 10
13:21
Hosszú ideje a legnagyobb ellenzéki és civil siker: a 3-as metró 20 állomása közül 18 lesz akadálymentesített (444.hu)
Aláírta a megállapodást a főpolgármester és a mozgássérültek képviselete.
máj. 10
13:21
Elhunyt a legendás magyar operatőr (Ripost)
Súlyos betegségben vesztette életét. Munkáit rengeteg műsorban láthatták a nézők.
máj. 10
13:21
Nem fenyegeti húshiány a magyar fogyasztókat a sertéspestis miatt (HírTV)
Ezt mondta a Hír TV-nek az egyik szakmai szervezet alelnöke.
máj. 10
13:23
Hatalmas csattanás jelezte a tragédiát, szörnyethalt egy nő Tatabányán (Ripost)
Két nő beszorult a kocsiba, de egyikük életét már nem tudták megmenteni.
máj. 10
13:27
Beragadt az életmentő műtétre igyekvő orvos az M1-es gigadugójában: a rendőrség azonnal a segítségére sietett (Blikk)
Rendőri szirénás felvezetéssel jutott át a hatalmas óriásdugón az orvos, hogy odaérjen az életmentő műtétre.
máj. 10
13:29
Megvan, ki veheti át Karácsony Gergely helyét a parlamentben (Blikk)
Kocsis-Cake Olivio és V. Naszályi Márta közül kerülhet ki a képviselői mandátumáról lemondó Karácsony Gergely utódja.
máj. 10
13:33
Tarlós csak közvetlen választással indulna a főpolgármesterségért (hirado.hu)
Tarlós nem árulta el, hogy akar-e indulni az önkormányzati választáson.
máj. 10
13:33
Rendőri felvezetéssel ment műteni egy kislányt egy orvos az M1-esen (ATV)
Az M1 autópályáról telefonált egy orvos a rendőrség ügyeletére 2018. május 10-én 7 óra 15 perckor - írja a Police.hu.
máj. 10
13:33
Tíz minisztériummal üzemel a negyedik Orbán-kormány (HírTV)
A Földművelésügyi Agrárminisztériumként, míg a Nemzetgazdasági Pénzügyminisztériumként működik tovább.
máj. 10
13:39
Ide menekülnek a magyarok pünkösdkor: nem sajnálják a pénzt (Pénzcentrum)
A meleg, napos idő már a balatoni szálláshelyeknek kedvez, a pünkösdi hosszú hétvégén útnak indulók körében Siófok a legnépszerűbb. A forgalom egy átlagos májusi hétvége több mint másfélszerese, tavalyhoz képest pedig 41 százalékos...
máj. 10
13:52
Jubilál az alföldi állattenyésztési és mezőgazdanapok kiállítás (hirado.hu)
Az idén 25. alkalommal várja az érdeklődőket a Hódmezővásárhelyen megrendezett esemény.
máj. 10
13:52
Tarlós csak akkor lesz újra főpolgármester, ha marad a közvetlen választás (444.hu)
Jelenleg még "egyeztet" a kérdésben. "Pár hét múlva okosabbak leszünk" - mondta.
máj. 10
13:57
Tarlós még nem döntötte el, hogy újraindul-e (Blikk)
főpolgármestere csak akkor indulna a 2019-es önkormányzati választáson jelenlegi posztjáért, ha marad a közvetlen választás. Tarlós István a 3-as metró akadálymentesítésről szóló megállapodás aláírása után beszélt erről újságíróknak.
máj. 10
14:06
Az M5S és a Liga hétfőig kért időt az olasz államfőtől (Alternatív Energia)
Populista, euroszkeptikus és jobboldali pártok a római kormányalakítás küszöbén.

Keresés