Politikai nyomásgyakorlásként értékeli a kormányzat, hogy a CEU rektora közölte, ha nyárig nem lesz az egyetem működéséről megállapodás, Bécsbe költöznek. A magyar delegáció a Bard College-nál tett áprilisi látogatásán úgy találta: a CEU folytat oktatási tevékenységet ott, de a hivatalos papírokat majd az Oktatási Hivatalnak kell ellenőriznie – mon
Az új kormány miniszterei ma tesznek esküt az Országgyűlésben azt követően, hogy Áder János köztársasági elnöktől átveszik kinevezésüket a Sándor-palotában.
Már csak két hét van a nyár „hivatalos” beköszöntéig, jönnek a nagy melegek, amit sokan csak úgy képesek elviselni, ha bekapcsolják a klímát. A Pénzcentrum figyelmeztet: nem olyan egyszerű megfelelő szakembert találni a berendezés felszereléséhez.
Ma esküt tesznek a parlamentben Orbán Viktor negyedik kormányának miniszterei. A miniszterelnök egy korábbi rádióinterjújában azt mondta: a politika világa "a harcosok klubja". Most 14-en lesznek, hét profi politikus, míg heten a politikán kívüli világból érkeznek a kormányba.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) Tolna-, Baranya- és Fejér megyei ingatlanokat érintően, a "Földet a Gazdáknak" Programmal kapcsolatos esetleges visszaélések gyanúja miatt tett bejelentést a Fővárosi Főügyészségen - írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.
Ismét kaphat támogatást Kiscsécs: az önkormányzatnak az Állami Számvevőszék április 20-án tiltotta meg az állami pénzek folyósítását, mert szabálytalanságokat tárt fel a közpénzfelhasználásban, de azóta a teleülés eleget tett közreműködési kötelezettségének.
Tíz év alatt legalább másfélszeresére emelkedett az UV-sugárzás okozta melanomás esetek száma, a daganatos betegségek közül ez a mutató nőtt a legnagyobb mértékben - közölte a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
A 28 éves Palicz Zsolt hat emeletet zuhant munka közben és csak a csodának köszönhető, hogy túlélte a becsapódást. Védőfelszerelés ugyanis nem volt rajta.
Mélyen sérti Magyarországot és polgárait Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnökének az Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) Budapestről Berlinbe költözéséről tett nyilvános állásfoglalása; az ügyben levelet írt Orbán Viktor miniszterelnök a szervezet vezetőjének - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pént
Mélyen sérti Magyarországot és polgárait Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnökének az Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) Budapestről Berlinbe költözéséről tett nyilvános állásfoglalása; az ügyben levelet írt Orbán Viktor miniszterelnök a szervezet vezetőjének - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke
Pénteken tettek esküt a parlamentben Orbán Viktor negyedik kormányának miniszterei. A miniszterelnök korábban azt mondta: a politika világa "a harcosok klubja". Most 14-en vannak, hét profi politikus, míg heten a politikán kívüli világból érkeztek a kormányba. Az esküt az ATV Facebook-oldala élőben közvetítette, a felvételt itt újra megnézheti.
Európa gazdasági súlypontja fokozatosan keletre tolódik Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök pénteken a parlamentben úgy fogalmazott: "1990-ben még Európa volt a mi jövőnk, ma pedig mi vagyunk Európa jövője".
A kormányfő a miniszterei kinevezését követő ülésen a parlamentben hangsúlyozta: Magyarország és Közép-Európa országai adják az Európai Unió leggyorsabban fejlődő régióját. Orbán Viktor megerősítette: a 2010-2030 közötti 20 évet egy korszaknak tartja, mert egy országot csak úgy lehet vezetni, ha a tervek hosszú távra szólnak.
Előzetes letartóztatásba került egy takarékszövetkezeti vezető, aki sikkasztással és csalással csaknem 60 millió forintos kárt okozott négy sértettnek - tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.