A Liberálisok péntek délben rendkívüli sajtótájékoztatón jelentették be, hogy nem ül be az MSZP-Párbeszéd frakciójába Bősz Anett, a párt Országgyűlésbe jutott képviselője.
Békés megyéből kerül ki az ország sertésállományának körülbelül 10 százaléka, ezért kiemelten fontos, hogy a helyi gazdák tartsák be az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védőintézkedéseket - hangzott el a gazdafórum előtt tartott pénteki, békéscsabai sajtótájékoztatón.
Az ORFK Kommunikációs Szolgálata közleményben tudatta, hogy a 2018. május 20-a után vizsgáztatott járműveknél sem kell a forgalmi engedély mellett a műszaki vizsga bizonyítványát is bemutatni a rendőrnek.
A sikeres tesztüzem után átadták Magyarország legjobban felszerelt kutyás élményparkját a Városligetben péntek délelőtt – közölte a Városliget Zrt. az MTI-vel.
Úgy tudom, a főpolgármestert 2019-ben is közvetlenül fogják választani, és az új kormány összetétele is kedvező változásokat mutat a főváros szempontjából - nyilatkozta Tarlós István.
Nem sokkal azután, hogy az egész világ megkönnyebült sóhajjal nyugtázta, hogy a nukleáris holokauszt fenegyerekének tartott Kim Dzsung Un – mintha kifordult volna önmagából – a békülés jeleként évtizedek óta először átlépte az északi-koreai és dél-koreai határt, most úgy fest, mintha ismét viharfelhők gyülekeznek a régóta vágyott béke lehetősége fe
Rövid távon, viszonylag kevés pénzből megvalósítható, de gesztus értékű kérések sorával fordult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az új kormányhoz - közölte Szűcs Tamás, a PDSZ ügyvezető elnöke pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.
A kormánynak "Magyarország az első, de munkánkkal Európát is erősíteni akarjuk" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Országgyűlésben, ahol bemutatta az új kabinetet. A kormányfő hangsúlyozta: a 2010-2030 közötti 20 évet egy korszaknak tartja, mert egy országot csak úgy lehet vezetni, ha a tervek hosszú távra szólnak. A
Kilép a Párbeszéd ötfős parlamenti frakciójából Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt politikusa, munkáját független országgyűlési képviselőként folytatja.
Megöléssel fenyegette meg e-mailben a Miskolci Törvényszék büntetőbíráját egy férfi Borsodban, ezért zaklatás vétsége miatt egy év, két évre felfüggesztett fogházra ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság - tájékoztatta a törvényszék sajtószóvivője pénteken az MTI-t.
Még nem tudok erre válaszolni, ugyanakkora a valószínűsége, hogy csatlakozom a Párbeszedes frakcióhoz, mint annak, hogy nem - ezt mondta Mellár Tamás az atv.hu-nak arra, hogy megmenti-e az ellenzéki frakciót, miután kilépett Bősz Anett, a Liberálisok képviselője.
Mondhatni, ősi ellentét feszül a kerékpárosok és az autósok között a közlekedés frontján. a bringások az autósokat szokták szidni, az autósok meg őket. Mondván, nem tartják be a szabályokat, váratlanul jelennek meg olyan helyeken, ahol semmi keresnivalójuk, és életveszélyes, amit a városban művelnek. Fontos kiemelni: tisztelet a kivételnek - mindké
Az MSZP nem zsarolható, pénzért nem hajlandó engedményeket tenni - mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten annak kapcsán, hogy Bősz Anett liberális politikus kilépett a Párbeszéd frakciójából.
Megöléssel fenyegette meg e-mailben a Miskolci Törvényszék büntetőbíráját egy férfi Borsodban, ezért zaklatás vétsége miatt egy év, két évre felfüggesztett fogházra ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság - tájékoztatta a törvényszék sajtószóvivője pénteken az MTI-t.
Tóth Bertalan megerősítette, tényleg párttársai háta mögött egyezkedett Molnár Gyula a liberálisokkal, a Párbeszéd politikusa pedig elmondta a véleményét Fodor Gáborról.
Hat embert fogtak el pénzlopás gyanúja miatt a Bács-Kiskun és Pest megyei rendőrök, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársai Tápiószecső és Tápióság területén - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a honlapján.
Síntörés miatt a Nyugati pályaudvar helyett csak Rákospalota-Újpestig közlekednek és onnan is indulnak egyes veresegyházi és vácrátóti vonatok - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
Orbán Viktor miniszterelnök a héten megkezdte köszönő kampányát, mely során több helyre is ellátogat. Pénteken Borsodban járt, erről osztott meg videót Facebook-oldalán.
A miniszterelnök szerint veszélybe került a keresztény Európa, ezért a magyar kormány egyik feladata a keresztény kultúra védelme, megőrzése. Orbán Viktor szerint 1990-ben Európa volt a mi jövőnk, most pedig mi vagyunk Európa jövője. Ön egyetért a miniszterelnökkel?
A legutóbbi országos felmérés szerint Magyarországon a felnőtt lakosság 8 százaléka teljesen fogatlan, de az átlag magyarnak is 10 hiányzó foga van. Az Egészséges Íny Napjához kapcsolódva Hermann Péter, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese, a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatának elnöke beszélt a részletekről.
Balogh János rendőr-vezérőrnagy válthatja Papp Károlyt az országos rendőrfőkapitányi poszton - derül ki a parlament honlapján pénteken közzétett bizottsági meghívóból.
Egyes ingatlantípusoknál az alku helyett már licitálnak a lakásvásárlók. Elsősorban a különleges adottságokkal és népszerű lokációval rendelkező ingatlanokra licitálnak a vevők, amelyeknél akár néhány százalékkal is emelkedhet...
A főváros és a kormány közötti szorosabb együttműködési szándékot jelentett be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tarlós István főpolgármester pénteken Budapesten, közösen tartott sajtótájékoztatójukon.