A hírek szerint konzervatív forradalmi irányt vett és „kultúrkampfos üzemmódba” állt a megújult Kommentár folyóirat. Lapajánlónkból kiderül, mi ebből az igazság és miért érdemes megvenni az új lapszámot.
Potápi Árpád János a diaszpórában élő magyarság segítésére létrejött Kőrösi Csoma Sándor-program és a Kárpát-medencében szórványban élő magyarok támogatására indított Petőfi Sándor-program keretében az északi félteke országaiba és a Kárpát-medencei szórványterületekre szeptemberben kiutazó ösztöndíjasok oktatási hetének ünnepélyes megnyitóján mondo
Ha a gyerek nincs egyedül, sokkal nehezebben befolyásolható – mondta az úgynevezett Momo-jelenségről Németh Erzsébet szociálpszichológus az InfoRádió Aréna című műsorában.
Egy hete írt arról portálunk, hogy a kormány meghallgatta Kásler Miklóst, az EMMI miniszterét a kormányülésen, ahol a leghosszabb napirendi pont az egészségügy volt, az ÁSZ jelentése a kórházak, szakrendelők szabálytalan gazdálkodásáról. A kormányülés után egyik forrásunk a kormányoldalról azt mondta, nincs alulfinanszírozva az egészségügy, szerint
Az újabb moratórium sem lenne önmagában megoldás a kilakoltatásokra – mondta el Erdősi Éva az ATV Start című adásban. A szakértő úgy véli, kész terv kellene, amelyet a politika részvétele nélkül aligha lehetne kivitelezni. Erdősi Éva üdvözli, hogy a pozitív adósok száma soha nem látott magasságokba ugrott, ugyanakkor a rossz adósok csökkenése mögöt
A hím medve kedden reggel tévedt a székelyföldi Hargita megye székhelyére, ahol több portára is a kerítéseket letépve jutott be, és az egyik gazdaságban elpusztított egy kecskét, melyet az iskola udvarára hurcolt, és ott lakmározott belőle.
Emelkedett a munkabalesetek száma az első fél évben, három napnál hosszabb időre 10 351-en váltak baleset miatt munkaképtelenné, szemben az egy évvel korábbi 9969 esettel, ugyanakkor a halálos kimenetelű munkabalesetek száma jelentősen, az egy évvel korábbi 45-ről 35 csökkent - olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztályának jelent
Világszínvonalú üzleti képzésért emelte fel a hangját közel száz diák az MCC nyári táborában. A gimnazisták és egyetemisták megújítanák a Corvinust, hogy ott olyan diplomát lehessen szerezni, amit a régió legjobbjaként tartanak számon. Riportunk.
Még most is csak ígérgetések vannak a kormány részéről abban az ügyben, hogy az otthonápolást ismerjék el foglalkoztatási jogviszonyként, és legalább a minimálbér összegét kaphassák meg azok, akik tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos hozzátartozójukat ápolják.
A Balaton déli partját gyakran gúnyolják, miszerint onnan csak a kilátás jó az északi partra, holott az is tele van élménygyűjtő helyszínekkel. Hoztunk is belőlük ötöt!
Emelkedett a munkabalesetek száma az első fél évben, három napnál hosszabb időre 10 351-en váltak baleset miatt munkaképtelenné, szemben az egy évvel korábbi 9969 esettel, ugyanakkor a halálos kimenetelű munkabalesetek száma jelentősen, az egy évvel korábbi 45-ről 35 csökkent - olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztályának jelenté
A legfrissebb meteorológiai előrejelzéseket, illetve az EMMI Klímaváltozás és Környezeti Egészséghatás Elemző Osztály szakmai javaslatát figyelembe véve az Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság 2018....
Irányítása alatt az FTC sorozatban három Magyar Kupa-elsőséget, egy-egy Ligakupa- és Szuperkupa-győzelmet, valamint egy bajnoki bronz-, két ezüst- és egy aranyérmet szerzett.
Hatalmas botrány kerekedett abból, hogy egy kislány egy miskolci buszon vizet ivott, noha az a buszsofőr szerint megengedhetetlen és tilos a járatokon.
Húsz percig nem indult el vasárnap az egyik helyi járatú autóbusz Miskolcon, mert a buszvezető le akart szállítani egy családot, akiknek négy éves kislánya néhány korty vizet ivott a járművön. A család nem szállt le, ezért a sofőr a rendőröket hívta. A busztársaság szerint a sofőr - bár udvariatlan volt, de - a szabályoknak megfelelően járt el.