2018. augusztus 25. szombat

aug. 25
3:42
Szívszorító segélykiáltás: apjuk elvesztésétől rettegnek a Vadászi testvérek (Blikk)
Nyíregyháza ― Újabb szívszorító levélben kérnek segítséget a nyíregyházi Vadászi testvérek: a lányok rettegnek attól, hogy elveszítik apjukat, miközben helyzetük egyre súlyosabb.
aug. 25
5:18
Eddig nem látott felvételek Székhelyi Józsefről (ATV)
Sváby András júliusban egy egész napot forgatott a legendás színművésszel, melyből eddig csak egy részlet került nyilvánosságra az ATV Heti naplójában. Most vasárnap, Székhelyi temetését követően eddig nem látott részleteket is bemutat majd a beszélgetésből Sváby András.
aug. 25
7:06
Roham indult a magyar áruházakba: tömegek állnak sorba az akciókért (Pénzcentrum)
Több tízezer forintot hagynak a szülők ezekben a napokban az áruházak, az írószer- és ruhaboltok pénztáraiban, mire beszerzik az új tanév összes szükséges kellékét. Akadnak persze olyanok, akiknél az egész év az akcióvadászatról...
aug. 25
7:30
Az Atv stábját elkergették, a helyiek befőttes üvegbe szedik az injekciós tűket (ATV)
Zombiként a földön fetrengő emberek szivárogtak Zuglóba és Kőbányára – erről meséltek helyiek a Heti Napló stábjának. Egy, a környékén lakó férfi azt mondja: volt olyan, hogy a játszótér homokozójában találták meg az injekciós tű egy darabját. A Heti Napló riportja.
aug. 25
8:06
Októbertől drágulnak a közjegyzők (444.hu)
A legolcsóbb sávban is 4500 forinttal kell többet fizetni.
aug. 25
8:12
Elkezdődik az M3-as felújítása (ATV)
Felújítási munkálatok indulnak ma az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, a 37-es és a 45-ös kilométer között.
aug. 25
8:24
Készenlétbe helyezték a honvédség katonáit (ATV)
A Magyar Honvédség kétezer-ötszáz katonája áll készültségben a saját szolgálati helyén, hogy mozgósítható legyen a határ védelmére, ha krízishelyzet alakulna ki a déli kerítésnél. Erre azonban egyelőre nincs sok esély, a felderítéssel, a járőrözéssel és a mélységi ellenőrzéssel megoldható a biztonsági határzár védelme, illetve az illegális bevándor
aug. 25
8:36
Felújítás kezdődik az M3-as autópályán Nyíregyháza felé (Blikk)
- Felújítási munkálatok indulnak ma az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, a 37-es és a 45-ös kilométer között.
aug. 25
8:45
Határvédelmi készenlét a katonai helyőrségekben (Infostart)
A Magyar Honvédség kétezer-ötszáz katonája áll készültségben a saját szolgálati helyén, hogy mozgósítható legyen a határ védelmére, ha krízishelyzet alakulna ki a déli kerítésnél.
aug. 25
8:48
2500 katona vár készenlétben (HírTV)
Fel vannak készülve egy esetleges krízishelyzetre, bármikor be lehet vetni őket a határ védelmére.
aug. 25
8:54
Reagált a szövetség Fucsovics levelére (ATV)
A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) - az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint - csak Fucsovics közösségi oldaláról értesült arról, hogy a játékos kérdésessé tette Davis Kupa-szereplését a csehek ellen.
aug. 25
9:06
3 milliárdból újították fel a Palatinust, de csak a betonba karcolt térkőmintára futtotta (444.hu)
Ez van.
aug. 25
9:06
Kilencmillió bankkártya van használatban, ennek nagy része már „érintős” (HírTV)
A kártyás vásárlások értéke először lépte át az 5000 milliárd forintos értékhatárt.
aug. 25
9:18
2500 katona vár készenlétben (HírTV)
Fel vannak készülve egy esetleges krízishelyzetre, bármikor be lehet vetni őket a határ védelmére.
aug. 25
9:21
Mától él az új különadó (Infostart)
Hatályba lépett a a bevándorlási különadó, amelyet a törvény szövege szerint "a bevándorlást segítő tevékenység támogatása után" kell fizetni.
aug. 25
9:36
Így rángat ki egy nagydarab fickót a kutya a kocsiból! (HírTV)
Bátor és fegyelmezett munkakutyák vettek részt a baktalórántházi versenyen.
aug. 25
9:42
Sokkoló: Térképe volt a budapesti játszóterekről az idős pedofil férfinak (ATV)
Az idős, paranoid férfi térképet rajzolt budapesti játszóterekről, az újságokból pedig kivágta a félmeztelen gyerekek képét.
aug. 25
10:06
Már a határon túlról is lehet telefonos segítséget kérni (HírTV)
Évről-évre növekszik a telefonos lelkisegély-szolgálatok forgalma.
aug. 25
10:18
Három sávos lesz az M1-es autópálya (ATV)
A kormány szeptembertől egy 43 kilométeres szakaszon teljesen felújítja, majd 2021-től három sávossá bővíti az M1-es autópályát - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Origónak.
aug. 25
10:30
Bayer Zsolt: Értekezés a pelenkák állásáról (Igényesférfi.hu)
Szóval letette. Otthagyta. Elvihette volna? El. Nem ezt tette, hanem otthagyta. Mint a Szabadság hidat teleszemetelők tették.
aug. 25
10:48
Annyira felmelegedett a Duna, hogy majdnem le kellet kapcsolni a Paksi Atomerőművet (ATV)
Két tized foknyira volt a Duna hőmérséklete attól, hogy lekapcsolják miatta a Paksi Atomerőművet.
aug. 25
11:00
Durvább lesz a lehűlés, már 17 fokot jósolnak, aztán jön a fordulat (Blikk)
Magyarország - A hétvégén ugyan lehűl az idő, de hétfőtől ismét visszatér a nyár.
aug. 25
11:03
Ekkor kezdik az M1-es bővítését (Infostart)
A kormány szeptembertől egy 43 kilométeres szakaszon teljesen felújítja, majd 2021-től három sávossá bővíti az M1-es autópályát - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy interjúban.
aug. 25
11:06
Három sávos lesz az M1-es (HírTV)
Ezt az Origo-nak nyilatkozta Palkovics László miniszter.
aug. 25
11:24
200 ezerbe kerülhet a hét végi zajongás egy dél-pesti településen (Blikk)
Fűnyírás, grillparti a kertben vagy némi barkácsmunka. Ez csak néhány azok közül az elfoglaltságok közül, amelyeket általában a hét végén, egy dolgos hét után végzünk.
aug. 25
11:36
A magyarok fele nem a végzettsége szerint dolgozik: mi lehet a baj? (Pénzcentrum)
A magyar munkavállalók 44 százaléka nem azon a területen dolgozik, amelyben a legmagasabb végzettségét szerezte, ráadásul további 44 százalék, főként a magasabb kereseti lehetőségek miatt aktívan gondolkodik a pályaváltáson. A...
aug. 25
11:42
Újra üzemel Paks harmadik blokkja (Blikk)
Szombat hajnaltól ismét üzemel a paksi atomerőmű harmadik blokkja, amelyen rendkívüli karbantartást végeztek - közölte honlapján az erőmű.
aug. 25
11:44
Lefotózták a Börzsönyben garázdálkodó farkast (Blikk)
Januárban nyomok alapján már sejtették, hogy ismét farkas jár a Börzsönyben, most azonban sikerült le is fotózni az állatot.
aug. 25
12:00
Kajak-kenu vb: Balla, Kopasz és Bodonyi András a döntőben (ATV)
A kenusoknál Balla Virág 200 méteren, Bodonyi András pedig 1000-en, míg a kajakosoknál Kopasz Bálint ugyancsak 1000-en biztosította a helyét a később sorra kerülő döntőben a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon.
aug. 25
12:18
Újra üzemel a paksi erőmű harmadik blokkja (HírTV)
A blokkot egy szivattyú meghibásodása miatt augusztus 14-én állították le.
aug. 25
12:24
Újraindult a paksi atomerőmű harmadik blokkja (ATV)
Szombat hajnaltól ismét üzemel a paksi atomerőmű harmadik blokkja, amelyen rendkívüli karbantartást végeztek - közölte honlapján az erőmű.
aug. 25
12:33
Ismét üzemben a paksi hármas blokk (Infostart)
Szombat hajnaltól ismét üzemel a paksi atomerőmű harmadik blokkja, amelyen rendkívüli karbantartást végeztek.
aug. 25
12:39
Kivitte az autó a gázórát Soltvadkerten (Infostart)
Le kellett zárni az utca egy részét, mert szivárgott a gáz.
aug. 25
12:54
Mától életbe lép a bevándorlási különadó (ATV)
25 százalékos különadó vonatkozik a bevándorlást segítő szervezetekre mostantól. A cél az általuk okozott államháztartási többletkiadások fedezete.
aug. 25
13:15
Kezdődik az M3-as felújítása Bag térségében (Infostart)
Felújítási munkálatok indulnak ma az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, a 37-es és a 45-ös kilométer között.
aug. 25
13:18
Lángolnak a szalmabálák Kócsújfalun (ATV)
Erőgép is segíti a tűzoltók munkáját.
aug. 25
13:20
Kozák Danuta világbajnok 500 méteren (ATV)
Kozák Danuta aranyérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati napján.
aug. 25
13:36
Senki sem készül befizetni a bevándorlási különadót (HírTV)
A vonatkozó törvény mától hatályos, azonban eddig senki nem regisztrálta magát adóalanyként.
aug. 25
13:42
Durva: egy órát kell várni Hegyeshalomnál (ATV)
A megnövekedett forgalom miatt egy órát kell várakozniuk az Ausztriába lépőknek az M1-es autópályán Hegyeshalomnál - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
aug. 25
14:00
„Horrorisztikus folyamat”: egymásnak estek élő adásban a menedékkérők ügyében (ATV)
A jobboldali újságíró azt kérte számon a Helsinki Bizottság társelnökétől, miért működnek közre abban, hogy a menekültek özönljenek Európába. Pardavi Márta cáfolta, hogy hajóik lennének.
aug. 25
14:00
A kis borsodi falu polgármesterét elítélték falopásért, ezért kirúgták, de gondolt egyet, és most újra indul a választáson (444.hu)
Nem nagyon dicsekedett felfüggesztett börtönbüntetésével, de valaki egy nap kirakta az ítéletet egy műanyag székre a falu közepén.
aug. 25
14:03
Különleges év vár a magyarokra (Infostart)
Jövőre hét hosszú hétvégét élvezhetnek a munkavállalók.
aug. 25
14:06
Hatezer gyermek iskolakezdését könnyítik meg (HírTV)
Segélyprogram keretein belül jutnak taneszközökhöz a kisidákok.
aug. 25
14:18
Bakondi: Senkitől sem tagadják meg a napi 3-szori étkezést (HírTV)
Orvosi ellátás, napi ötszöri étkezés, humánus és egészséges körülmények vannak a tranzitzónában.
aug. 25
14:30
Itt az új különadó, 25 százalékot kell befizetni (Blikk)
Újabb front nyílt a magyar bevándorlási politikában.
aug. 25
14:54
Hatalmas a torlódás a hegyeshalmi határátkelőnél, kerüljön, ha erre menne (Blikk)
A megnövekedett forgalom miatt egy órát kell várakozniuk az Ausztriába lépőknek az M1-es autópályán Hegyeshalomnál – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
aug. 25
15:24
Államtitkár: a tőkések járnak jól a gazdasági migrációval (HírTV)
Az alsóbb rétegek jövedelmi helyzete romlik azokban országokban, amelyekbe nagy számban áramolnak bevándorlók.
aug. 25
15:27
Egy óra a várakozási idő Hegyeshalomnál (Infostart)
A megnövekedett forgalom miatt egy órát kell várakozniuk az Ausztriába lépőknek az M1-es autópályán Hegyeshalomnál - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
aug. 25
15:42
Három magyar arany a kajak-kenu vb-n, Kozák duplázott (Igényesférfi.hu)
Előbb 500 méter egyesben, majd egy órával később Kárász Annával 500 méter párosban nyert.
aug. 25
15:51
A tőkések járnak jól a migrációval az ITM-államtitkár szerint (Infostart)
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára Balatonszárszón beszélt arról, hogy a gazdasági migrációval elsősorban a munkavállalókat foglalkoztató tőkések járnak jól, az alsóbb rétegek jövedelmi helyzete romlik azokban országokban, amelyekbe nagy számban áramolnak bevándorlók.

Keresés