2018. augusztus 31. péntek

aug. 31
3:12
„Óriási rizikót vállal” – Hetek óta bujkál az 50 millióval – Így foszthatta ki Tibor a pénzszállítót (Blikk)
Napra pontosan három hete bujkál, a nyomát pedig bottal ütik a zsaruk Ónodi Tibornak (26), aki 50 millió forintot vitt el egy pénzszállító autóból még augusztus 11-én. A rendőrök hatalmas erőkkel keresik a banditát, akinek különös ismertetőjele, hogy két méter magas.
aug. 31
4:51
Újabb áldozatokra vadásznak a szupertraffipaxok (Infostart)
Nem csak lassítani kell a Véda-kapuk előtt, a szupertraffipaxok sok minden mást is ellenőriznek.
aug. 31
5:42
Nagy fába vágta a fejszéjét az Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
A kormány a közmunkásokban, álláskeresőkben és inaktívakban látja a munkaerőpiaci tartalékot. Közülük azonban alig több 12 százalék tudna jó eséllyel elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, ráadasul egyharmaduk a hátranyosabb helyzetű Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyékben él. Ez pedig azt jelenti, hogy a fennálló
aug. 31
5:45
Emelkedett az üzemanyagok ára (hirado.hu)
A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.
aug. 31
6:24
Rossz hírrel indul a nap az autósoknak (ATV)
A Mol bruttó 2-2 forinttal emelte a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken.
aug. 31
6:30
Együtt, vagy külön? Így indulnának az ellenzéki pártok az Ep-választáson (ATV)
Nagy baloldali, közös lista már biztosan nem lesz a jövő évi EP-választáson, miután a DK bejelentette önálló indulását. Megkerestük a parlamenti ellenzéki pártokat, hogyan terveznek a tavaszi választásra.
aug. 31
6:42
Ettől biztosan szomorúak lesznek az autósok: újra emelkedett az üzemanyagok ára (Blikk)
A Mol bruttó 2-2 forinttal emelte a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken.
aug. 31
6:42
"Gulyást csináltam belőle" - borzalmas részletek a Fertő-tóban talált magyar lány haláláról (ATV)
Kezelhetetlen – így jellemezte a bécsi kannibált a róla készült szakvéleményben a vele foglalkozó elmeorvos. Alfred U. rémtetteiről újabb hátborzongató részletek derültek ki: a gyilkos ugyanis feldolgozta a nő maradványait.
aug. 31
6:54
Túl sok csirkét veszünk, ezért emelkedik az ára (ATV)
Tíz százalékkal drágulhat a baromfihús. Az áremelkedés annak is köszönhető, hogy a sertés fertőzések miatt, inkább baromfi húst veszünk. E mellett a termelők azt mondják, nőttek a bérköltségek és a takarmány árak is. Az általunk megkérdezett üzletláncnál azt mondták: általában abból a húsféléből fogy több, amelyik éppen olcsóbb.
aug. 31
7:00
Ma vizsgálják Magyarország államadóság-besorolását (ATV)
Ma vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Fitch Ratings, az idén immár másodszor. Londoni elemzők nem zárják ki, hogy a Fitch ezúttal felminősítésre konvertálja a tavaly november 10. óta érvényes pozitív kilátást.
aug. 31
7:03
Újabb áremelkedés a benzinkutakon (Infostart)
A Mol bruttó 2-2 forinttal emelte a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken.
aug. 31
7:12
Emelkedett az üzemanyagok ára (GazdaságPortál)
A Mol bruttó 2-2 forinttal emelte a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken. A változással a gázolaj literenkénti átlagára 410 forintra, a benziné 403 forintra nőtt. Legutóbb augusztus 29-én változott az üzemanyagok ára, akkor a benzin és a gázolaj átlagára egyaránt 3-3 forinttal emelkedett, így a benzin ára 401 forint
aug. 31
7:27
Egymilliárd forintos nyereséget vár a Mátrai Erőmű – lapszemle (Infostart)
A Honvédkórház cáfolja, hogy az orvosok felmondták az önkéntes túlmunkára vonatkozó szerződésüket – írja a Magyar Idők. A Népszava szerint a kiváló termés ellenére sok tokaji kis családi termelő aggódik a jövője miatt. A Világgazdaság a Mátrai Erőmű Zrt. vezérigazgatójával, Valaska Józseffel közölt interjút. A Portfolio a legnépszerűbb autókról köz
aug. 31
7:30
Megvan, miből finanszírozzák a felcsúti kisvasút veszteségeit (ATV)
Szerdán az átlátszó.hu hozta nyilvánosságra hogy május és június között 10 olyan nap is volt, amikor egyetlen utas sem volt a vonalon. A kisvasút üzemeltetői eleve veszteséggel, évi másfél - kétmillió forintos mínusszal számoltak. A valódi veszteség azonban ennek a többszöröse. A vezetőség mégsem aggódik. Azt mondják, adományokból fedezik majd a hi
aug. 31
7:33
Vietnami vezetővel tárgyal szeptember elején Orbán Viktor (hirado.hu)
Elemzők szerint a következő harminc évben Vietnam lesz a világ egyik leggyorsabban fejlődő országa.
aug. 31
7:42
Orbán Viktor hivatalos látogatást tesz Kirgizisztánban (444.hu)
Nem csak a Nomád Világjátékok miatt utazik az országba a hétvégén, csak erről eddig nem szóltak. Mondjuk most sem.
aug. 31
7:45
A Vietnami Kommunista Párt főtitkárával tárgyal Orbán Viktor (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök meghívására szeptember 8-án magyarországi látogatásra érkezik Nguyen Phu Trong, a Vietnami Kommunista Párt főtitkára - tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
aug. 31
7:48
Vége a nyárnak, elázik az ország a hétvégén: így köszönt be az ősz (Blikk)
Napsütésre és gomolyfelhős időre lehet számítani a mai nap folyamán.
aug. 31
7:48
Vietnami vezetővel tárgyal szeptember elején Orbán Viktor (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök meghívására szeptember 8-án magyarországi látogatásra érkezik Nguyen Phu Trong, a Vietnami Kommunista Párt főtitkára - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
aug. 31
8:00
Orbán személyesen jelen lesz a Sargentini-jelentés vitáján (ATV)
Orbán Viktor személyesen vesz részt szeptember 11-én az Európai Parlament plenáris ülésen, melyen a Sargentini-jelentés vitáját tartják. A dokumentumról másnap szavaz a parlament Strasbourgban - írta pénteki lapszámában a Magyar Idők.
aug. 31
8:03
Bármikor lebukhat: ő az a férfi, aki 50 millióval bujkál az országban (Ripost)
Ónodi Tibor 50 millió forintot vitt el egy pénzszállító autóból augusztus 11-én. A rendőrök hatalmas erőkkel keresik, különös ismertetőjele, hogy két méter magas.
aug. 31
8:05
Tízezreket spórolhat, aki okosan vásárol tanszereket (Ripost)
Mit vegyünk iskolakezdéskor és mennyiért? Ez foglalkoztat most minden szülőt. Aki gondosan megtervezi a vásárlását, és mindent ott szerez be, ahol a legolcsóbb, az sokat spórolhat. A Ripost közvéleménykutatása szerint beiskolázható egy általános iskolás már 15 ezer forintból, de ennek a tízszeresét is el lehet költeni.
aug. 31
8:09
Orbán Viktor részt vesz a Sargentini-jelentés vitáján (hirado.hu)
A dokumentumról a vitát követő napon szavaznak.
aug. 31
8:12
Már szűk egy hónapja nem találják az 50 millió forinttal meglépő pénzszállítót (ATV)
Három hete bujkál a 26 éves Ónodi Tibor, aki 50 millió forintot vitt el egy pénzszállító autóból még augusztus 11-én. A rendőrök hatalmas erőkkel keresik a banditát, akinek különös ismertetőjele, hogy két méter magas - írja a Blikk.
aug. 31
8:24
Újabb eltűnt 8-as az Mnb környezetében (ATV)
Évtizedekig Ybl Miklós tér 8. volt a lakcímnyilvántartás szerinti címe egy irodaháznak a Várkert Bazárral szemben, ám miután az MNB alapítványai megvették az ingatlant, módosult a cím: azóta az alapítványok a Döbrentei utca 2. alatt érhetők el – írja a 24.hu.
aug. 31
8:24
Budapesten tárgyal a Vietnami Kommunista Párt főtitkárával Orbán (HírTV)
Tavaly a magyar miniszterelnök tett látogatást az ázsiai országban.
aug. 31
8:30
Akár 10 százalékkal is drágulhat a baromfihús (SzMo)
Többek között drágább lett a takarmány is.
aug. 31
8:48
Nyomoz a rendőrség Pécs város gazdálkodása miatt (ATV)
Mindeztzt Berkecz Balázs közölte Facebook-oldalán.
aug. 31
8:54
Itt a bejelentés: komoly minimálbér emelés jöhet 2019-ben (Pénzcentrum)
Jelentősebb minimálbér- és garantált bérminimum-emelés jöhet jövőre is, ám a megváltozott munkaerőpiaci helyzet miatt a legkisebb kötelező keresetek szerepe egyre inkább csökken, mivel a dolgozók megtartásáért és toborzásáért...
aug. 31
9:03
Lélegeztetni kell a pilisvörösvári tavat a rejtélyes halpusztulás miatt (Infostart)
Egy tonna hal pusztult el a pilisvörösvári Nagy-tóban. A halpusztulás okait még vizsgálják, de az bizonyos, hogy felborult a víz oldott oxigén szintje, vannak napszakok, amikor a szükséges mennyiség egynegyede sincs meg a tóban.
aug. 31
9:03
A mohácsi csata 500. évfordulójára készülnek a kutatók (hirado.hu)
Augusztus 29-én volt az 1526-os mohácsi csata 492. évfordulója, amikor az oszmán seregek súlyos vereséget mértek a magyar csapatokra és felbomlott a középkori magyar állam. 2026-ra, az 500. évfordulóra már most készülnek a tudósok.
aug. 31
9:06
Hihetetlen, már drágább a levesbe a zöldség, mint a hús (Ripost)
Ez aztán már több a soknál, drágább a leveszöldség, mint a leveshús! - jelezte a Ripost több olvasója is. Utánajártunk, és kiderül: csaknem kétszer annyit kell fizetni ezért a levesbe való zöldségért, mint a leveshúsért. Valaha hamishúslevest készített, aki spórolni akart, ma azon gondolkodnak a háziasszonyok, mivel pótolhatnák a zöldséget.
aug. 31
9:06
Tőzsdenyitás előtt – Gyenge kezdés várható Európában (GazdaságPortál)
Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor. A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,4 százalék, a frankfurti DAX index 0,2 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,1 százalék gyengüléssel indul a pénteki kereskedésnek. Csütörtökön veszteséggel zártak az európai tőzsdék. A páneurópai FTSE Eurofirst 300 in
aug. 31
9:15
Orbán Viktor is ott lesz a Sargentini-jelentés vitáján (Menedzsment Fórum)
Szeptember 11-én Európa színe előtt is kimondhatja: Soros-jelentés!
aug. 31
9:18
Átmenetileg őrizetbe került Hernádi Zsolt (ATV)
Rövid időre őrizetbe vette a rendőrség Hernádi Zsoltot, a MOL elnök-vezérigazgatóját – számolt be róla az RTL Klub.
aug. 31
9:18
Tovább nőtt a Fidesz támogatottsága (HírTV)
A Jobbik visszaesése megállt, Gyurcsányék pártját pedig kevesebben támogatják.
aug. 31
9:21
3 felújítás a főváros környékén – tanácsok a közlekedőknek (Infostart)
Szigetszentmiklós térségében három különálló beruházás indult az elmúlt hónapokban, melyek a térség jelentős forgalma mellett számottevő torlódással járnak. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az erre közlekedők számára hasznos tanácsokkal szolgál, hogy a körülményekhez képest könnyebben választhassák meg útvonalukat.
aug. 31
9:24
Kőbánya polgármestere elismerte, hogy drogválság van a kerületben (444.hu)
D. Kovács Róbert belügyminiszteri és rendőri intézkedést sürget. A kerületben szeptember 30-án tartanak időközi választást.
aug. 31
9:36
Mostantól tanítják a középiskolákban, hogy hogyan kell a hadifoglyokkal bánni (ATV)
Alaki felkészítés, lövészet, ballisztika és bánásmód a hadifoglyokkal – többek között ez is szerepel a középiskolásoknak tartandó honvédelmi alapismeretekben.
aug. 31
9:39
Egyre népszerűbbek a honvédségi gyerektáborok (hirado.hu)
A jelentkezők harcos, búvár, túlélő és légierős turnusokon vehetnek részt.
aug. 31
9:41
Nő a családok, a gyermekek támogatása (hirado.hu)
Évről évre több költségvetési forrás jut a családok, a gyermekek támogatására, ami az iskolakezdéskor akár több tízezer forintos segítséget is jelenthet – jelentette ki az Emmi család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
aug. 31
9:45
Orbán Viktor elmegy a Sargentini-jelentés vitájára (Infostart)
Orbán Viktor személyesen vesz részt szeptember 11-én az Európai Parlament plenáris ülésen, melyen a Sargentini-jelentés vitáját tartják. A dokumentumról másnap szavaz a parlament Strasbourgban - írta a Magyar Idők.
aug. 31
9:48
Megszületett a döntés: eltörlik az óraátállítást az Eu-ban (ATV)
Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.
aug. 31
9:54
felvásárolják a Costa Cafét, nem gondolná, ki veszi meg (Blikk)
Atlanta – Világszerte ismert márkát vásárolt fel a Coca Cola a meleg italok piacán: a vállalat megveszi a Costa Coffee-t.
aug. 31
10:06
Nem bontják vissza a kátyúkat a Kétfarkúak, inkább kifizetik a büntetést (ATV)
Nem kátyútlanítanak, vagyis a már betömött kátyúkat nem állítják helyre lyukas állapotukba, inkább kifizetik a büntetést – nyilatkozta a Zoom.hu-nak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke.
aug. 31
10:06
Orbán ott lesz a „Soros-jelentés” vitáján (HírTV)
A Judith Sargentini által jegyzett dokumentum újabb támadás Magyarország ellen.
aug. 31
10:09
Már nincs több haladék, eddig évezhetjük a nyári meleget (Ripost)
Még van pár nap hátra az iskolakezdésig, és a nyárias idő is nagyjából addig tart ki.
aug. 31
10:11
Két pénztárcát is lopott néhány órán belül egy siklósi nő (Ripost)
Újabb pénztárcalopásügyben érkezett bejelentés a rendőrségre. Az ország egész területén garázdálkodnak a tolvajok, kihasználva az iskolakezdés miatti tömeget és figyelmetlenséget.
aug. 31
10:12
Gyönyörű, fekete Jaguart találtak Zala megyében, kiderült, mit keresett ott (Blikk)
Ellopott egy Jaguart egy bocföldei férfi.
aug. 31
10:15
Oxigénhiány miatt pusztulnak a halak a Garancsi-tóban (hirado.hu)
A közösségi médiában kértek segítséget a tó levegőztetéséhez.

Keresés