Szárnyal az ingatlanpiac, sorra épülnek a lakóparkok. Egy friss felméréséből kiderült, hogy az internetezők egyharmada érintett az lakáskeresésben és egynegyedük szívesen költözne új építésű ingatlanba. Lakóparkban nem csak azért...
Noha számos NATO-tagország szerint Moszkva jelenti az egyik legnagyobb veszélyt a katonai szövetségre, a nyugati vezetők szinte egymást túllicitálva keresik Vlagyimir Putyin (65) orosz elnök kegyeit.
Csökkenjen felére, vagy szűnjön meg az autópályadíj és az útdíj azokon a szakaszokon, ahol az építkezések miatt nem lehet normálisan közlekedni. Ezt kérik a fuvarozók a minisztériumnak írt, immár második levelükben. A Híradónk által megkérdezett ügyvéd szerint az autósok is kérhetnének valamiféle csökkentést, igaz, erre csak akkor lenne lehetőség,
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a mai napon több érdekvédő szervezet, így az Autisták Országos Szövetségének, az Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Szövetségének, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének...
Az EP-választás előtt már nem alakítanak új pártszövetséget, de utána a maguk képére szabnák, és jobbra tolnák a néppártot. Orbán szerint Macron is új európai párt alapítására készül, és vele szemben kell építkezniük.
Világszerte az emberek 20 %-a vásárol heti rendszerességgel valamit otthonába - derül ki az IKEA felméréséből. A lakberendezési vállalat legfrissebb, reprezentatív kutatásában az otthonban fellelhető tárgyakhoz való viszonyulást, a rendetlenséget és a tárolási szokásokat mérte fel a 18 és 65 év közötti aktív magyar lakosság körében.
Ananya Azadot vallási fanatikusok fenyegették gyilkossággal. Egyike annak az 55 menekültnek, aki ősztől a CEU ösztöndíjával tanulhatott volna Budapesten.
A Budapesti Operettszínház színigazgatója ezt az ATV Egyenes beszédben jelentette be, ahol reagált azokra a vádakra is, melyek vele kapcsolatban elhangzottak az utóbbi időben.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a mai napon több érdekvédő szervezet, így az Autisták Országos Szövetségének, az Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Szövetségének, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének...
Világörökségi helyszínen, nettó négy milliárd forintból újult meg az a két ingatlanból álló épületegyüttes, amely a Magyar Művészeti Akadémia irodaházi funkcióit tölti be a jövőben. Az ünnepségen beszédet mondott az emberi erőforrások minisztere is.
Milánó – Matteo Salvini olasz belügyminiszter az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat, és ebben Magyarország támogatja – szögezte le Orbán Viktor (55) magyar kormányfő a milánói tárgyalásra érkezve újságíróknak.
Közleményt adott ki kedden a CEU: ahogy írják, a bevándorlási különadó miatt kénytelenek megszüntetni a regisztrált menekülteknek szóló oktatási programjukat.
Felmérés készül arról, hogy valójában mennyire leterheltek a pedagógusok. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) viszont attól tart, hogy nem lesz teljesen valós az eredmény. Szerintük egy tanár - ha minden feladatát beleszámítják, akkor már most is 51 órát dolgozik egy 40 órás munkahéten. Az ilyen típusú felméréseket egyébként korábban a
A Vidi FC 1-1-es döntetlent ért el a görög AEK Athén vendégeként, és 3-2-es összesítéssel elveszítette a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó párharcát, így ősszel az Európa-liga csoportkörében folytathatja nemzetközi szereplését.