2018. augusztus 20. hétfő

aug. 20
12:45
Meghalt Heinek Ottó (Infostart)
Hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után hétfőn elhunyt Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) elnöke - közölte a szervezet.
aug. 20
12:48
Innen láthatod a legjobban az augusztus 20-i dunai tűzijátékot (SzMo)
Aki nincs Budapesten ma, az se marad le feltétlenül a látványosságokról: 358 tűzijátékot jelentettek be szerte az országban.
aug. 20
13:12
Benkő: A béke záloga egy erős honvédség (HírTV)
A honvédelmi miniszter szerint a béke egy törékeny dolog, ez a történelem során már bebizonyosodott.
aug. 20
13:15
Csángó magyarokat köszöntöttek Budapesten (hirado.hu)
A nemzetpolitikáért felelős államtitkárság támogatta az útjukat.
aug. 20
13:30
„A Rebaba más normákat közvetít, mint egy műszempillás, kifestett, magassarkúba bújtatott baba” (SzMo)
Túlsminkelt babákat alakít át Tihanyi-Horváth Lilla – az újragondolt játékok hihetetlenül sikeresek. Interjú.
aug. 20
13:42
Márki-Zay: Nem egy iszlamista ország barátjai szeretnénk lenni (HírTV)
Hódmezővásárhely polgármestere mozgalmat vagy pártot alapítana az év végéig.
aug. 20
13:48
Semjén: Közösen kell építenünk a nemzetet (HírTV)
A miniszterelnök-helyettes szerint soha ekkora támogatást nem kapott még a külhoni magyarság.
aug. 20
13:51
Így javulhat a munkahelyi légkör (Infostart)
A Magyar Iparszövetség (OKISZ) munkabiztonsági és munkaegészségügyi komplex fejlesztési programot indított munkavállalói partnerszervezetek bevonásával, a több alágazatot is érintő projektek 2019 május végén fejeződnek be, a tapasztalatok alapján javaslatot tesznek a hatékonyabb munkavédelemhez, munkaegészségügyhöz szükséges lépésekre - közölte Vad
aug. 20
14:00
Benkő: erős honvédség kell a békéhez (ATV)
A magyar történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a béke rendkívül törékeny dolog, azt óvni és védeni kell - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-i katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren hétfőn.
aug. 20
14:09
Augusztus 20-a a győzelem, a siker örömünnepe (hirado.hu)
Szobrot kaphat a cívisvárostól államalapító királyunk.
aug. 20
14:24
Elképesztő fotók érkeztek a Debreceni Virágkarneválról (ATV)
49. alkalommal tartják meg a Debreceni Virágkarnevált, augusztus 20-án. Az MTI fotói a helyszínről:
aug. 20
14:24
István vs. Koppány: Ó, mondd, te kit választanál? (Igényesférfi.hu)
István vagy Koppány? – tettük fel a megosztónak szánt kérdést augusztus 20-a kapcsán, de gránitszilárdságú konszenzusba ütköztünk.
aug. 20
14:24
Üzent a magyaroknak az amerikai külügyminiszter (SzMo)
Az ünnep alkalmából fejezte ki jókívánságait.
aug. 20
14:30
Elhunyt Heinek Ottó (HírTV)
Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke.
aug. 20
14:33
A kormánynak is van kocsija a debreceni virágkarneválon (Infostart)
A Családok évének virágkocsija azt üzeni, hogy a kormány számára a családok vannak az első helyen, a magyar jövő a magyar gyermekekben és a felelős gyermekvállalásban van - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára hétfőn Debrecenben, amikor bemutatta a kompozíciót, mielőtt elindult a karnevál
aug. 20
14:36
Döntöttek a magyarok: semmi nem számít, csak olcsó legyen a kiszállítás (Pénzcentrum)
Az online vásárlás legjobb pillanata, amikor végre kezünkbe vehetjük a megrendelt terméket. De ez persze a kereskedőnek és a kiszállítást lebonyolító szolgáltatónak komoly feladatot jelent. Érdemes tehát képbe kerülni, milyen nehézségekkel...
aug. 20
14:48
Elképesztő tömeg gyűlt össze a Kossuth téren – Vajon mi történik itt? (Blikk)
Elképesztő mennyiségű ember gyűlt össze hétfő délután a Kossuth térnél.
aug. 20
15:00
Áder: Magyarországnak ragaszkodnia kell a nyugati kultúrához (ATV)
Ezt mondták eddig a politikusok az állami ünnepen Ádertől Semjénen és Tóth Bertalanon át a DK-ig.
aug. 20
15:18
Mozgalmat vagy pártot alapítana Márki-Zay Péter (ATV)
A hódmezővásárhelyi polgármester egy európai uniós integrációról szóló beszélgetés után beszélt szándékairól.
aug. 20
15:30
Bedrogozva verte szét a templom berendezését egy soproni férfi – Fotók a pusztításról (Blikk)
Kihallgatták a rendőrök azt a soproni férfit, aki vasárnap a gyanú szerint bedrogozva verte szét egy soproni templom berendezését.
aug. 20
15:48
"A dührohamaidat kezeltesd, hamar meg fogsz dögleni tőle" – újabb pesti cetlitől hangos a net (SzMo)
'Költözz tanyára vagy barlangba, vagy akárhova' - 10 év feszültsége jöhetett ki az egyik lakóból.
aug. 20
15:57
Demény Pál György lett a Szent István Rend kitüntetettje (Infostart)
Csak annak az európai nemzetnek lehet jövője, amely nem hagyatkozik külső forrásra, és önerejéből képes megújulni - mondta Áder János köztársasági elnök a Magyar Szent István Rend kitüntetés ünnepélyes átadásán, a Sándor-palotában.
aug. 20
15:57
Jelentős késések a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon (hirado.hu)
Késő este állhat helyre a normál menetrend.
aug. 20
16:12
Baleset miatt késések várhatók ezen a vasútvonalon (Blikk)
- Baleset miatt nem járnak a vonatok Kecskemét és Kiskunfélegyháza között; emiatt a -Cegléd-Szeged vonalon akár jelentős késések is lehetnek - közölte a Mávinform hétfő délután az MTI-vel.
aug. 20
16:30
Lázár: A mostani generáció teheti Európa legjobb helyévé Magyarországot (HírTV)
Átadták a Boldog Gizella-Díjat, az eseményen beszédet mondott Lázár János országgyűlési képviselő is.
aug. 20
16:36
Baleset miatt késésekre lehet számítani ezen a vasútvonalon (Blikk)
- Baleset miatt nem járnak a vonatok Kecskemét és Kiskunfélegyháza között; emiatt a -Cegléd-Szeged vonalon akár jelentős késések is lehetnek - közölte a Mávinform hétfő délután az MTI-vel.
aug. 20
16:36
Bedrogozva verte szét a templomot egy soproni férfi - fotók (ATV)
A soproni rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 35 éves helyi férfit.
aug. 20
16:51
Római kori város leleteit tárják fel Nagyvázsonyban (Infostart)
Római mauzóleum feltárását végzik Nagyvázsonyban. A régészeti ásatás vezetője az InfoRádiónak elmondta: egy észak felé mélyülő épületről van szó.
aug. 20
16:54
Szomorú hírt kaptunk, pótolhatatlan veszteség érte a hazai szervezetet (Ripost)
A szervezet elnöke hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.
aug. 20
17:06
Toroczkai: Valódi problémákra valódi megoldást kínál a Mi Hazánk Mozgalom (Igényesférfi.hu)
Más politikai erők által figyelmen kívül hagyott problémákra ígért megoldást augusztus 20-i, budapesti rendezvényén a Mi Hazánk Mozgalom.
aug. 20
17:09
Itt nézheti élőben az ünnepi szentmisét és a Szent Jobb körmenetet (hirado.hu)
Imádkozzunk együtt Szent István király ünnepén!
aug. 20
17:11
Zavartalanul zajlik az ünnep (hirado.hu)
A kormányszóvivő sok ilyen születésnapot kíván az országnak.
aug. 20
17:12
Ekkora sor állt délután a Parlament előtt, várva a bejutásra (SzMo)
Rengetegen akartak bejutni az Országházba az államalapítás ünnepén. Videónkon mutatjuk, milyen nagy sor állt a Kossuth téren.
aug. 20
17:18
Nem engedték a hatóságok Iványi Gábornak, hogy ételt vigyen az éheztetett menedékkérőknek (444.hu)
„Itt tartunk 1018 évvel azután, hogy eldöntöttük, Európához akarunk tartozni”, mondta a lelkipásztor, miután nem adhatta át a határra vitt kenyeret, almát és halkonzervet.
aug. 20
17:36
Visszahív 700 ezer autót a Volkswagen (Igényesférfi.hu)
A legtöbb érintett autó Németországon kívül kelt el.
aug. 20
18:06
Gulyás: Magyarország erős és sikeres szomszédos államokban érdekelt (ATV)
Magyarország abban érdekelt, hogy erős és sikeres szomszédjai legyenek - jelentette ki a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott hétfői pódiumbeszélgetésen a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
aug. 20
18:18
Elég volt! Gulyás Gergely irányt mutatott a közép-európai országoknak (Blikk)
Magyarország abban érdekelt, hogy erős és sikeres szomszédjai legyenek – mondta a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott hétfői pódiumbeszélgetésen a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
aug. 20
18:18
Vadhús és díjnyertes paprika – több ezren voltak a Magyar ízek utcáján (HírTV)
A rendezvényt idén is a Szent István-napi programsorozat részeként szervezték meg.
aug. 20
18:33
Sok átalakítás jön a Balatonnál (Infostart)
Fejleszteni fogják, mert sok helyen nem elég széles a kerékpárút, több szakaszon pedig rossz a burkolat minősége vagy túl erős az autóforgalom.
aug. 20
18:48
Már az ásással és az őrködéssel is próbálkoznak a csöppségek (HírTV)
Szurikátakölykök születtek a Szegedi Vadasparkban.
aug. 20
18:57
LMP: Új alapokra kell helyezni a magyar állam jövőjét (hirado.hu)
Ezt emelte ki a párt augusztus 20-a alkalmából.
aug. 20
19:00
Fegyvert fogtak öt fiatalra Üllőn (Ripost)
Krimibe illő jelenet zajlott le Üllőn szerdán késő este. Öt fiatal hazafelé igyekezett, amikor egy fehér, rozoga mikrobuszból egy vadidegen fegyvert fogott rájuk, a társa pedig mindezt videóra vette. A Ripost-nak Bíró Máté, az egyik értett mesélte el, mit éltek át.
aug. 20
19:02
Botrányosan viselkedett a miskolci buszsofőr, ez történt a kislánnyal (Ripost)
A sofőrt zavarta, hogy ebben az óriási kánikulában vizet iszik egy kislány.
aug. 20
19:15
Így ünnepelt a magyarság (hirado.hu)
A magyar állam alapítására emlékezett a Kárpát-medencében és az azon túl élő magyarság.
aug. 20
19:17
A nemzetiségek is az ország építői Potápi szerint (hirado.hu)
Az államtitkár a Tolna megyei Kismányokon mondott beszédet.
aug. 20
19:24
Balhé a miskolci buszon: rendőrt hívott a sofőr, mert egy 5 éves kislány vizet ivott a járművön (Blikk)
Miskolc – Hatalmas balhé tört ki egy buszon, miután a sofőr kiakadt azon, hogy egy 5 éves kislány ivott egy korty vizet indulás előtt.
aug. 20
19:24
Magyar színekbe borult Csungking felhőkarcolója (Igényesférfi.hu)
A világ legnagyobb városának felhőkarcolóját a magyar trikolór díszítette.
aug. 20
19:26
Nem marad le róla: itt nézheti majd meg az augusztus 20-i tűzijátékot (Blikk)
– Ne csüggedjen, ha ma nem tudja a helyszínen megnézni a fővárosi tűzijátékot!
aug. 20
19:30
Ilyen volt a vízi- és légiparádé - videó (ATV)
Három Gripen ébresztette a későn kelőket, a Duna, Parlament előtti szakaszán kora délelőtt a katonai gépeké volt a levegő, és szinte a víz is, sokan voltak kíváncsiak a légiparádéra, és sokan sétáltak a Várkert bazár előtt az ízek utcájában is, ahol koncertek, és az ország tortája is várta az érdeklődőket. További részletek a videóban.
aug. 20
19:30
Magyarország szimbóluma is lehetne a Kossuth téri vak jós szobra, aminek a botot rendre kilopják a kezéből (444.hu)
Nagyon sokan láthatják, de kevesen érthetik, mit ábrázol a megcsonkolt szobor. Annyiszor csórták el a botot a kezéből, hogy a BKV feladta és úgy hagyta.

Keresés