A Momentum szerint Orbán Viktor saját rövidtávú, egyéni politikai érdekeiért feláldozta az ország nemzetközi hírnevét. A Liberálisok úgy vélik, a magyar miniszterelnök történelmi bűnt követ el, míg a Kétfarkú Kutya Párt gratulált Orbánnak.
Aki végignézte a kétórás vitát, valószínűleg még mindig szellemi másnaposságban szenved, annyira nehéz kiheverni – nyilatkozta a Mandinernek Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát arról kérdeztük, árulásnak érzik-e, hogy a Néppárt nagy része Magyarország ellen szavazott, kilépnek-e a Néppártból, és mi lesz a tartózko
Az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Bag térségében dilatációs szerkezet javítási munkákat végeztet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. külső szakkivitelező bevonásával csütörtök kora reggeltől.
Judith Sargentini, a zöldek holland képviselője által készített jelentés a magyar jogállamiság állapotáról szól, konkrétan arról, hogy a jogállamiság eltűnőben van Magyarországon, ez pedig uniós alapértékeket sért.
A külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón értékelte a történteket. Elmondta, a magyar kormány álláspontja szerint bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja az, amit Magyarországgal szemben az Európai Parlament megszavazott. Szijjártó szerint azért ment át a jelentés az EP-n, mert korábban „mi bebizonyítottuk, hogy a migráció nem egy
Színtiszta koncepciós eljárás - mondta a Sargentini-jelentés elfogadása után Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter közölte: csalással fogadták el a jelentést, ezért a kormány vizsgálja a jogorvoslati lehetőségeket.
Az Európai Parlament (EP) döntése a Sargentini-jelentés elfogadásáról a bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, en.
Jogi értelemben érvénytelen a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentés európai parlamenti (EP-) elfogadása, ugyanis csak a szavazási szabályok megsértésével sikerült elérni a kétharmados többséget - hangoztatták fideszes EP-képviselők a szerdai ülés után.
A kormány külgazdasági és külügyminisztere szerint a bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszújáról van szó, és csak trükközéssel tudták elfogadtatni a Sargentini-jelentést.
Hatszintes parkolóház épül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálja előtt 2500 parkolóhellyel, közvetlen összeköttetéssel mindkét terminálhoz - közölte az építtető Airport szerdán az MTI-vel.
- Nem számíthatnak idén nyugdíjkorrekcióra a magyar nyugdíjasok. Ennek oka, hogy a KSH jelentése szerint az infláció nem haladta meg az év eleji nyugdíjemelés mértékét.
Jogi értelemben érvénytelen a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentés európai parlamenti (EP-) elfogadása, ugyanis csak a szavazási szabályok megsértésével sikerült elérni a kétharmados többséget - hangoztatták fideszes EP-képviselők a szerdai ülés után.
Brüsszel - Nem Magyarországgal, hanem az ország kormányával van baja Judith Sargentini holland zöldpárti képviselőnek - mondta el az ECHO TV riporterének a politikusnő. A jelentés elfogadásával kapcsolatban azt mondta: szeretné, ha még az idén lépnének a tagországok.
A Figaro internetes vitaműsorában Olivier Duhamel politológus arról beszélt: szankciókkal kell fenyegetni Magyarországot; Alexis Brézet, a Figaro újságírója szerint viszont Magyarországot valójában azért állítják pellengérre, mert nem fogad be bevándorlókat.
Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló jelentést az Európai Parlament. A plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a dokumentumot.
Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló jelentést az Európai Parlament. A plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a dokumentumot. Nem csak a magyar sajtó foglalkozott a jelentés megszavazásával, hanem a világsajtó is.
Hatszintes parkolóház épül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálja előtt 2500 parkolóhellyel, közvetlen összeköttetéssel mindkét terminálhoz - közölte az építtető Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
A pénzügyi tudatosságra való nevelést nem lehet eléggé korán elkezdeni, hiszen minél fiatalabb valaki, annál könnyebben sajátítja el az alapvető pénzügyi tudnivalókat. Egy új kutatása azt vizsgálta, hogy mi jellemzi a fiatal generációk...
A külgazdasági és külügyminiszter az ATV Egyenes beszéd ma esti adásában beszél a tegnapi EP-vita hangulatáról, és arról, miért tartja hazugságnak azt, ami a sajtó egy részében megjelent az ülésről.