2018. szeptember 23. vasárnap

szept. 23
5:18
kamerák előtt oltották szét Bochkor Gábort (ATV)
Bochkor Gábor ebben a műsorban is hozza magával kritikus, provokatív stílusát és természetesen az elmúlt hét legérdekesebb híreit. 4 vendég, 5 nézőpont: szórakoztató beszélgetés az ország legjobb arcaival, ahol kiderül, ők hogyan látják a világot. #Bochkor ma este 20:10-kor az ATV-n.
szept. 23
6:30
Így állhatna be 2-3 év alatt komoly változás a magyar egészségügyben (ATV)
Van helye a magántőkének az egészségügyben, ám először is meg kellene állapodni a „tisztességes minimumról”, vagyis arról a szintről, ami minden ellátottnak jár. A logikátlanul egymásra épülő szintek és a hálapénz megszüntetésével ugyanakkor önmagában is jelentősen javítható lenne az állami ellátás színvonala. Szomszédos országokban láthatunk jó pé
szept. 23
6:39
Több ezer elegáns motoros vonul föl (Infostart)
A prosztatarák megelőzésére és a férfiak mentálhigiénés egészségre hívja fel a figyelmet ismét a világ legnagyobb motoros jótékonysági felvonulása.
szept. 23
6:42
Levágott fül az ablakban (HírTV)
Lackfi János legújabb regényéről beszélgetett az Ikonban.
szept. 23
7:06
Miért késnek állandóan a vonatok? Itt a válasz (ATV)
Ön támogatná, hogy az Európai Unió segítse a magyar határok védelmét? Korábban a miniszterelnök szorgalmazta a közös uniós határvédelmet, most külföldi zsoldosokról beszél. Mi változott? Erre a kérdésre is kerestük a választ. A MÁV képtelen tartani a menetrendet, sokszor a kalauz se tudja miért késik a vonat. Vonatra szálltunk, és próbáltuk megfejt
szept. 23
7:12
„Ebben a 4 évben semmi nem történt, aki ezt ígéri meg, az nagyon keveset ígér” (HírTV)
László Tamás kijelentette: ha megválasztják a XV. kerület polgármesterének, befejezi a projekteket, amiket korábban elkezdett.
szept. 23
7:24
Továbbra sem tudni, mi okozza a tömeges megbetegedést Domoszlón és Kisnánán (ATV)
Hányás, hasmenés, láz. Ezek a tünetei annak valószínűleg fertőzésnek, ami sorra dönti le a Heves megyei Domoszló és Kisnána lakóit. Hétfő óta már legalább 300-an fordultak orvoshoz csak Domoszlón. A gyanú a csapvízre terelődött, a két település hálózatát ugyanis egy közös kút látja el. A vizsgálatok még folynak, de a szakemberek azt kérik, hogy csa
szept. 23
7:36
Ezen a két településen lesz ma választás (ATV)
Két településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Bihartordán polgármestert, Kelevíz községben polgármestert és képviselőket is választanak.
szept. 23
7:42
Az Ötöslottó 38. heti nyerőszámai (Pénzcentrum)
Megkezdték az Ötöslottó 38. heti nyerőszámainak sorsolását, amelyet ezúttal is élőben közvetít a Pénzcentrum. Várhatóan 19:25-re az is kiderül, elvitte-e valaki az 1 milliárd 838 millió forintos főnyereményt. Az Ötöslottó...
szept. 23
8:12
Telitalálat az ötös lottón - valaki nagyon jól járt az 1,8 milliárdos nyereséggel (ATV)
Egy telitalálatos szelvény volt az e heti ötös lottón, értéke csaknem kétmilliárd forint - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. az MTI-t.
szept. 23
8:18
Dömötör: nem lehet olyanokra bízni a határvédelmet, akik kezében ott a kerítésvágó (HírTV)
Brüsszelben sokan nem akarják megvédeni a határokat, inkább bővítenék, támogatnák a migrációt - fogalmazott.
szept. 23
8:27
Egyre több a medve Magyarországon - íme a friss tudnivalók (Infostart)
A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága lakossági fórumot tartott, ahol a medvékkel kapcsolatos tudnivalókról hallhattak a részvevők, például arról is, hogy mit tegyünk, és mit ne, ha jön a medve.
szept. 23
8:36
Nagy bejelentést tett Curtis - új partner a láthatáron (ATV)
Nagy bejelentések hangoztak el a Sláger TV és a Sláger FM fergeteges őszindító buliján: Curtis elárulta, kivel dolgozna együtt szívesen a közeljövőben!
szept. 23
8:36
Kirúgták Bolgár Györgyöt a 168 Órától (444.hu)
Kilenc év után szóltak neki, hogy ne írjon többet.
szept. 23
8:48
Sokkoló fotók: nem adta meg az elsőbbséget az autós, elgázolta a motorost Kisvárdán (Blikk)
Az Esztergomi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsított egy 55 éves kisvárdai lakost.
szept. 23
8:48
Rendőrök mentették meg az öngyilkosságra készülő férfit (HírTV)
Öngyújtóval égették el a cipőfűzőkből font kötelet.
szept. 23
9:21
Árokba hajtott, nem élte túl (Infostart)
Árokba hajtott és meghalt egy motoros vasárnap reggel Alsómocsoládon.
szept. 23
9:30
Potápi: A határon túli magyarság a kormány mellett áll (Igényesférfi.hu)
A kormány 550 óvodát épít vagy újít fel határon túli, magyarok lakta településeken, a Felvidéken például ezen a héten hat óvodát adtak át – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
szept. 23
9:32
Dömötör: Nem lehet olyanokra bízni a határvédelmet, akik kezében ott a kerítésvágó (Igényesférfi.hu)
Brüsszelben „mintha az önfeladás programját futtatnák, és (...) itt az ideje az újraindításnak”, mert nem lehet tartósan az emberek akaratával szemben politizálni – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
szept. 23
10:03
Megrázó fotók a kompbalesetről, kétszáznál is több halott (Infostart)
Több mint háromszázan zsúfolódtak össze a százszemélyes kompon, amikor a tragédia történt a tanzániai Viktória-tavon
szept. 23
10:06
Épp fel akarta akasztani magát egy budapesti férfi, amikor megérkeztek a rendőrök (ATV)
Vasárnap reggel, Budapest 14. kerületében a rendőrök munkaidejük alatt az Egressy út parkos részén járőröztek, ekkor vették észre az öngyilkosságra készülő férfit.
szept. 23
10:24
Jövő héten 3 fokig süllyed a hőmérséklet (ATV)
Hétfőn éjszaka megnövekszik, majd délelőttől északnyugat felől csökken a felhőzet, kiderül az ég, és csak kevés gomolyfelhő lehet.
szept. 23
10:30
kirúgták Bolgár Györgyöt, ez állhat a háttérben (Blikk)
Az újságíró többé nem teszi fel a kérdést: "Hogy mi van?"
szept. 23
10:48
Itt van Majka válasza Curtisnek (ATV)
Habár a szétválás óta mindkét rapper volt már külön-külön fellépni, Majka mégis mindent bevetett a szombat esti Budapest Parkos koncerten, hogy meggyőzze a rajongókat: Curtis nélkül is hatalmas bulit tudnak csinálni.
szept. 23
11:00
Döbbenetes panasz: a nyakánál fogva húzta ki a gyereket a vízből a magyar oktató, majd felpofozta (Blikk)
Majdnem 2000, oktatásban bekövetkezett túlkapásról szóló panasz érkezett tavaly az oktatási jogok biztosához. A legtöbb eset közintézményben történt.
szept. 23
11:09
Ezeket a magyarországi helyeket nagyon keresik a külföldiek (Infostart)
Prioritás lett a turizmusban a biztonság, mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke.
szept. 23
11:18
Magyarországon is bemutatják a Breivik-filmet (HírTV)
Az Utoya, július 22. című alkotás dokumentumfilmes stílusban mutatja be a végzetes nap történéseit.
szept. 23
11:33
Egy nap alatt hat halott az utakon (Infostart)
Drámaian alakul a hétvége baleseti statisztikája.
szept. 23
11:36
Gyurcsányék kidekorálták Orbán kerítését (ATV)
Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja úgy gondolta, hogy egy uniós zászlóval kidekorálja Orbán Viktor felcsúti házának kerítését. Minderről egy videó is készült:
szept. 23
11:36
Egyre több borsodi településen kapnak állandó állást a közmunkások (HírTV)
Összeszerelő üzemekben, vagy betanított munkára alkalmazzák legtöbbjüket.
szept. 23
11:54
Kunhalmi: Szélsőjobboldali szíveket hódítana Orbán (Igényesférfi.hu)
Kunhalmi a Fidesz és az EPP kapcsolatán túl a hajáról is mesélt.
szept. 23
12:42
A felénél tart a szüret a villányi borvidéken (HírTV)
A borászok szerint kiemelkedő lesz a 2018-as évjárat.
szept. 23
13:06
Döbbenet: kiderült, mennyivel gazdagabbak a budapestiek a Nógrád megyeieknél (Blikk)
Nem használnak az uniós támogatások, az anyagi különbségek az ország különböző régiói között hatalmasak. A Budapesten élők ötször gazdagabbak, mint a Pest megyével szomszédos Nógrád lakosai.
szept. 23
13:06
A piacon sem ilyen olcsó a gyümölcs: itt szerezd be fillérekért (Pénzcentrum)
Beköszöntött az ősz és ezzel együtt itt az alma szezon is. A nagyobb hipermarketekben nagyjából 200 forintot kérnek kilójáért, ám ennél kevesebbet kell fizetni, ha mi magunk szedjük le a termést. Mutatjuk, hol és mikor lesz Szedd magad...
szept. 23
13:06
Bolgár Györgyöt kirúgták a 168 Órától (SzMo)
Eddig 'Hogy mi van?' címmel volt állandó rovata a lapban.
szept. 23
13:30
Így fog kinézni a szegedi tramtrain (HírTV)
Szeged és Hódmezővásárhely között fognak ingázni.
szept. 23
13:36
Bolgár György kirúgása: megszólalt a lapvezetés! (Blikk)
A főszerkesztő szerint fölösleges összeesküvés-elméleteket gyártani.
szept. 23
13:42
Sokkoló: Ötször gazdagabbak az ország egyik felében, mint a másikban (ATV)
A Budapesten élők ötször gazdagabbak, mint a Pest megyével szomszédos Nógrád megye lakosai.
szept. 23
14:00
Öltönyben szeletelt káposztát Áder János (ATV)
A vecsési káposztafesztiválon széles mosollyal az arcán szeletelt Áder János államfő. Az érdekes látványról készült fotó is, amihez nem is fűzünk kommentet:
szept. 23
14:06
Kirúgták Bolgár Györgyöt a 168 Órától (Igényesférfi.hu)
„A múlt héten szóltak, hogy akkor többet ne írjak.”
szept. 23
14:24
Majka üzent Curtisnek: egyszerre megható és kemény dolgot mondott – galéria (Blikk)
"Új időszámítás kezdődött!" - kiáltotta Majka (38) a Budapest Park színpadán szombat este és tízezres közönség előtt véglegesítette korábbi évtizedes cimborája, Curtis (28) kirúgását.
szept. 23
14:30
Weber tovább ekézi Orbánt a nemzetközi sajtóban (ATV)
A magyar kormányfő nem mutatott kompromisszumkészséget a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti vitában - nyilatkozta Manfred Weber az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője a spanyol ABC című konzervatív napilapban vasárnap megjelent interjúban.
szept. 23
14:51
Szijjártó Péter: egyre sűrűbbek az inzultusok (Infostart)
Ha az ukrán fél konzult utasít ki, az nem maradhat azonnali arányos válasz nélkül magyar részről, ezt azonban a külgazdasági és külügyminiszter eredményei szerint el lehet kerülni.
szept. 23
14:54
Amiről a lottómilliárdosok nem beszélnek: tragédia a pénz nyomában (Pénzcentrum)
Tegnap este az Ötöslottón egyvalaki megnyerte az 1 milliárt 846 milliós álomnyereményt. Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy ha ennyi pénz kerül egyetlen kézbe, ott várhatóan előbb-utóbb valami tragédia követi a nagy szerencsét. Hogy ezt...
szept. 23
15:00
A leggazdagabb román üzletember szerint Orbán Viktor hatmillió euróval környékezte meg, hogy elhozza a genfi tenisztornát (444.hu)
Ion Țiriac egy versenyt eleve Kolozsvárra akar költöztetni.
szept. 23
15:12
Virsli vagy gazdi? Választaniuk kellett a kutyáknak (Blikk)
A korábbi évekhez hasonlóan óriási érdeklődés mellett rendezték meg idén is a VI. Örökbefogadott Állatok Napját a Népligetben, a Planetárium mögötti területen.
szept. 23
15:18
Kásler Miklós: A Tízparancsolat majdnem tökéletes népegészségügyi program (SzMo)
A miniszter szerint a mózesi törvények nem pusztán vallási törvények, ezért ők ehhez tartják magukat.
szept. 23
15:48
Lassan ellehetetlenül a hódmezővásárhelyi tévé működése (HírTV)
Márki-Zay Péter polgármester nem utalja át a Vasárhelyi Televízió támogatását.
szept. 23
16:06
Ijesztő! Így változtatja meg az emberi fejlődést az okostelefon (Blikk)
Alig egy évtizede még elképzelhetetlen volt, hogy emberek egy éjszakát álljanak sorba új mobilkészülékük megvásárlásáért. Az iPhone megjelenésével azonban ezt is megérhettük, s a most piacra kerülő XS szériánál sem indult másként az árusítás. Az első vevők Ausztráliában csaphattak le a hét végén az új modellre, idehaza 28-án kezdik árulni.
szept. 23
16:06
Francia sajtó: Magyarországot ki kellene zárni az unióból (Igényesférfi.hu)
Az illiberális demokrácia nem elég pontos kifejezés a magyarországi rendszerre, helyette a „választott autokráciát” javasolja Luuk van Middelaar holland politikafilozófus a Le Monde francia napilapnak adott interjújában.

Keresés