Az Európai Uniónak egyetlen testülete van, amely vizsgálhatja az uniós jogszabályok betartását, és vitát rendezhet erről: az Európai Bizottság, nem pedig a parlament – jelentette ki Kovács Zoltán.
Közös tüntetésre hívja az embereket és a pártokat vasárnapra a DK, az MSZP és a Párbeszéd. Az LMP már korábban jelezte, hogy kihagyja a rendezvényt, most megjött a Jobbik válasza is.
"Ki vagyok én, hogy kételkedjek az amerikai nagykövet szavaiban?”- Gulyás Gergely így reagált a Kormányinfón az ATV kérdésére, a CEU kapcsán. A kancelláriaminisztert az ellenzéki Orbán-ellenes tüntetésekről és a "kétballábas labdarúgós" Lázár-videóról is kérdeztük.
Az uniós parlament tájékoztatása szerint a képviselők kijelentették, amennyiben vállalatok egész Európában forgalmaznak egy terméket, amelynek országonként eltérő a minősége, akkor nem címkézhetik fel ugyanúgy és látszólag ugyanazzal a márkával, mert az a fogyasztók félrevezetését jelenti.
Az európai sajtó széles körben kommentálta csütörtökön, hogy milyen okok állnak az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás Magyarország elleni elindítása mögött és mik lesznek a döntés várható politikai következményei.
Átmenetileg csapadékosra fordul az időjárás, de aztán ismét visszatér a száraz, napsütés idő. Csak kisebb, átmeneti enyhülés várható, többfelé így is 25 fok felett alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat...
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöksége Perlusz Lászlót, a szervezet ügyvezető igazgatóját választotta meg a szövetség főtitkárának, megbízatása 2018. október 1-től a VOSZ 2021. évi tisztújító küldöttgyűléséig tart - közölte a munkaadói érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
A főminisztert a heti sajtótájékoztatóján kérdezte az orosz letelepedési kötvényesekről a Direkt36. Szerinte a szocialisták idején meg a magyar hírszerzéshez engedtek be orosz hírszerzőket.
A gyász öt szakasza: tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás- így reagált az MSZP arra, hogy Gulyás Gergely ismertette a kormányzati álláspontot a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban.
A kormány nemzeti konzultációt kezdeményez a családtámogatások témájában – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Több, mint 100 kiskutyát foglaltak le a rendőrök Barcson, két holland állampolgárságú nőtől. Már az is kimeríti az állatkínzás fogalmát, hogy az állatokat egyetlen szobában zsúfolták össze. A rendőrség lefoglalta a szerencsétlen kutyákat.
Felszámolási eljárást kezdeményezett a tiszafüredi polgármesteri hivatal ellen a város korábbi jegyzője azt követően, hogy jogerősen úgy döntött a bíróság, a felmentése nem felelt meg a jogszabályoknak. Az ítélet arról is rendelkezik, hogy a kihirdetését követő 15 napon belül ki kell fizetni a menesztett jegyzőnek 7 millió forint kártérítést. Ezt a
Az MSZP és a Párbeszéd demonstrációt hirdet vasárnapra Budapestre, és mindent megtesz azért, hogy a különböző pártállású politikusok és civilek közösen állhassanak ki az európai Magyarország mellett - jelentette be Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője.
A 56,5 ezer m2 bruttó kiadható területű budai bevásárlóközpontért (illetve a Mammut 1 81 százalékáért és a Mammut 2 100 százalékáért 254 millió eurót (82,6 milliárd forint) fizetett az új tulajdonosa. Egy éve a 66 ezer m2-es Arena Plazáért 275 millió eurót (akkori árfolyamon 82,5 milliárd forintot) fizettek. A NEPI így Budapest legnagyobb plázatula
Lemond parlamenti mandátumáról Balog Zoltán, ezt a fideszes képviselő az Inforádiónak is megerősítette. A korábbi emberi erőforrások minisztere úgy véli: vannak fontosabb dolgok mint a politika, és visszatér a lelkipásztori munkához. Balog Zoltán a közeljövőben nem vállal olyan politikai szerepet, ami nem fér össze az egyházi tevékenységgel.
Hivatalosan is átadták a 2B terminálhoz csatlakozó új utasmólót. Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az InfoRádióban elmondta, a tervezésnél és megvalósításnál is az volt a cél, hogy mindenféle légitársaság igényét ki tudják szolgálni.
Az Európai Bizottság, azaz az unió legfőbb döntéshozói azt javasolják, hogy az EU összes országában egységesen és véglegesen szüntessék meg az évenként kétszeri óraátállítást.
Az ATV Híradó tudósítója csütörtök délután a Hotel Resort & Spa elől jelentkezett be, ahol elmondta a legfrissebb információkat a Fidesz frakcióülésével kapcsolatosan.
Fecskendős tűvel szúrtak meg a napokban egy nőt az 1-es villamoson - írja a Blikk. Az InfoRádió által megkérdezett addiktológus szakorvos szerint többféle fertőzéssel is számolni lehet.
Megkezdődött az egészségügyi magánszolgáltatók kötelező csatlakozása az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez, vagyis az EESZT-hez - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK).
A Miskolci Törvényszék július 2-án kihirdetett ítéletében felfüggesztett fogházra ítélte azt a férfit, aki a szomszédjától kapott fegyverrel halálos sebet ejtett a saját lányán.
Folytatódtak az egyeztetések az ápolási díj mértékéről az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a mozgáskorlátozottakat, autistákat, vakokat és gyengénlátókat, a siketeket és siketvakokat képviselő szervezetek képviselőivel.
Az ellenzéki párt szerint a fideszes képviselő maga mögött hagyja „az egészségügy, az oktatás, a szociális és a romaügy színterein végzett áldatlan rombolását”
Több hónap is kellhet ahhoz, hogy rendbe jöjjenek azok a kutyák, akiket egy barcsi családi házban, ketrecekbe zárva találtak. Több száz tacskó volt embertelen körülmények között. Úgy tudjuk, az állatokat két holland nő tartotta. Szaporítási céllal - bár az állatvédők szerint a "kutyagyár" pontosabban írja le a szomorú valóságot.
Az európai intézmények különböző fórumain a lengyelek nem fogják támogatni a szankciókat. Ez alapján úgy tűnik, a 7-es cikkelyes eljárás nem fog tudni végbemenni.
A Figyelő önállóan döntő "gyanús" robotokról ír, míg a HVG Stefan Larssonnal közöl interjút, aki azt mondja, nem biztos, hogy a legdrágább gyógyszerek eredményesek a betegek gyógyulásában.