Sokan hinni sem akarták azt a tegnap esti információt, hogy Orbán Viktor csak úgy, mondhatni spontán módon az utcáról váratlanul besétált a szolnoki Szigligeti Színházba, hogy egy jót beszélgessen régi ismerősével Balázs Péterrel a teátrum igazgatójával.
Európa kiváló szakemberek képzésével dolgozhatja le versenyhátrányát - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az EuroSkills Budapest 2018 - a szakmák Európa-bajnokságának ünnepélyes megnyitóján.
- Napokon belül kidolgozza javaslatcsomagját a Jobbik arról, miként szigorítanák a politikusoknak adható ajándékok rendszerét - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi György, az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezető-helyettese.
- A Demokratikus Koalíció (DK) hivatali vesztegetés, illetve hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával feljelenti Orbán Viktort arra hivatkozva, hogy a kormányfő Garancsi Istvánnak, a Mol-Vidi FC tulajdonosának vendégeként utazott a futballcsapat külföldi mérkőzéseire.
A kormányablakoknál intézhető 2500 féle ügyből eddig hétszáz olyan ügytípust találtunk, amelyek feleslegesnek tűnnek - jelentette ki a közszolgálatért felelős államtitkár a felújított járási hivatal átadásán szerdán Oroszlányban
Alig változtak a politikai erőviszonyok, lényegében mindegyik párt tartja a nyáron elért pozícióját. A múlt havival azonos a Fidesz táborának mérete, 35 százalékon állnak a kormánypárt mögött – ez 2,8 milliós támogatottság.
Az elmúlt három év során több mint hússzorosára bővült itthon a coding bootcampek - azaz a jellemzően 4 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok - diákjainak száma, ám...
Új dimenziót jelent a kétoldalú kapcsolatokban, hogy az ukránok titkosszolgálati akciót hajtottak végre Magyarország egyik kárpátaljai külképviseleténi – mondta a külügyminiszter.
A csata messze nem ért még véget, Magyarország számára sem, s nekik az a legfontosabb feladatuk, hogy továbbra se hagyják, hogy a bevándorláspárti erők zsarolják Magyarországot – mondta a szóvivő.
Megbírságolta a fővárosi önkormányzatot a a Közbeszerzési Döntőbizottság a városnéző buszok koncessziójára kiírt - végül eredménytelennek minősített - pályázat matt.
Hosszú ideig az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) egyik páncélszekrényében lapult az 1559-ben kiadott Székely-krónika, a hányatott sorsú kötet azonban rövidesen visszakerülhet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba.
A DK feljelenti Orbán Viktort, miután a miniszterelnök a Mol-Vidi FC tulajdonosának vendégeként utazott mérkőzésekre. A Fidesz szerint Gyurcsány egy "privatizációból meggazdagodott milliárdos".
Nem lehet pontosan tudni, vajon a miniszterelnök mit mondott Kötcsén, a Polgári Pikniken. De a kultúrharc több mint százéves fogalmát úgy értelmezik a kormánypárti oldalon, hogy tőlünk nyugatra a keresztény kultúra megmaradásáért kell(ene) megharcolni a betolakodó iszlám kultúrával, itthon pedig a keresztény kultúra győzelmét kell kiharcolni a balo
Úgy tűnik, idén a vagány esküvői fotók versenyeznek a Blikkben: jobbnál jobb felvételeket küldenek be olvasóink, amelyeken nem a hagyományos beállítások köszönnek vissza.
Hétfőtől kevesebb hitelt vehetünk fel, azt is drágábban! Életbe lépnek ugyanis az új adósságfék-szabályok, emellett a közjegyzői díjak jelentős emelése is drágítja a hiteleket.
A Nógrád megyében élőknek rosszabbak az életkilátásaik és hamarabb halnak meg, mint bárhol máshol az országban. A nógrádi férfiaknak 12, a nőknek 9 százalékkal rosszabbak az életesélyeik az átlagnál. A legtöbben daganatos vagy keringési betegségekbe halnak bele. Ebben az is közrejátszik, hogy Nógrádban nagyon kevesen járnak szűrésre.
Mint ismert, Demszky Gábor a 24.hu-nak adott interjújában arról beszélt, hogy gondolkodik azon, hogy ismét beszáll a politikába. Deutsch Tamás Facebook oldalán reagált a hírre: jön, jön, jön Demszky (és régi csapata). „Megint fergeteges stand-up comedy a drága jó “demokratikus” ellenzék megújulása. És felkészül Kovács László” – írja a Fidesz EP-kép
Hihetetlen felfedezést tettek a Barcelonai Egyetem kutatói, illetve a Sydney-i Egyetem csillagászai. A Tejútrendszer kutatása közben különleges mintázatot találtak a csillagok mozgásában. Óriási galaktikus ütközésre utalnak a jelek.