Időben kell elintézni a bevásárlást, legalábbis, ha pénteken akar valamit sütni, főzni - ugyanis november elseje munkaszüneti nap, nem lesz nyitva szinte semmi. A Pénzcentrum most összeszedte, hogy tartanak nyitva az üzletek a hosszú hétvégén.
2019 szeptemberében követeléseink összértéke mintegy 300 ezer kiszabott bírság alapján 5,8 milliárd forint, amiből a menetdíj több mint 586 millió forintot, a pótdíj és egyéb költségek több mint 5,2 milliárd forint összeget tesznek...
Idén is meghirdette a Kék Pont Alapítvány a Száraz November kihívást, amelyben az alkohol egy hónapon át való elhagyására szólítanak fel. Idén elsősorban az egyetemistákat célozzák meg a kampánnyal.
Jövő áprilistól várhatóan hat hónapig tart majd az ország legforgalmasabb Budapest-Cegléd-Szolnok elővárosi vasútvonal emelt szintű karbantartása, az utasoknak az egypályás közlekedés miatt hosszabb menetidővel, változó menetrenddel...
Az Országgyűlés négynapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők hétfőn újabb kilenc évvel meghosszabbíthatják a jelenlegi legfőbb ügyész, Polt Péter megbízatását, valamint alkotmánybíróvá választhatják Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét.
Az Aréna korábbi vendégei közül számosan már nincsenek közöttünk, de a pénteki ünnepen újra hallhatjuk a velük készült Aréna-interjúkat. Mások mellett hallhatják Esterházy Pétert, Csoóri Sándort, Makk Károlyt, Gyurkovics Tibort, Kopp Máriát, Vukán Györgyöt, Jókai Annát és Polcz Alaine-t.
A fiatalkori Kövér Lászlót ábrázoló képpel rakta ki felhívását a közösségi gyűjtésre Hadházy Ákos, hogy így szerezze meg a több százezres büntetés fedezetét.