A Volner Párt birtokába jutott adatfeldolgozásról szóló dokumentum szerint visszaélhet az ellenzék az előválasztás, illetve a népszavazási aláírásgyűjtés során szerzett személyes adatokkal - mondta a párt elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hétfőről keddre virradó éjszaka két ember is tűzben vesztette életét. Hétfőn este háromnegyed 11-kor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy épület a Veszprém megyei Dudaron, a Kiss Imre utcában. Egy ikerház nyolcvan négyzetméteres lakása alatti pincében keletkezett a tűz.
Hát ez is eljött, lejár Áder János köztársasági elnök mandátuma, így a mai Kormányinfón Orbán Viktor azzal lepte meg az újságírókat, hogy bejelentette: Novák Katalint jelöli a poszt várományosaként.
A kormány segíti a családokat az otthonteremtésben – hangsúlyozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.
Az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal zárt november végén; ezen belül a központi költségvetés 3610,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 347,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 26,0 milliárd forintos többletet értek el - erősítette meg az előzetes adatokat rés
Az Európai Uniónak mielőbb ki kellene fizetnie minden beígért támogatást Törökországnak az ott tartózkodó bevándorlók ellátásához, mivel Ankarának kiemelt szerepe van a kontinens védelmében - szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter a Törökország-V4 (visegrádi négyek) keddi külügyminiszteri találkozó után.
Amire sokszor hivatkozik Orbán Viktor kormányfő, hogy tudniillik ő nagyon ismeri a magyar néplélek minden rezdülését és sajátosságát, az most talán bizonyítás nyert. Számára nagy öröm, hogy eljutott a magyarok szívéhez a kormány kampányszlogenje, igy annak üzenete is – állította sajtótájékoztatóján a miniszterelnök, idézve az egyre jobban terjedő z
A kormány segíti a családokat az otthonteremtésben - hangsúlyozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.
A közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű, jubileumi jótékonysági kampányában, amelynek kedvezményezettje a Covid-árvákat segítő alapítvány, eddig több mint 345 millió gyűlt össze.
Csaknem száz, védett foltos szalamandrát akartak átcsempészni a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a pénzügyőrök az állatokat átadták a fővárosi állatkertnek - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden az MTI-t.
Nő, fiatal, népszerű, ő a családbarát kormánypolitika arca. Mégis meglepő választás, mert Novák Katalin több szempontból nagyon kilóg a korábbi egyenfideszes funkcionáriusok közül.
Márki-Zay Péter a Spirit FM Aktuál című reggeli rádióműsorában elárulta: két szlogenben is megállapodtak az együttműködő ellenzéki pártok. A miniszterelnök-jelölt azt is elmondta: vannak információi, hogy ki szivárogtathatta ki azt kutatást, ami erőteljes Fidesz-előnyt mutatott.
Novák Katalin jelenlegi családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli köztársasági elnöknek a Fidesz - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök keddi évzáró sajtótájékoztatóján, Budapesten. Novák vállalja az államfőjelölti felkérést.
Tovább csökken a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden internetes oldalán.
Hivatásában nyújtott kiemelkedő teljesítménye és példaértékű társadalmi felelősségvállalása elismeréseként idén Szilágyi Áron vehette át az Év Embere Díjat.
Orbán Viktor bejelentette, Novák Katalint, a kormány családügyi miniszterét, korábbi Fidesz-alelnököt jelöli a nagyobbik kormánypárt az államfői tisztségre.
Az ellenzéki miniszterelnök jelölt szerint Orbán ugyan ráérzett arra, hogy a társadalom örömmel látna több női vezetőt a közéletben, de Novák Katalin nem az a "pártok felett álló, a nemzet egységét kifejező, köztiszteletben álló személy", akire az emberek várnak.
Az ellenzéki politikus szerint Novák Katalint személyes felelősség is terheli a jogállam lebontásáért, az ország megosztásáért, a gyűlöletkampányok szervezéséért, és a tomboló korrupcióért.
Vegyes az év végi kép arról, hogy top 10-es fürdővárosainkban mennyire pezseg a helyi ingatlanpiac. Van, ahol új beruházások indulnak, máshol stagnálás van és néhányan már szabadulnának apartmanházban lévő lakásuktól.
A hazai kis és középvállalatok 3 százaléka elbocsátást tervez, 3-4 százalékuk tervezi a munkaidő csökkentését, egyes dolgozók más munkakörbe sorolását vagy a cafeteria csökkentését a minimálbér emelés hatására.
Több vezető ellenzéki politikus is posztolt, miután Orbán Viktor elmondta, hogy Novák Katalint szánják Áder János utódjának a köztársasági elnöki poszton.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-oldalán reagált Orbán Viktor mai bejelentésére, miszerint Novák Katalin családokért felelős minisztert jelölte köztársasági elnöknek.
A határozati javaslat alapján nem működhetnének továbbra profitorientált magánvállalkozásként, hanem állami felügyelet alá vont nonprofit jelleggel kellene ellátniuk tevékenységüket.