Nincs egységes döntés a településeken a szilveszteri programok kapcsán. Van, ahol szinte mindent megrendeznek a korábbi hagyományok szerint, míg máshol csak tűzijáték lesz, vagy akár az összes program elmarad. Zalaegerszegen például a szokásos programok közül semmit nem rendeznek meg. Pécs főtéren nem lesznek programok, az egri Dobó téren viszont k
Novák Katalin nemcsak miniszter volt eddig, hanem a Nők Magyarországért Klub elnöke is. Az egyesületet a Balog Zoltán vezette fideszes pártalapítvány is segítette céljai elérésében.
Ha megválasztják, akkor Magyarország első női köztársasági elnökeként Magyarországot fogja képviselni és igyekszik az egész nemzetet megjeleníteni, mondta.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Évi 300 milliárd forintból százezer lakást lehetne korszerűsíteni. Az LMP társelnöke szerint az Európai Unió által támogatott épület-energetikai program végrehajtása lenne a valódi és fenntartható rezsicsökkentés. Orbán Viktor ugyanakkor megerősítette: Magyarország nem támogatja a klímavédelmi extra-adók bevezetését. Az ATV Híradójának riportja.
A vizsgálóbizottsági elnöknek az ügy részleteire vonatkozó kérdéseire azt válaszolta: mivel a rendőrség nyomozást rendelt el, a nyomozás érdekeire tekintettel nem áll módjában nyilatkozni.
Két rémült pónilovat mentettek meg a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai. Az állatok egy mohácsi karámból szöktek meg, miután a vihar megrongálta a kerítést.
A Völner-ügy megmutatta, milyen korruptak is lehetnek az önálló bírósági végrehajtók, ezért a Mi Hazánk javasolja, hogy a jövőben inkább az államtól kapják a fizetésüket, illetve a működésüket is az állam felügyelje.
Míg néhány évtizeddel ezelőtt a sietség okozta verejtékkel a homlokukon álltak sorba a boltok előtt az emberek, hogy az igazi ritkaságnak számító banánt megízlelhessék, mostanra a chilei cseresznye lett a különleges gyümölcsök kedvelőinek első számú célpontja.
Nem egységes a döntés a települések között a szilveszteri programokat illetően. Egyes helyeken több program is lesz, ám van, ahol minden elmarad, még tűzijáték sem lesz.
A mai napon, december 21-én volt a téli napforduló, ezzel együtt a legrövidebb nappal is. Legalábbis az északi féltekén. A déli féltekén – ezzel ellentétben – a mai az év leghosszabb nappalja volt.
Az ellenzék által elképzelt politikai tematizálást „keresztülvágta” Orbán Viktor kormányfő keddi sajtótájékoztatója – értékelt a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna esti műsorában. Erdélyi Rezső Krisztián szerint Novák Katalin államfői jelölése is váratlanul érte az ellenzéket, mert egy „támadható” jelöltre számítottak.
Hétfőn volt a Városháza eladásával foglalkozó vizsgálóbizottságnak egy újabb ülése, itt kiderült, hogy Bodnár Dezső a korábban hivatkozott ingatlanfejlesztő, akivel Berki Zsolt beszélt. Tarlós István leszögezte, hogy neki nincsenek explicit állításai az üggyel kapcsolatban, gondolatai, észrevételei pedig vannak.
A magyarság szerepéről és a jövő évi országgyűlési választásról is beszélgettünk Magyarország egyik legsikeresebb rockbandájának frontemberével, Pataky Attilával.
Galla Miklós az elmúlt időszakban a Karinthy-gyűrűje miatt került a figyelem középpontjába, de a Kétfarkú Kutya Pártnak most más tervei vannak a humoristával.
A koronavírus elleni oltásra épülő védekezést folytatni fogja a kormány az év hátralévő részében is - közölte Orbán Viktor kedden Budapesten, a Karmelita kolostorban az év utolsó Kormányinfóján. A miniszterelnök bejelentette, hogy Novák Katalin jelenlegi családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli köztársasági elnöknek a Fidesz.
A Népszava értesülései szerint lassan halad a 3-as metró vonalára érkezett orosz metrókocsik javítása. Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke hangsúlyozta: az első körben érkezett 15 járműnél jelentős mértékű rozsdásodást tapasztaltak.
A karácsonyi és szilveszteri igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), ahogyan a MÁV–Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok, úgymint a MÁV-Start, a Volánbusz és a MÁV–HÉV.