2021. május 4. kedd

máj. 4
9:54
Elképesztő: megjelent a legendás magyar író 750. (!) könyve (ATV)
Nemere István korábban a hvg.hu-nak azt mondta: szerinte a mennyiség nem feltétlenül megy a minőség rovására.
máj. 4
9:57
Közel 30 ezer tanuló tehet érettségit idén a technikumokban (Demokrata)
A második napjánál tartó érettségi vizsgaidőszakban mintegy 28 900 tanuló adhat számot tudásáról a szakképző intézményekben.
máj. 4
9:59
Előre le van zsírozva az ellenzéki előválasztás? (Demokrata)
Még el sem kezdődött, de már most üres ígéretnek bizonyul a baloldali előválasztás. Ellenzéki szavazók döntése helyett háttéralkuk köttetnek.
máj. 4
10:06
Alapjogokért Központ: A Fidesz kormányzása óta folyamatosan csökken a mélyszegénységben élők száma (ATV)
Erősödik a szociális biztonság Magyarországon - írta a keddi Magyar Nemzet.
máj. 4
10:06
Így nyitottak a budapesti és vidéki fürdők: nem sikerült gördülékenyen az újraindulás (Pénzcentrum)
Május 1-jén megkezdhették a nyitást a fürdők is, azonban Sánta Tibor elmondása szerint ez nem mindenkinek megy egyről a kettőre. A a termalfurdo.hu főszerkesztője a forgalomról és a járványügyi intézkedésekről is beszélt
máj. 4
10:12
Sorozatok, halmazok és szögek a matekérettségi első részében (SzMo)
Egy szaktanár szerint nem nevezhető kedves feladatsornak az idei, vannak benne trükkök.
máj. 4
10:18
Teljesen kikelt magából Shane Tusup egy focimeccsen (ATV)
Az esetről videófelvétel is készült.
máj. 4
10:21
Gyermekekre és állatmenhelyekre szánják legtöbben adójuk 1 százalékát (Demokrata)
Legtöbben gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják az adóforintokat.
máj. 4
10:42
Hihetetlen fordulat: életet mentett a mentős, cserébe fenyegető üzeneteket kapott (ATV)
A mentős egy „agresszív”, „erősen befolyásolt” sérültet segített ellátni, ám másnap „félelmetes üzenetek garmada” érkezett a mentős telefonjára
máj. 4
10:54
Rendbe teszik a Boráros teret (ATV)
Kéthetes akció kezdődött a IX. kerületi Boráros tér megtisztításáért, rendbetételéért - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
máj. 4
10:54
444.hu: a Pfizer látványos számokat produkál az antitest-teszteken, de a kínai vakcinával oltott időseknél több negatív eredmény is van (SzMo)
A lap arra kérte az olvasóit, hogy ha végeztetnek antitest-tesztet, küldjék el annak az eredményét. Eddig több mint 500 érkezett hozzájuk, most közöltek egy összegzést ezekből.
máj. 4
11:06
Betörtek Kásler Miklósékhoz (ATV)
A 112press.hu beszámolója szerint a rendőrök több urán keresztül dolgoztak a miniszter sárvári házánál, a szomszédokat pedig arról kérdezték, hogy hallottak-e valami szokatlant az előző éjszaka.
máj. 4
11:09
Fotópályázat a világban élő magyarok számára (Demokrata)
A fotópályázat célja a nemzeti összetartozás élményének bemutatása.
máj. 4
11:15
Szijjártó Péter: bővíti szerszámgyárát az Audi Hungária (Demokrata)
Az Audi Hungária Zrt. 3,8 milliárd forintból bővíti szerszámgyárát Győrben.
máj. 4
11:18
Kandász Andreáék egész nap a kórházakat járják (ATV)
A műsorvezető Instagram-oldalán azt írta: „nagyon nehéz” most nekik.
máj. 4
11:27
A cigányok élete és az ellenzék (Demokrata)
Az etnikai ellentétek szítása évtizedek óta bevett gyakorlat a baloldalon, hol „civil” szervezetekkel, hol – újabban – a Jobbikkal karöltve.
máj. 4
11:30
10 ezer forintra büntettek a rendőrök egy biciklist, mert elesett (SzMo)
A férfi nem akar fizetni, így valószínűleg ledolgozza majd a büntetést. A másik lehetőség az lenne, ha leülné, ez két nap lenne a rács mögött.
máj. 4
11:36
Pfizerrel kapcsolatos bejelentést tett Szijjártó Péter (ATV)
A Pfizer magyarországi képviseletét Szijjártó Péter külügyminiszter köszönetet mondott a Pfizernek, valamint kijelentette, hogy a mai nap során a 20. szállítmány érkezik a vakcinából. Így itthon a legtöbb oltóanyag a Pfizerből áll rendelkezésre.
máj. 4
11:42
György István: hamarosan a Szputnyik-oltásra is lehet időpontot foglalni (Infostart)
Az indiai vírus már itt van a szomszédban, és még okozhat meglepetéseket – mondta az országos oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs tájékoztatóján. A magyar lakosság 43 százaléka beoltott, a Sinopharm és az AstraZeneca vakcinájával már egy napon belül oltanak, és elérhető lesz 200 ezer orosz vakcina is. Most kezdődik a 16-18 évesek és az i
máj. 4
12:06
Megalakult a magyar drónkoalíció (Infostart)
A Magyarországi 5G Koalíció és a Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció után ez a Digitális Jólét Program harmadik koalíciója.
máj. 4
12:18
Müller Cecília reagált a WHO Sinopharm-mal kapcsolatos kétségeire (ATV)
Az operatív törzs keddi tájékoztatójából kiderült, hogy kétszázezer adag orosz vakcinára is megnyílik az időpontfoglalás lehetősége, de most SMS-ben értesítik az érintetteket, hogy elkerüljék a pénteki rohamot.
máj. 4
12:21
Szijjártó Péter: van elég oltóanyag mindenkinek, aki kéri (Demokrata)
Európában először Magyarország érte el azt, hogy van elég oltóanyag minden olyan ember beoltására, aki kéri – jelentette ki Szijjártó Péter.
máj. 4
12:24
Betörtek Kásler Miklós házába: őket gyanúsítják a szomszédok (Pénzcentrum)
Betörtek Kásler Miklós házába: arról nem tudni, hogy mekkora a kár, de a szomszédok szerint nemrég gyanús, hogy nemrég munkások dolgoztak az épületben. Az emberi erőforrások miniszterének ingatlanánál hét óránál hosszabb ideig zajlott a helyszíni szemle, az ablakon juthatott be a betörő az épületbe.
máj. 4
12:30
Ezeken településeken ismét nő a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben (ATV)
A 17. héten a szennyvízminták koronavírus eredményei erős ingadozást mutatnak, a korábbi heteket jellemző csökkenés megállt, a legtöbb vizsgált város szennyvizét stagnáló tendencia jellemzi – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ hétfői jelentéséből.
máj. 4
12:36
Legalább 16 ezer lakáshiteles került nehéz helyzetbe, miközben 10 százalékkal nőtt a hazai hitelállomány (SzMo)
A KSH adatai szerint minden harmadik lakossági hitelt támogatott az állam, ami nélkül a hitelpiac most még rosszabb helyzetben lenne. Egy kutatás szerint a moratórium megszüntetése esetén a teljes lakossági hitelállomány 15-20 százaléka kerülne nehéz helyzetbe.
máj. 4
12:39
Operatív törzs: 519-en szegték meg a maszkviselési szabályokat hétfőn (Demokrata)
A rendőrök 519 emberrel szemben intézkedtek a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt hétfőn.
máj. 4
12:41
György István: aki még nem tette, regisztráljon a járvány megállításáért! (Demokrata)
A regisztrációt és a már védőoltásra regisztráltak időpontfoglalását sürgette a járvány megállításáért György István.
máj. 4
12:42
Falus: pillanatokon belül nálunk is meg fog jelenni az indiai mutáns (ATV)
Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos az ATV Start című műsorában beszélt arról, hogy durván egy hét múlva derülhet ki, hogy milyen következménye van a teraszokra szabadult tömegnek.
máj. 4
13:00
Kiderült, mennyire tartják be az üzletek a járványelőírásokat (Infostart)
Kihelyezett kézfertőtlenítő, valós alapterület, illetve a vásárlók lehetséges számának megadása – ezek vajon milyen arányban vannak meg a hazai üzletekben?
máj. 4
13:06
Varga Mihály benyújtotta a 2022-es költségvetés-tervezetét (ATV)
A járvány miatt a 2022-es költségvetéstervezetének leghangsúlyosabb eleme a gazdaság újraindítása, mindemellett megőrzi a kormány eddigi értékeit, így a családok védelmének, a gyermeket nevelők támogatásának az idősek megbecsülésének is kiemelt szerep jut benne - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter annak alkalmából, hogy a 2022-es költségvetési tö
máj. 4
13:09
Tisztifőorvos: az óvatosság a harmadik hullám leszálló szakaszában is fontos (Demokrata)
Napról napra javulnak a járványügyi adatok, az ország a pandémia harmadik hullámának leszállóágában van, de továbbra is fontos az óvatosság – mondta.
máj. 4
13:12
Müller Cecília a kínai vakcináról: lehetséges, hogy évente ismételnünk kell az oltások beadását (SzMo)
Úgy érti, bármelyiket... Arról is beszélt, hogy hétvégére várják a WHO döntését, hogy felveszik-e a Sinopharmot a sürgősségi felhasználásra alkalmasnak ítélt oltóanyagok listájára.
máj. 4
13:18
Megszólalt Kásler Miklós: volt olyan intenzív osztály, ahol a betegek 80 százalékát elvesztették (ATV)
Az Emberi Erőforrások minisztere a Spirit FM Exkluzív Novák Andrással című műsorának vendégeként beszélt többek között az indiai kettős mutáns aggasztó közelségéről, a hazai járványhelyzetről, valamint a 12 év feletti fiatalok oltásáról. Arra is kitért az adásban, hogy volt olyan intenzív osztály, ahol a betegek 80 százalékát elvesztették. De szóba
máj. 4
13:42
A közönség készen áll a nyitás következő lépcsőjére a Music Hungary Szövetség szerint (SzMo)
A szövetség felmérése szerint a koncerteket gyakran látogató lakosság körében kiemelkedően magas az oltási- és tesztelési hajlandóság, illetve negatív teszttel vagy védettségi igazolvánnyal szívesen mennének tömegrendezvényre.
máj. 4
13:44
Hirtelen fontos lett a minél több Pfizer: 3,5 millió vakcina érkezik Magyarországra a következő két hónapban (SzMo)
Szijjártó Péter szerint a magyar kormány nem ideológiai kérdésként tekint a vakcinákra... A cég vállalta, hogy felpörgeti a szállítást az Európai Unióba.
máj. 4
14:09
Túl kevesen voltak Dobrev csapatában, ezért néhány embert sokszorosítottak (Demokrata)
Egy újságíró leplezte le, hogy digitálisan sokszorosították Dobrev Klára csapata, a TeamDobrev tagjait a látvány kedvéért.
máj. 4
14:12
HVG: megválik a rasszista és szexista megjegyzések miatt bepanaszolt oktatójától a Szegedi Tudományegyetem (SzMo)
A döntést órákon belül bejelenthetik egy vezetői értekezleten.
máj. 4
14:30
Itt szórják a pénzüket a pandémia alatt a magyarok: regetegen katantak rá a karanténban (Pénzcentrum)
A Vegas.hu több mint 1000 főt kérdezett meg arról, hogy általánosságban és a pandémia alatt milyen volt az online szerencsejátékra való hajlandóságuk. A kérdések témája főleg arra irányult, hogy az elmúlt egy év alatt hogyan változott a játékkedv, illetve, hogy milyen területi és generációs eloszlás jellemzi az online szerencsejátékot hazánkban. Az
máj. 4
14:36
Ingyenessé tenné az első diplomát a Momentum miniszterelnök-jelöltje (ATV)
„Töröljük el a kettős ponthatárt, és tegyük ingyenessé az első diplomát azoknak is, akik csak költségtérítéses képzésen tudnának részt venni” – jelentette be Facebook-oldalán Fekete-Győr András.
máj. 4
14:42
Nem mindennapi fotókat posztolt Merkely Béla: így örvendeztették meg az egészségügyi dolgozókat (ATV)
A Radnóti Miklós Színház társulata rövid zenés előadással örvendeztették meg az egészségügyi dolgozókat a Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömbjének udvarán. „Műsorukkal és adományaikkal az egészségügyi dolgozókat köszöntötték, akik immáron több mint 1 éve küzdenek a Covid-19 pandémia ellen” – írja posztjában a Semmelweis Egyetem rektora.
máj. 4
14:45
Komárom-Esztergom megyében a regisztráltak 80 százaléka be van oltva (Demokrata)
A rendelkezésre álló vakcinák mennyisége lehetővé teszi, hogy minden regisztrált megkaphassa a koronavírus elleni oltást.
máj. 4
15:12
Itt vannak a matematika érettségi megoldásai (ATV)
Hányadik hatványra kell emelni a 2-t, hogy 512-t kapjunk? – hangzott az egyik feladat kérdése. A megoldás pedig a 9. Az Eduline lehozta a feladatsorok megoldásait.
máj. 4
15:12
„Semmivel sem lenne jobb helyzetben a Klubrádió, ha nem szólalunk meg a frekvencián” a Spirit FM programigazgatója szerint (SzMo)
Az egész klubrádiós ügy politikai színezetétől elhatárolódnak.
máj. 4
15:21
Fidesz: az újraindítás költségvetése a 2022-es büdzsé (Demokrata)
A költségvetés célja, hogy a lehető leggyorsabban lábaljon ki hazánk a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból.
máj. 4
15:24
A Fidesz szerint nem tartozik a Nemzetbiztonsági bizottság illetékességi körébe a Fudan Egyetem (ATV)
Ellenzéki képviselők többek között a Fudan Egyetemről és a Dunaferr-ügyről kérdezték volna Palkovics László minisztert, de sem a tárcavezető, sem a kormánypárti képviselők nem vettek részt az ülésen. A Fidesz-frakció sajtóosztálya az ATV Híradójának megkeresésére azt közölte: a Fudan Egyetem nem tartozik a Nemzetbiztonsági bizottság illetékességi k
máj. 4
15:42
Gyurcsány piacon járt, megmutatta, mire beszélték rá (ATV)
Szaniszló Sándor DK-s polgármesternél járt ma Gyurcsány Ferenc. És ha már a 18. kerületben járt, rábeszélték, hogy térjen be a helyi piac halsütödéjébe. Az árus pedig mindjárt a pisztrángot ajánlotta.
máj. 4
15:54
Karikó Katalin megbánta, hogy reagált a kormány táblázatára, ami összevetette a vakcinák utáni haláleseteket (ATV)
A BioNTech alelnöke május végéig marad Magyarországon, de így is teljes munkaidőben dolgozik. Továbbra is bizakodó, hogy ha ilyen ütemben folyik az oltás, akkor nyárra fellélegezhetünk.
máj. 4
15:54
„2017 óta ez volt a legnehezebb” – többen megszenvedték az idei matekérettségit (SzMo)
Az emelt szinten vizsgázók viszont könnyűnek találták a feladatsort, csak az idővel gyűlt meg a bajuk.
máj. 4
16:12
Több orvos is kampányol a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételéért (SzMo)
A szakértők szerint nyár végére már le is győzhetnénk a járványt, az egészségügy pedig ismét nagyobb figyelmet tudna szentelni a más betegségekben szenvedők ellátására.
máj. 4
16:18
„Éppen ez az a rablópolitika, ami ellen küzdünk” – fény derülhet a Mátrai Erőmű ügyének zavaros részleteire (SzMo)
Tóth Bertalan (MSZP): „Mészáros megvette az erőművet az állam elől olcsón, kivette belőle lényegében az összes pénzt, eladósította, és utána eladta az államnak drágán.” A Fővárosi Törvényszék határozata alapján az állami energiaholdingnak kitakarások nélkül kell közzétennie az iratokat.

Keresés