2021. július 30. péntek

júl. 30
10:27
Sokkal több gyerek született tavaly házasságban, mint az elmúlt években (SzMo)
A statisztikákból az is kiderül, hogy 2020-ban a nők átlagosan 30 évesen szültek.
júl. 30
10:33
Ön szokott bringával közlekedni? Igen vagy nem? (Blikk)
Egyre több a kerékpárút vidéken és a fővárosban is, Budapest pedig kifejezetten igyekszik a kerékpárral való közlekedés irányába terelni az embereket; az persze, vitatott, hogy vajon mennyire is kihasználtak a kerékpárutak ott.
júl. 30
10:35
Pintér Sándor megfenyegetett egy újságírót, Jakab Péter keményen bekérdezett a belügyminiszternek (Blikk)
Továbbra sincsenek válaszok a lehallgatási botránnyal kapcsolatban. Ezt elégelte meg a Jobbik elnöke.
júl. 30
10:48
Óriási torlódás alakult ki a röszkei autópálya-átkelőnél (ATV)
A szabadságukról Nyugat-Európából hazatérő és a nyaralásból visszainduló vendégmunkások miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyeken péntek délelőtt - közölte a rendőrség honlapján.
júl. 30
11:00
Tatabányán is repedezik az ellenzéki összefogás (444.hu)
MSZP-s és DK-s képviselők segítségével akadályozta meg a Fidesz, hogy az ellenzéki vezetés kontroll alá vonjon egy céget, aminek problémás volt a gazdálkodása.
júl. 30
11:09
Siófok az egyik legkedveltebb közép-európai üdülőváros (Demokrata)
Magyarországon Siófok, Horvátországban Crikvenica a befutó az utazók körében.
júl. 30
11:21
Nehéz napja lesz, aki Röszkénél próbálkozik: hosszú a várakozás az autópálya-átkelőnél (Blikk)
A szabadságukról Nyugat-Európából hazatérő és a nyaralásból visszainduló vendégmunkások miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyeken péntek délelőtt – közölte a rendőrség honlapján.
júl. 30
11:23
Hosszú Katinkáról nevezik el az idei Strand Fesztivál strandját a Balaton-parton (Blikk)
Hosszú Katinka sikerei vitathatatlanok. Számtalan győzelmet, érmet köszönhetünk neki. Bármerre is járunk, Katinka nevét mindenki ismeri. Nem csoda hát, hogy az eredményeihez méltó módon adózik neki idén az egyik legnagyobb fesztivál is, méghozzá nem is akárhogyan.
júl. 30
11:24
Jogosítványhoz kötnék az e-roller használatát (hirado.hu)
A közkedvelté vált e-rollerek használatát, a balesetek növekedése miatt sokan jogosítványhoz kötnék.
júl. 30
12:03
Hitelesítették a Munkáspárt népszavazási kezdeményezését (Demokrata)
A bizottság határozata nem jogerős, 15 napon belül jogorvoslattal lehet fordulni ellene a Kúriához.
júl. 30
12:06
Otthonteremtési programot ígért a pályakezdő fiataloknak az MSZP (ATV)
A szociális szempontokat figyelembe vevő, de a gyermekvállalást nem kötelezővé tévő otthonteremtési programot ígért a pályakezdőknek ellenzéki választási győzelem esetén az MSZP országgyűlési képviselője.
júl. 30
12:09
Vezetni tanította 12 éves lányát egy férfi, a vizesárokban kötöttek ki: a gyermek megsérült (Blikk)
12 éves gyermekét tanította vezetni egy férfi, de végül egy vizesárokban kötöttek ki.
júl. 30
12:18
Letette esküjét az LMP új NVB-delegáltja (ATV)
Letette esküjét a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) LMP által delegált új tagja, Csonka Krisztián - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel pénteken.
júl. 30
12:27
Ezerháromszáz egyházi tábor, zarándoklat, kirándulás a nyáron (Demokrata)
Mindezeket a kormány több mint félmilliárd forinttal támogatja.
júl. 30
12:30
Mesterházy a Pegasus-botrányról: Itt egy nyilvános válaszra lenne szükség (ATV)
Az MSZP-s politikus szerint kétséges, hogy mennyire jut az üggyel kapcsolatban pontos információkhoz egy képviselő, de akkor már beljebb lennénk, ha a fideszes tagok elmentek volna a nemzetbiztonsági bizottság ülésére.
júl. 30
12:48
Nem tárgyalta Karácsony kérdéseit a Nemzeti Választási Bizottság (444.hu)
Csak a kormány gyermekvédelmi népszavazási kérdéseivel foglalkoztak. Karácsony online kezdett aláírásgyűjtésbe.
júl. 30
12:51
Jövőre ismét Magyarországon rendezik a Bocuse d'Or európai döntőjét (SzMo)
Budapest 2016-ban adott először otthont a világ egyik legrangosabb főzőversenyének, amelyen akkor magyar győzelem született.
júl. 30
13:00
Hosszú Katinkáról nevezi el a strandját az idei Strand Fesztivál (ATV)
Úgy gondolják, mindnyájan köszönettel tartozunk Hosszú Katinkának az elmúlt évek sportsikereiért, ezért szeretnék, ha most is érezné a közönség szeretetét.
júl. 30
13:03
Az alapimmunizálás kötelező lesz az egészségügyben dolgozóknak (Demokrata)
Megjelent az egészségügyi dolgozók alapimmunizálásáról szóló kormányrendelet.
júl. 30
13:24
Éveken át követelte a Pride betiltását, idén mégis részt vett rajta (hirado.hu)
Hejner Krisztián jobbikos politikus korábban annak a Kurucinfónak írt cikkeket, amely rendszeresen rasszista és homofób nyelvezetet használt.
júl. 30
13:33
Az NVB öt népszavazási kezdeményezés hitelesítését tagadta meg (HírTV)
Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.
júl. 30
13:33
Átadták az Erdő Háza ökoturisztikai látogatóközpontot (Demokrata)
Mintegy félmilliárd forintból valósult meg az Erdő Háza látogatóközpont a Soproni Parkerdőben.
júl. 30
13:36
Kötelező a vakcina felvétele az egészségügyi dolgozóknak (hirado.hu)
Az egészségügyi dolgozók oltása mind a saját egészségük, mind a betegek védelme érdekében fontos.
júl. 30
13:42
Deutsch Tamás: Hamiltonnak nincs gyereke, csak szivárványos véleménye (444.hu)
Varga Judit után Deutsch Tamás is leült facebookozni.
júl. 30
13:48
Kötelező lesz a harmadik oltás is az egészségügyben? - Müller Cecíliáék ezt válaszolták (ATV)
"A harmadik oltás jelenleg senkinek sem kötelező" - reagált az NNK az atv.hu kérdésére, hogy az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz-e a harmadik oltás. Az egészségügyi dolgozók közel 100 százaléka "már eddig is felvette az oltást, elenyésző azok száma, akik még nem oltatták be magukat" - írták.
júl. 30
13:51
Rendkívüli: Müller Cecília fontos bejelentést tett (BorsOnline)
Az országos tisztifőorvos augusztus 1-én (vasárnap) 24:00 óráig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriadót.
júl. 30
14:09
Az NVB hitelesítette a kormány népszavazási kérdéseit (Demokrata)
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítette a kormány gyermekvédelem ügyében benyújtott népszavazási kérdéseit.
júl. 30
14:12
Hazaengedték a szurkolót, akit letartóztattak Münchenben a német-magyar meccs után (444.hu)
Személyesen Szijjártó Péter jelentette be.
júl. 30
14:15
Felmérés: Orbán Viktor a legnépszerűbb, fej fej mellett a két nagy tábor (Demokrata)
Elkészült az e-benchmark első olyan közvélemény-kutatása, amelyre a Magyar Demokrata adott megbízást.
júl. 30
14:17
Végre elhagyhatta Németországot az Eb-meccs után letartóztatott magyar szurkoló (Demokrata)
A szurkolót öt hete, a német-magyar Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzés után tartóztatták le Münchenben.
júl. 30
14:21
Mikor lesz már vége ennek? Meghosszabbítják a hőségriadót (Blikk)
Az országos tisztifőorvos augusztus 1-én (vasárnap) 24:00 óráig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriadót.
júl. 30
14:21
Az NVB hitelesítette a kormány népszavazási kérdéseit (HírTV)
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén hitelesítette a kormánynak a gyermekvédelem ügyében benyújtott népszavazási kérdéseit.
júl. 30
14:21
Jóváhagyta Orbán népszavazási kérdéseit a Nemzeti Választási Bizottság (SzMo)
Pénteken hitelesítették a kormánynak a gyermekvédelem ügyében benyújtott népszavazási kérdéseit, melyeket a melegellenessé tett pedofiltörvény kapcsán nyújtottak be jóváhagyásra.
júl. 30
14:21
Vasárnap éjfélig meghosszabbították a hőségriadót (Demokrata)
Vasárnap éjfélig meghosszabbította a hőségriadót Müller Cecília országos tisztifőorvos.
júl. 30
14:24
Népszavazás: átmentek a kormány kérdései a Nemzeti Választási Bizottságnál (ATV)
Az NVB pénteki ülésén hitelesítette a kormány népszavazási kérdéseit, melyeket a gyermekvédelem ügyében nyújtottak be.
júl. 30
14:36
Elhagyhatta Németországot az Eb-meccs után letartóztatott magyar szurkoló (hirado.hu)
„Nekünk az elmúlt öt hétben is volt még munkánk bőven a következményekkel” – hangoztatta a magyar diplomácia vezetője.
júl. 30
14:45
Deutsch Tamás keményen beszólt Hamiltonnak: "Van „szivárványos véleménye”, nincs viszont még gyermeke" (Blikk)
Varga Judit után egy újabb politikus ment neki a hétszeres Forma-1-es világbajnoknak.
júl. 30
14:48
Brutális idő jön, lecsapnak a viharok, kiadták a vörös riasztást (ATV)
Szombat hajnaltól először az ország északnyugati tájait érinthetik zivatarok, majd napközben fokozatosan átterjednek a keleti területekre.
júl. 30
15:06
Budapesten rendezik a Bocuse d'Or európai döntőjét (ATV)
2022 márciusában a főváros ad otthont a rangos főzőversenynek.
júl. 30
15:06
Átengedte Orbán "gyermekvédelmi" népszavazási kérdéseit a Nemzeti Választási Bizottság (444.hu)
Értelmezhetetlenek a kérdések? A homofób törvény miatt már eljárás indult Magyarországgal szemben? Karácsony kérdéseiről nem is tárgyaltak? Mindez nem hatotta meg a bizottság fideszes tagjait, mind az öt kérdésre nyomták a plecsnit.
júl. 30
15:36
Grandiózus kerékpárút épül Magyarországon: ekkortól lehet majd használni (Pénzcentrum)
Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze az épülő Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat - jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közösségi oldalára felkerült bejegyzésben pénteken.
júl. 30
15:48
Újra lesz traumatológiai ellátás Zalaegerszegen (ATV)
Június végén mondott fel hét traumatológus a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban. Azóta a betegeket Szombathelyre, Nagykanizsára és Kaposvárra szállították.
júl. 30
15:48
Már az ügyészség döntése előtt tényként közölte a kormány a vádemelést a NERbot készítője ellen (444.hu)
Pedig első körben inkább visszadobták a feljelentést.
júl. 30
16:06
Döbbenetes zivatar mossa el újra a hőséget és a hétvégi nyaralást: megint a legrosszabbkor jön (Pénzcentrum)
Hétvégén egy hullámzó hidegfront éri el hazánkat, zivatarokat és szeles időt hoz, hétfőre mindenhol mérséklődik a hőség.
júl. 30
16:09
Egyetlen pályázóként indult, mindenki elégedett vele, mégsem folytathatja a csepeli iskola igazgatója (SzMo)
Varga Veronikát egy emberként támogatja a tantestület és a szülői munkaközösség, a minisztérium mégis elutasította a pályázatát. A Széchenyi István Általános Iskolában most teljes a tanácstalanság.
júl. 30
16:15
Templomi rongáló ellen indult eljárás Lentiben (Demokrata)
A férfi hétfőn több tárgyat is tönkretett a helyi Szent Mihály-templomban.
júl. 30
16:18
Nézzék, milyen fotóval köszönt meg mindent Orbán Viktor Cseh Lászlónak (ATV)
„Vár rád a civil élet, sok sikert!” – írta a miniszterelnök a sportolóval közös fotója mellé Facebook-oldalára.
júl. 30
16:24
Halálos munkabaleset történt Budapesten: eddig ennyit tudni a sokkoló esetről (Pénzcentrum)
Halálos baleset történt a 3-as metró felújítási munkálatai közben Budapesten, a Corvin-negyed megállónál pénteken.
júl. 30
16:30
Meghosszabbították a hőségriadót, pár dologra érdemes odafigyelni (hirado.hu)
Vasárnap éjfélig meghosszabbította a hőségriadót Müller Cecília országos tiszti főorvos.
júl. 30
16:30
Medvéket láttak Egerben a lakott terület mellett (ATV)
A város lakott területeinek közvetlen szomszédságában, egy gazzal benőtt egykori szemétdomb mellett bukkant fel a két állat.

Keresés