Karácsony Gergely magabiztos azt illetően, hogy nyer majd az előválasztáson, és miniszterelnökként mindenképpen önkormányzatbarát kormányt szeretne kialakítani.
Stop Karácsony az egyik oldalon, börtönbe fogtok menni a másik oldalon, és ez csupán a jéghegy csúcsa. Csak jövőre lesznek az országgyűlési képviselőválasztások, de a pártok máris kampányüzemmódba kapcsoltak, s a kommunikáció mindkét oldalról egyre durvább.
A faluban a többség nagyon nem örül neki, hogy oda került házi őrizetbe a férfi, akit sokan – ha kint, az utcán találkoznának össze vele – jó eséllyel megvernének.
Jakab Péter is beizzította az ígéretgépet a választási kampányban. Egyik friss posztjából megtudhatjuk, mi a terve a nyugdíjasokkal, ha kormányra kerül.
A TASZ idén is díjazza azokat, akik a saját lehetőségeikhez mérten legtöbbet tették azért, hogy Magyarország egy szabadabb ország lehessen. A szakmai zsűri díja mellett közönségdíjat is kiosztanak, melyre itt lehet szavazni!
Minden egyetem maga dönt arról, hogy milyen korlátozásokat vezet be, így a HÖOK szerint nem kizárt, hogy egyes kollégiumokban csak olyanok kapjanak helyet, akiknek van védettségi igazolványa.
Bekérte a pártok zöld programját a Greenpeace, hogy értékeljék azokat, de a keddi határidőig többen még csak nem is reagáltak a szervezetnek - mondta Hevesi Flóra a Greenpeace társadalmi kapcsolatokért felelős munkatársa.
Az MSZP országgyűlési képviselője szerint ebben az esetben is az lenne fontos, hogy mindent transzparensen intézzenek. A politikus azt is elmondta, hogy újra kezdeményezik a nemzetbiztonsági bizottság összehívását.
Csupa olyan körzet, amit 2018-ban megnyert az ellenzék. Itt nagyon kemény csaták is lesznek az előválasztáson, mert a győztes fél lábbal már a parlamentben érezheti magát.
A független képviselő szerint elképzelhető, hogy az Orbán Viktort szállító gép horvátországi megállókat is beiktathatott, legalábbis a nyilvános repülési adatok szerint.
A miskolci ITC-székház bontásának leállítását kezdeményezi Csöbör Katalin fideszes parlamenti képviselő és Alakszai Zoltán kormánymegbízott. Kettőjük hétfői miskolci sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy sokan ellenzik a volt MSZMP-székház lebontását.
A 2010 óta hivatalban lévő polgári-nemzeti kormány fejlesztésének középpontjában mindig is a vidék Magyarországa állt - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon.
A pár holnap adja le az induláshoz szükséges ajánlásokat az Országos Előválasztási Bizottságnál, ezzel pedig elsőként Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltsége válhat hivatalossá az ellenzéki előválasztáson.
Már postázzák a meghívókat a 20. kötcsei piknikre, melynek a mottója ezúttal a Rákóczi-szabadságharc zászlókra hímzett latin jelmondata, “Cum Deo pro Patria et Libertate” - Istennel a hazáért és a szabadságért.
Az Alföldi Tej Kft. által gyártott tejfölöket hívnak vissza és vonnak ki a forgalomból, részben mikrobiológiai szennyezettség miatt, részben pedig mert a termékek érzékszervi elváltozást mutatnak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
Aránytalanul magasnak tartja az ADOM Diákmozgalom, hogy a jövőben félévenként 32 pluszpontokat kapnak a felsőoktatási felvételi eljárásban azok a fiatalok, akik az egyetem előtt a honvédségnél szolgálnak. A Honvédelmi Bizottság DK-s alelnöke szerint Benkő Tibor bejelentése arra utal, hogy komoly gondjai vannak a Magyar Honvédségnek.
Napok óta nem működik az ELMŰ-nél az ügyfélszolgálat és az applikáció sem, a napelemesek pedig telefonon sem tudják bediktálni az óraállásaikat. Ez azért is probléma, mert szeptembertől több mint 2 millió ügyfél kerül át az MVM-hez. Az ELMŰ azt írta híradónknak: a szolgáltatóváltás miatti mérőállás bejelentések száma jelentősen megemelkedett, arról
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/30/5117/
Karácsony Gergely népszavazási kérdései a többi között a Fudan egyetemről, a gyorsforgalmi utak koncesszióba adásáról, az ingyenes antitest vizsgálatról, illetve az európai ügyészséghez való csatlakozásról szóltak.
Hatalmas vihar csapott le a Mohácsi szőlőhegyre vasárnap egy kiadós eső kíséretében. Több tonna sarat és hordalékot hozott le a víz az alacsonyabban fekvő főútra, ami egy ideig járhatatlanná vált.