Szerény erősödést ért el a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Augusztus hónapot a forint két-három százalékos erősödéssel fejezheti be.
Növekedés figyelhető meg a budapesti agglomeráció vizsgált városaiban (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta), valamint Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Salgótarjánban és Szombathelyen.
Újabb funkcióval bővül a Futár-alkalmazás: a hétfői frissítés után már a MÁV-HÉV adatai is valós időben jelennek meg a felgyorsult applikációban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
A beoltottak száma 5 754 566 fő, közülük 5 507 371 fő már a második oltását is megkapta.110 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 337 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Több mint kilencmillió forint értékben foglaltak le cigarettát és alkoholt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Nyugat-Magyarországon – közölte a NAV kedden az MTI-vel.
Összesen 119 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen. 110 új fertőzöttet azonosítottak, keddi napokon ez június eleje óta a legmagasabb szám.
Szerdán becsengetnek, ám tanácstalanok a szülők és a tanárok: noha az okatásirányitás minden iskolatípusban a jelenléti oktatásra készül, a virológusok és a nyilvánosságra került szennyvízadatok szerint nemsokára berobbanhat a delta variáns.
Több város szennyvizében határozott növekedésnek indult a koronavírus koncentrációja a múlt héten – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve a honlapján.
Több város szennyvizében határozott növekedésnek indult a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a múlt héten – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve a honlapján.
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészítő munkálatai miatt közlekedési korlátozásokra kell készülni a fővárosban - közölte MTI a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása alapján.
A korábbi energetikai helyettes államtitkár kifejtette: mióta az MVM vette át a földgáz nagykereskedelmet, nem nyilvánosak az oroszokkal kötött szerződések. Holoda Attila szerint az 500 forint körüli benzinár a lélektani határ.
„Azt hittem, az eltiltás csak személyautóra szól” – mondta a helyszínen a motoros férfi, akit hétfő délután igazoltattak a rendőrök, s akiről kiderült, hogy több hatóság is eltiltotta a vezetéstől.
A héten újabb, több mint 250 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra - tudatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. közleményben kedden az MTI-vel.
Egy egyszerű születésnapi köszöntéssel elég nagy port kavart Győr polgármestere. Dr. Dézsi Csaba András ugyanis augusztus 31-én a Facebook-oldalán, illetve természetesen egy táviratban is köszöntötte elődjét, a két évvel ezelőtt szexbotrányba keveredett Borkai Zsoltot.
Mélységesen elítélte Novák Katalin Parragh László megnyilvánulását. A családügyi miniszter hangsúlyozta: a kormány határozott álláspontja, hogy a szexuális orientációja mindenkinek a magánügye.
A családok támogatása, az oktatás fejlesztése és a környezet jobbá tétele áll a gazdaságpolitika, a kormányzás értékrendjének középpontjában - erről a pénzügyminiszter beszélt Budapest legújabb iskolája, a II. kerületi Gyermekek Háza új épületének átadásán kedden.
Érdekes dolgot talált ki az egyik hazai pizzás üzletlánc. ingyen pizzaszeletet kap, aki 24 óránál nem régebbi oltási igazolást mutat fel. A kezdeményezést meghirdették a közösségi portálokon és természetesen, jó hazai szokás szerint ki is tört a posztok alatt a háborúskodás.
A virológus Facebok-oldalán írt arról, hogy a világ járványmutatói azt jelzik, egy rendkívül fertőző vírussal van dolgunk. A tudomány jelenlegi ismeretei és a tapasztalatok alapján is a vakcina a legjobb fegyverünk a vírus ellen.”