A Nemzeti Választási Bizottság elutasította mind az öt népszavazási kérdését Hajnal Miklós momentumos politikusnak, amelyet a Pegasus-ügyben indított – írja a Telex.
Magyarország elérte a járvány előtti teljesítményét, a következő időszakban marad a növekedési lendület, és rekordmagas lehet a bruttó hazai termék (GDP) növekedése az idén - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában.
A keresletbővítő kormányzati intézkedések és a kapacitáskorlátok miatt is drágultak az építőanyagok – fogalmazott a jegybank a napokban közzé tett inflációs jelentésében.
Az a célunk, hogy a világ ipari termelését meghatározó technológiai trendek Magyarországon ne csak megjelenjenek, hanem a gyártás is itt valósuljon meg – közölte.
Nem lehet 13:30 után szülni a Mátészalkai Kórházban - a megdöbbentő történetről a MátészalkaLeaks nevű Facebook-csoport számolt be. Mint írják, éjszakánként akár egy mentőautóban lezajlott szülés is lekötheti a Mátészalkai Mentőállomás teljes kapacitását.
A hely üzemeltetői azt írják, azért kell bezárniuk, mert lejárt a bérleti szerződésük, amit csak dupla áron hosszabbíthatnának meg, azt pedig nem tudják vállalni.
A politikus állítása szerint rengeteget konfrontálódott a DK-val Gyurcsány miatt, mert azt szeretné elérni, hogy a legnépszerűbb ellenzéki politikusok kerüljenek a közös lista élére, vagyis az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek.
Az Országos Nyugdíjas Parlament reagált Orbán Viktor pénteki kijelentésére, miszerint minél előbb vissza kell állítani a 13. havi nyugdíjat. A szervezet szerint inkább egy százalékos alapú rendezésre lenne szükség, nem egyszeri pénzosztásra.
Új fővárosi drogstratégiát dolgoznak ki, és ennek első lépése, hogy kutatást készítenek Budapest kábítószerügyi helyzetéről - közölte Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Thomas Petersen múlt héten Budapesten tartott előadást a Mathias Corvinus Collegium egyik intézetének meghívására. Úgy érzi, hogy személyét megpróbálták propagandaeszközként felhasználni.
Kóbor György, a Magyar Villamos Művek elnök-vezérigazgatója arról beszélt az Indexnek adott interjújában, hogy a geopolitikai helyzet megváltozása miatt elgondolkozott az állam a paksi 1-es blokk üzemidejének meghosszabbításán – írja a Portfolio.
A DK egészségpolitikusa szerint a járványügyi adatok növekedésének dinamikája félelmetes, viszont, mint fogalmazott, a járványkezelésben kimaradt 2-3 hónap, ami alatt felerősödtek az oltásellenes hangok is, az emberek pedig elvesztették érzékenységüket a témával kapcsolatban.
A La Palma szigetén történt vasárnapi vulkánkitörés híre miatt számos turista bizonytalan a Kanári-szigetekre tervezett utazása kapcsán. A helyi utazási irodák telefonvonalai égnek az érdeklődők kérdései miatt, ám szerencsére Tenerifét nem veszélyezteti közvetlenül a láva. A helyiek is csak a tévéből értesültek a katasztrófáról.
Futóverseny miatt forgalmi korlátozások lesznek vasárnap Budapesten, az I. kerületben. A lezárások a közösségi közlekedést is érintik - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
A magyar emberek szerint is fontos a család és a gyermek, és ez nem témája a politikai csatározásoknak - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson pénteken a Várkert Bazárban.
Új fővárosi drogstratégiát dolgoznak ki, és ennek első lépése, hogy kutatást készítenek Budapest kábítószerügyi helyzetéről - közölte Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes.
Magyarország Európa egyik legsikeresebb befektetési célországává válik - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára Debrecenben, a Cosmo Consult IT fejlesztő és szolgáltató központjának átadásán.
Elérkezett a tévés Várkonyi Andrea és a milliárdos Mészáros Lőrinc nagy napja. Az esküvő időpontjáról és helyszínéről már rengeteg találgatás látott napvilágot, a Blikk most arról ír, az esküvőt nem Tihanyban rendezik meg.
A tervezettnek megfelelően a hétvégén folytatódnak az M0-son az új hídsaruk őszi beépítési munkái a Deák Ferenc Duna-híd M1-es autópálya felé vezető bal pályának átkelőjén.
Az Magyar Orvosi Kamara azt sürgeti, hogy minél előbb kerüljenek vissza az állami ellátórendszerbe a pszichiáterek. Ugyanis vannak már olyan osztályok, amik ügyeletes orvos nélkül működnek, ráadásul a magánegészségügy elszívó ereje is óriási.
A koronavírus-járvány nagymértékben felgyorsította a bíróságok digitalizációját, a pandémia nélkül 5-10 év alatt sem érték volna el a mai szintet - hangsúlyozta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Magyar Jogász Egylet 15. Magyar Jogászgyűlésén csütörtökön Balatonfüreden.
Az ideinél 50 millió forinttal többel, 400 millió forinttal támogatja a kormány a nemzetiségi táborokat 2022-ben - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken, a Fejér megyei Mányon.