Jó két évet töltött a miniszterelnöki székben, 2002 májusától 2004 szeptemberéig. Soha nem volt egy lehengerlő típus, a vitákban sem sziporkázott. Támadások kereszttüzében mondott le posztjáról, de azon kevés politikai vezetők közé tartozik, akik nyugodtan végig sétálhatnak ma is az utcán anélkül, hogy valaki az öklét rázná felé.
A szülői felügyelet rendezése során a gyerek meghallgatása lehetőség és nem kötelezettség – hangsúlyozta a Fővárosi Törvényszék általános elnökhelyettese a bíróság szerdai sajtótájékoztatóján.
Az elhúzódó háború és a szankciós felárak drasztikus mértékben drágították meg az energiahordozókat egész Európában. A kormány a nemzetközi energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat a munkahelyek megőrzése érdekében vissza nem térítendő támogatással segíti. Az idén 100 milliárd forintos keretösszegű ener
A szülői felügyelet rendezése során a gyerek meghallgatása lehetőség és nem kötelezettség - hangsúlyozta a Fővárosi Törvényszék általános elnökhelyettese a bíróság szerdai sajtótájékoztatóján.
A MOL elnöke Mike Tysont idézte, szerinte Európát pofán vágta a valóság. A kormányt is bírálta, a gazdaságot szerinte „kormányzati szobákból intézik”, és „a politika ördögszekerén ül az üzlet”.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/42. keddi nyerőszámait. Telitalálatos nyertes ezúttal sem volt, a legmagasabb magyar nyeremény a 4. nyerőosztályban, 4+1 találatért járt: nettó 117 920 forintot nyert 14 játékos.
A mélyszegénységben élő családok csak így tudnak fűteni, emiatt azonban fojtogató a levegő a településen, napközben gyakran nem lehet kiteregetni és szellőztetni sem.
Medgyessy Péter október 19-én tölti be a nyolcvanadik életévét, és nagyon sok üdvözlő üzenetet kapott. Orbán Viktor kormányfő délelőtt telefonon gratulált elődjének.
Ki hazudik? – ezzel a címmel tett közzé egy videót a Hír TV, amelyben találós kérdéseket intéz az amerikai nagykövethez. Segítségül a válaszokat is megadják.
Az ipar, a technológia és a munkaerőpiac metszetében áll egy folyamatos gazdasági növekedést elérő, versenyképes Magyarország létrehozása, és az elért eredmények fenntartása.
Az OTP Fáy András Alapítvány ünnepségén Csányi Sándor díjat hirdetett az oktatási innovációk elismerésére és támogatására. Az eseményen beszédet mondott Varga Mihály pénzügyminiszter és Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
„Brüsszel legutóbbi terve a közös gázbeszerzésről arra emlékeztet, amikor együtt vásároltunk oltóanyagokat. Lassú és drága. Hatalmas vitára számítok a közelgő uniós csúcson” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök szerdán közzétett Twitter-bejegyzésében.
Egyre magasabban tornyosul az élelmiszerek inflációja - az egész Európai Unióban a legnagyobb átlagos drágulással szembesülhettek a magyar fogyasztók a boltokban, és ez még nem minden.
Ismét a népszámlálással kapcsolatos csalásokra figyelmeztet a rendőrség. Hamarosan a számlabiztosok felkeresik azon címeket, ahonnan nem érkezett kitöltés az online kérdőíven keresztül. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a számlálóbiztost nem kötelesek beengedni az ingatlanjaikba az emberek.
"Xxxxx Xxxxxx vagyok, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája. Az én feladatom, hogy döntsek a szüleid házasságának felbontásáról és arról, hogy mennyi időt töltsetek a szüleitekkel. Én arra is kíváncsi vagyok, hogy mi a te elképzelésed. Tudnod kell, hogy jogod van arra, hogy a véleményed kifejtsd, és azt nekem figyelembe kell vennem a döntésem so
El kell szakadni attól a képzettől, hogy olcsó az energia. Az eddigi világ, ahogy ismertük, már nem fog visszatérni – hangsúlyozta Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a Portfolio Budapest Economic Forum 2022 konferenciáján.
A Mandinernek adott nagy feltűnést keltő interjúból többen bírálták a volt országgyűlési képviselő azon kijelentése, miszerint „az Anthony Blinkenek és San Marinok legalább akkora háborús uszítók, mint a Putyin-féle adminisztráció, és ezért nekik is felelniük kell majd”. Valamint megjegyezte, szerinte Amerika biztosan nyer a háborún.
A Magyarország energiabiztonsága szempontjából kiemelkedő fontosságú témákat tárgyaló kétnapos brüsszeli EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével szerdán egész nap a Karmelita kolostorban ülésezik Magyarország kormánya teljes körben, valamint az uniós ügyekben illetékes miniszterek részvételével külön is - közölte Havasi Bertalan, a m
A magyar rekordbajnok Ferencváros elképesztő meglepetésre nem jutott be a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé, mivel szerdán ráadás után 3–2-re kikapott az NB III-ban szereplő Iváncsától - írja az Index.