A gazdag országok megsegítik a saját cégeiket, a szegényeknek meg nem adnak semmit, rótta fel Orbán a szerb elnök és az osztrák kancellár oldalán, akikkel migrációügyben találkozott.
Brüsszelből soha semmilyen segítséget nem kaptunk, célzottan semmilyen pénzt nem kapunk a határvédelemre - mondta el Orbán Viktor miniszterelnök az Origo kérdésére a migrációs kormányfői csúcs után. A kormányfő kifejtette, olyan szabályokat erőltetnek ránk, mik teljesen életidegenek ebben a térségben, hátráltatják a határvédelmet. Karl Nehammer osz
Az ellenzék jelöltje nyert a II. kerületben a vasárnapi időközi önkormányzati választáson. Az ellenzéki fellegvárnak számító Budapesten ennek ellenére a kormánypártok jobban állna tavaszi országos szavazás utáni időközi választásokon.
Brenner Koloman, a Jobbik politikusa arról beszélt: ebben a nehéz gazdasági és szociális válságban az igazi konzervatív politika az lenne, ha a kormány a költségvetésben átcsoportosítana akkora összeget, amellyel a tanároknak 50 százalékos béremelést ad. Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes úgy reagált: a kormányzat egyik kiemelten fontos ügye a
Emelkedő pályára kerültek a kamatok a felgyorsuló infláció eredményeként, ám az év első hat hónapjában 13 százalékkal nőtt a személyikölcsön-folyósítások összege - közölte az egyik pénzintézet. Az idén a személyi kölcsönt felvevők 31 százaléka felújításra fordította az összeget, szemben a 2021-es 29 és a 2020-as 23 százalékos aránnyal. Az autóvásár
Az energiaárak emelkedése a felsőoktatási intézmények számára is számottevő terhet jelent, ami miatt egyes egyetemek, illetve főiskolák már most rövidebb szorgalmi időszakkal, az őszi szünet eltörlésével, vagy például két szemeszter közötti téli szünettel készülnek.
„Az LMBTQ véleményvezérek feminin és gendersemleges vonásokat – telt orca, kontúrozott állív, dús ajkak – emelnek be megjelenésükkel, meghatározva korunk szépségideáljait” - tudhatjuk meg a hazai szakmagazinból.
Egyre nehezebb a helyzet az illegális migráció tekintetében, a számok és a tények egyre riasztóbbak, mégsem irányul elég figyelem erre a problémára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten.
Nem fulladt unalomba az Országgyűlés hétfői ülésnapja sem. Leginkább a DK színeiben felszólaló Varju László mondandója bővelkedett kemény kifejezésekben - természetesen nem épp dicsérő jelzőket használt a kormányra.
A Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom szervezett demonstrációt a Kölcsey Ferenc Gimnázium elé. Azt egyelőre senki nem tudja, hogyan lehet majd pótolni a kieső tanárokat
A három hónapos Kovács Máté az eddigi legfiatalabb SMA-beteg csecsemő, aki Magyarországon génterápiás kezelésben részesült. A kisfiú a 25. kisgyermek, aki a Bethesda Gyermekkórházban kapott új lehetőséget az életre, a fejlődésre a kezelés által.
Az Európai Ügyészséghez csatlakozáson kívül minden más korrupcióellenes lépés a kormánytól „porhintés,” amihez „én nem fogok hozzájárulni” – szögezi le a politikus.
Az illegális migráció tekintetében, “a számok és a tények egyre riasztóbbak” - jelentette ki Orbán Viktor a magyar-szerb-osztrák csúcstalálkozó után. A gazdagok óriási összegekkel fogják segíteni a cégeiket, a szegényebbek nem tudják. “Ez a kannibalizmus kezdete” az EU-ban - fogalmazott. Azt is bejelentette: nagyszabású energetikai együttműködést t
A korábbinál is szélesebb körből kerülhettek ki idén a Prima Primissima Díj jelöltjei, mert az elismerés több kategóriáját is kibővítették. A jelöltek hagyományosan a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői.
Hamarosan indulnak az őszi GLAMOUR-napok, méghozzá október 6. és 9. között, így itt a kiváló lehetőség beszerezni az őszi-téli szezon legtrendibb darabjait.
A magyarok túlnyomó többsége nem rendelkezik 500 ezer forintnál több megtakarítással, és akinek van, az is jellemzően készpénzben, a bankszámláján, valamint bankbetétben tartja, melyek a legkevésbé értékálló formák - ez derült ki a Pénzcentrum legújabb, több mint 25 ezer magyar megkérdezésével készült felméréséből. De rákérdeztünk arra is, hányan é
A hosszabb, szünet nélküli időszak a diákok számára lesz megterhelő, a hosszabb téli szünet pedig a családok rezsiszámláit növelheti - mondta a Szülői Összefogás Közösség képviselője. A Nemzeti Pedagóguskar elnöke szerint változhat még a tanév hossza is.
Az Ipsos piac- és közvélemény-kutató cég nemrég egy kutatást közölt, melynek keretében 34 országban mérték fel, hogy a lakosság mit gondol a saját egészségügyi rendszeréről. A magyarországi helyzet több mint döbbenetes végeredménnyel zárult.
A magyar vállalat halasztott fizetésben állapodott meg a téli időszakra az a Gazprommal. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint ez megszakítja a gáz tőzsdei ára és a forint árfolyama közötti szoros együttmozgást.
Három napot ülésezik a héten az Országgyűlés. A hétfői határozathozatal után interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el az Országgyűlésben. Az azonnali kérdések óráját a HírTV, Facebook- és YouTube-csatornánk élőben közvetíti.