2022. október 8. szombat

okt. 8
11:51
Orbán Viktor volt gimnáziumában is kiálltak a kirúgott tanárok mellett (rtl.hu)
Ötvenöt pedagógusuk írta alá a szolidaritási nyilatkozatot.
okt. 8
11:57
Szembementek Orbánnal: egykori iskolája is kiállt a sztrájkoló tanárok mellett (SzMo)
A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 55 tanára szerint „az utolsó órában vagyunk: ha nem lesz változás, az oktatás össze fog omlani.”
okt. 8
12:03
Videó: Sok helyen hajtanak szemben a forgalommal, de elképesztő, hogy a Hegyalja úton is megtörténik (rtl.hu)
Érthetetlen, hogy ezt hogyan tudta megcsinálni a kisbusz sofőrje. Szerencsére nem lett baj a dologból, a többi autós felelősen viselkedett.
okt. 8
12:12
Igazán megható: Ez várja az Ukrajnából érkező menekülteket (Ripost)
Állandó a szervezettség a BOK Csarnokban.
okt. 8
12:24
Veszélyesek a magyar strandok: sokan csak ennek köszönhetik az életüket (Blikk)
Az idei szezonban számos esetet láttak el a szakemberek a strandokon, 34 embert mentettek ki a vízből, 180-szor riasztották a mentőhajóikat és 74 vízi vagy vízparti rendezvényt biztosítottak a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai.
okt. 8
12:27
Pókok lepték el a hevesi falut, arra kérnek mindenkit, hogy kerüljék a tó környékét (SzMo)
A pók csípése a darázséhoz hasonló, ráadásul mérgező.
okt. 8
12:30
Családokért felelős államtitkár: A család a nemzet alapja (hirado.hu)
Az elmúlt időszakban a gyermekvállalási kedv több mint 30 százalékkal nőtt, miközben a szülőképes nők száma 20 százalékkal csökkent.
okt. 8
12:30
LMP: a következő hónapok túléléséhez kormányzati segítség kell a szociális intézményeknek (ATV)
Kormányzati segítségre szorulnak a szociális intézmények, hogy túlélhessék a következő hónapokat - mondta szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője.
okt. 8
12:30
A DK a strasbourgi bírósághoz fordul, amiért Kövér László négymillióra büntette az egyik képviselőjüket (444.hu)
Sebián-Petrovszki László azután kapott pénzbüntetést, hogy a Parlamentben azt mondta, törvénytelen a kormány.
okt. 8
12:45
Hornung Ágnes: A család a nemzet alapja (Demokrata)
Olyan családtámogatási rendszert építettek ki, amely minden élethelyzetben segítséget nyújthat a családoknak.
okt. 8
12:48
„Küldetésemnek érzem a múlt megmentését” – gazdátlan 200 éves sírokat újít fel a családfakutató (Blikk)
Időt és energiát nem sajnálva délutánonként, munka után újítja fel a bakonypéterdi temető kétszáz évvel ezelőtt felállított sírjait Wágenhoffer Gergely. A fiatalember a gazdátlanul maradt emlékhelyeket menti meg az enyészettől. Munkájának hála a sírköveken ismét kristálytisztán olvashatóak a mohával benőtt nevek, évszámok. Jelezve, hogy akihez a fe
okt. 8
12:48
Veszélyt jelentő halfaj jelent meg a Balatonban, tilos visszadobni a vízbe (ATV)
Az Észak-Amerika középső és keleti részén őshonos fekete törpeharcsát inváziós fajként tartják számon, és nagy veszélyt jelenthet az Európai Unió számára.
okt. 8
12:57
Másodjára avattak magyar óvodát Gyimesbükkön (Demokrata)
Erdély egyik legkeletibb települése ma közigazgatásilag a moldvai Bákó megyéhez tartozik.
okt. 8
13:09
4 millióra büntette Kövér László, most a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a DK-s politikus (SzMo)
Sebián-Petrovszki László, a párt országgyűlési képviselője azt mondta a parlamentben, hogy törvénytelen a kormány.
okt. 8
13:15
Orbán Viktor: A szankciók égbe lökték az energiaárakat egész Európában (BorsOnline)
A csúcstalálkozó legfontosabb témáiról a miniszterelnök egy videót osztott meg Facebook-oldalán.
okt. 8
13:15
Tibi atya parazitának nevezte noÁr-t, aztán kénytelen volt gúnyosan bocsánatot kérni (rtl.hu)
Az alkoholpárti influenszer felrótta, hogy a tanártüntetések mögötti mozgalom drága holmikkal gyűjt pénzt, mint afféle élősködő a társadalmi problémák testén. A kommentelők jó része lesöpörte Tibi atya meglátásait, noÁr pedig elmondta, mi mindenre költik a befolyt pénzt.
okt. 8
13:36
Több mint nyolcvan illegális bevándorlót tartóztattak fel Ásotthalomnál (hirado.hu)
Ellenőrzésük során a csoport tagjai szír állampolgárnak vallották magukat.
okt. 8
13:42
Soltész Miklós: A keresztény közösségek nincsenek egyedül (hirado.hu)
A Kárpát-medencében számíthatnak a kormány segítségére.
okt. 8
13:51
Soltész Miklós: A keresztény közösségek nincsenek egyedül (Demokrata)
A keresztény közösségek számíthatnak a kormány segítségére.
okt. 8
14:09
A DK Strasbourgig megy Kövér László „szájzárelvtárs” döntése miatt (rtl.hu)
A házelnök 4 millió forintra büntette Sebián-Petrovszki László DK-s képviselőt, amiért a parlamentben törvénytelennek nevezte a kormányt.
okt. 8
14:24
Bejelentést tett Fekete-Győr: négy éven át egy rászoruló családnak adja a fia után járó családi pótlékot (ATV)
A Momentum országgyűlési képviselője azért hozta meg ezt a döntést, mert úgy látja, hogy kisfia boldogulása nem a családi pótlékon múlik.
okt. 8
14:30
A DK a strasbourgi bírósághoz fordul Sebián-Petrovszki büntetése miatt (Infostart)
Négymillió forintos büntetést kapott egy, az Országgyűlésben elhangzott mondat miatt.
okt. 8
14:39
Gigatüntetés a tanárok mellett, túlfűtött „babák” a Nyerő Párosban és a hét legcifrább káromkodása (rtl.hu)
A tanárok melletti tüntetésekről szólt a hét, volt több kilométeres élőlánc, hídfoglalás és több tízezres demonstráció a Kossuth téren. Közben újabb áldozatokat szedett a rezsidémon, kilakoltatták az egykori sakkszövetségi főtitkárt, a korrupcióval gyanúsított Völner Pál viszont továbbra is ügyvédként praktizál. Az X-Faktorban Herceg Erika és Gáspá
okt. 8
14:48
Nem ragaszkodik a pozíciójához a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke (hirado.hu)
Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke szombaton reagált arra a pénteki közleményre, amelyet hat elnökségi tag adott ki, s amelyben jelezték, hogy október 28-ára rendkívüli közgyűlés összehívását javasolják, s az elnök visszahívását kezdeményezik. Ahogy fogalmazott: nem ragaszkodik a pozíciójához.
okt. 8
14:57
Hadházy Ákos: 8 iskolát összevonnának a fűtési szezonra, váltott műszakban tanulnának a diákok Debrecenben (SzMo)
Úgy tudni, hogy az új tanítási rendben az órák hossza 30 percre csökken.
okt. 8
15:03
Odaadja a családi pótlékát egy rászoruló családnak Fekete-Győr András (SzMo)
Nemrég egy 14 éves kislánnyal, Katikával, és az anyukájával beszélgetett hosszan egy hevesi faluban. Négy éven át, minden hónapban utal nekik.
okt. 8
15:06
Újra teljes szélességében járható az M5-ös (hirado.hu)
Újra járható az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldala Ócsa térségében, ahol korábban baleset miatt torlódott a forgalom – közölte az Útinform szombaton a honlapján.
okt. 8
15:06
A strasbourgi bírósághoz fordul a Demokratikus Koalíció (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul Sebián-Petrovszki László, a párt országgyűlési képviselője büntetése miatt.
okt. 8
15:12
Hoppá! Versenyelőnybe kerülhet a Soproni borvidék a klímaváltozás miatt (Ripost)
Megrendezték a Borászati és Gasztronómiai élménynapot.
okt. 8
15:18
Elképesztő dolog derült ki Lagzi Lajcsi széfjéről: vallott az ex-feleség, tovább folytatódik a per (Pénzcentrum)
Október hetedikén, pénteken folytatódott Galambos Lajos áramlopási pere másodfokon. Mint ismeretes, a trombitás az elsőrendű vádlottja annak az ügynek, amiben nyolc társával együtt víz-, gáz- és áramlopással, valamint vesztegetéssel vádolják.
okt. 8
15:24
Vucic elárulta: Clinton 1999-ben arra kérte Orbán Viktort, támadja meg Szerbiát (Blikk)
Miközben Prágában az európai állam- és kormányfők - vagyis a döntési jogkörrel felruházott Európai Parlament tagjai - a nyolcadik szankciós csomag bevezetéséről döntöttek Oroszország ellen, Vucic szerb elnök kemény szavakkal ostorozta a döntést, bírálta az Európai Uniót és Horvátországot.
okt. 8
15:51
Parazitának nevezte noÁr-t Tibi atya, mert webshopjában már tanártüntetős dolgok is kaphatók, de kapott is érte a kommentelőktől (SzMo)
„Te meg a Hont Andrással és a Bohár Danival igyál meg még egy sört, aztán beszéljetek arról, milyen szar minden, mennyire semminek semmi értelme, mit kellene csinálni. Mi meg majd csináljuk helyettetek is” - kemény választ adott Molnár Áron.
okt. 8
16:00
Mérges pókok leptek el egy vidéki falut (ATV)
Tarnazsadány önkormányzata Facebook-oldalán hívta fel a lakosság figyelmét, hogy a település közepén lévő tó környezetében furcsa pókok jelentek meg, amelyek a lakóházak udvarára, de még egyes lakóházakba is beköltöztek.
okt. 8
16:06
A turizmus egy vetülete is téma lesz a nemzeti konzultációban (Infostart)
A brüsszeli szankciós politika turizmust érintő hatásairól is kikérik az emberek véleményét a nemzeti konzultációban – derült ki a kormányszóvivő Facebook-bejegyzéséből.
okt. 8
16:12
Rápörögtek a magyarok a népszámlálásra – itt vannak a számok (Menedzsment Fórum)
Szombat délután 1 óráig 1,074 millió címről 2,4 millió személyi kérdőív érkezett be a rendszerbe – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
okt. 8
16:15
Már bő kétmillióan kitöltötték a népszámlálási kérdőívet (Demokrata)
Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb a kitöltési arány – közölte a KSH.
okt. 8
16:18
KSH: egy hét alatt több mint kétmillióan töltötték ki online a népszámlálási kérdőívet (hirado.hu)
Egy hét alatt több mint kétmillióan töltötték ki a népszámlálási kérdőívet – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal szombat délután az MTI-t.
okt. 8
16:18
Ezek a kedélyjavító gyógyszerek recept nélkül is kaphatók: így alkalmazd őket depresszió, stressz ellen (Pénzcentrum)
Hihetetlenül népszerűek a magyarok körében a különféle kedélyjavító gyógyszerek, azonban ezek többségét csak vénnyel lehet kiváltani a gyógyszertárból, orvosi javallatra. Mutatjuk, milyen kedélyjavító gyógyszerek szedése csillapítja a stressz káros hatásait és a már népbetegségnek mondható depressziót. Tudd meg, hogy kedélyjavító gyógyszerek recept
okt. 8
16:36
KSH: egy hét alatt több mint kétmillióan töltötték ki a kérdőívet (ATV)
Egy hét alatt több mint kétmillióan töltötték ki a népszámlálási kérdőívet - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal szombat délután az MTI-t.
okt. 8
16:39
Így rázta le a tankerület a terézvárosi polgármestert, aki a kirúgott kölcseys tanárokról akart beszélni (rtl.hu)
„A tankerületi központ sem kíván beleszólni abba, hogy az önkormányzat hogyan és kikkel látja el feladatait” – írták Soproni Tamásnak.
okt. 8
16:54
Kétmillió ember "repült rá" a népszámlálási kérdőívekre (Infostart)
A kitöltési arány Pest megyében csak a harmadik az országos listán. A fővárosi kerületek közül a legmagasabb kitöltési arány 29 százalékos.
okt. 8
16:54
Átadták a Göbös-majori Ökoturisztikai Központ legújabb fejlesztését (hirado.hu)
Átadták a Göbös-majori Ökoturisztikai Központ legújabb fejlesztését – közölte az Agrárminisztérium.
okt. 8
16:54
KSH: egy hét alatt több mint kétmillióan töltötték ki a népszámlálási kérdőívet (ATV)
Egy hét alatt több mint kétmillióan töltötték ki a népszámlálási kérdőívet - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal szombat délután az MTI-t.
okt. 8
17:12
Pedofiloknak adnák oda a miniszterelnök unokáit a tanártüntetésen hergelő aktivisták (Ripost)
Szélsőséges, erőszakos aktivisták telepedtek rá az eseményre.
okt. 8
17:24
"Egyszerűbb a tanárok ellen hergelni a lakosságot, mint megadni, ami jogosan jár" (Menedzsment Fórum)
A hét legnagyobb eseménye a szerdai napon zajlott, amikor is egész nap országszerte tiltakozó akciókat és tüntetéseket rendeztek a tanárok és az oktatás kritikus helyzete miatt. Ezért rendhagyó módon ezúttal nem a szerkesztőségünk valamely tagja foglalja össze a tudnivalókat és a történteket, hanem két tanárral beszélgetünk A hét videója rovatunkba
okt. 8
17:27
Pókok lepték el a hevesi falut, arra kérnek mindenkit, hogy kerüljék a tó környékét (SzMo)
A pók csípése a darázséhoz hasonló, ráadásul mérgező.
okt. 8
17:36
Bécsben ünnepelte fennállása 40. évfordulóját Orbán Viktor egyetemi focicsapata (444.hu)
Az Unitas összetartására, amit Nagy Andor bécsi nagykövet hívott össze, hivatalos volt a miniszterelnök is, de a prágai uniós csúcs közbeszólt.
okt. 8
17:39
Így rázta le a tankerület a terézvárosi polgármestert, aki a kirúgott kölcseys tanárokról akart beszélni (SzMo)
Szerinte az iskolai ügyek a tankerületre tartoznak, és ők sem akarnak beleszólni abba, hogy az önkormányzat hogyan és kikkel látja el feladatait.
okt. 8
17:42
Tisztújítást tartott az LMP budapesti kongresszusa (hirado.hu)
Az LMP budapesti elnökévé választotta Szilvágyi Lászlót, míg elnökségi tagnak Süveg Annát, Hanák Gábort, Varga Zsoltot és Sánta Mihályt a szombaton tartott regionális kongresszusán.
okt. 8
18:21
Pedofilokra bíznák Orbán Viktor unokáit a tanártüntetésen hergelők (Demokrata)
Videó! Gyalázatos megnyilvánulás történt az erőszakos aktivistákkal megtámogatott szerdai tanártüntetésen.

Keresés